Az Alpok déli lejtőiről az Adriába folyó Isonzó – szlovénül Soča – mentén 1915-1917 között lezajlott tizenkét csatában elesett magyar katonák számát 300 000-re becsülik, főként felvidéki, erdélyi, partiumi és kárpátaljai hadosztályok veszteségeként. Az áldozatok egyike az 1896-ban Gácson született Göőz Bertalan, 100 évvel ezelőtt, 1917. augusztus 30-án a 11. isonzói csatában esett el.
A losonci magyar Királyi Főgimnáziumban 1914-ben érettségizett Göőz Bertalan jogi pályára készült, de tanulmányait megszakította a „nagy háborúba” szólító behívó, bevonult a losonci 25. gyalogezredhez. A kiképzés, tiszti iskola után 1916 tavaszán az olasz frontra vezényelték.
Naplójában így emlékezett a végzetes út kezdetére: „III. 20.Tudtam, hogy most már beosztanak, mert hiszen majdnem hat hónapja vagyok már a tartalékos tisztiiskolába beosztva mint zugskommandant és dienstführender /szakaszparancsnok, ill szolgálatvezető B.I./. Tehát a „dekkolás”-ból már elég. … a marsbataillon /menetszázad B.I./ harmadik századába – vagyis az olasz marsba osztottak be. Ne neked! Node most már mindegy – tehát az olaszt fogjuk ütni, az sem utolsó foglalkozás… III. 28. Tehát ma indulunk …katonazenével, nagy sokaság kiséretével délfelé értünk az állomásra. A búcsúzkodás nehéz pillanatain átesve felszálltunk a vonatra, s óriási éljenzés, kendőlobogtatás után ½ 2 órakor indúlt vonatunk, nem tudni hol végződő utunkra. Amíg láttam folyton néztem Losoncot, hogyne, hiszen tíz évig voltam lakója, s lehet, hogy többé nem is látom…”
Berci – ahogy a családban nevezték – rendszeresen írt haza, az utolsó tábori lapon, 1917. augusztus 26-án, csupán annyit írt édesanyjának, hogy „Jól vagyok, kezeit csókolja szerető fia Berczi. Testvérkéimet csókolom.” Aztán már jött a Göőz családot lesújtó hír a nagyfiú haláláról.
Édesanyja szabályos gyászjelentésben tudatta, hogy „a kedves jó fiú, szerető testvér, ragaszkodó hű rokon Göőz Bertalan a cs. és kir. 25. gyalogezred hadnagya, a bronz vitézségi érem és a Károly kereszt tulajdonosa, életének 21-ik évében, az összes isonsoi csatát becsületesen végig küzdve, f. év augusztus hó 30-án a Kali ütközetben (isonsoi csatamezőn) olasz gránáttól találva hősi halált halt.”
Bajtársa és barátja a losoncapátfalusi Poniczky Gyula, Göőz Bertalan húgának, Margitnak szeptember 19-i keltezésű levelében így számolt be a szomorú eseményről: „…30-án reggel 6-7 órakor együtt voltunk jó kedvel. Egyikünk sem sejtette, hogy ma még egyikünk elesik. ½ 8 –kor reggel megkezdődött a pergő tűz és akkor mindegyikünk csapatához visszatért. Az ágyú tűz egész nap tartott este 6-ig. Berczi reggel 10-kor az ágyú tűzben szakaszával egy hegyre lett küldve a lénárt Pistáék századjához megerősíteni az ő gyönge rajvonalukat. Mikor ment, én kezet fogtam vele és sok szerencsét kivánva egymásnak, valamint elővigyázatra intve egymást elbúcsúztunk, vígan, kedvesen. Szóval jó pajtási kedvel búcsúztunk el egymástól. Én ő utána szintén egy más helyre lettem bedobva megerősítésül, hol a digók /olaszok B.I./ áttörték a frontot és onnan csak késő este 8 órakor jöttem le szakaszommal. Szegény jó Berczinek esetét akkor tudtam meg, hogy ő délután öt és hat óra között súlyosan megsebesült és rögtön vitték tovább a Geb.San. Anstaltra /szanitécek kötözőhelye B.I./, ahol éjjel 11 órakor kilehelte nemes lelkét. Innen aznap el vitték holttetemét Grudensára, ahol a katonai temető sírkertjében helyezték nyugalomra. Temetése rendes református lelkész által lett végezve. Holtteteme koporsóban fekszik. Sírja fölött kereszt van, melyen neve, rangja és hová való tartozása rajta van. Szóval a legnagyobb végtisztesség adatott meg neki. Sebesülése után 1 óráig eszméleténél volt, de beszélni nem tudott, már csak szakgatott hangon. Az arca sértetlen maradt. Itt a második levelemben küldök egy skizzét /vázlatrajzot B.I./ a vidékről, ahol ő el vagyon temetve…”
A háborúból hazatért Poniczky Gyula utóbb feleségül vette Göőz Margitot, házasságukból született Hana Ponická író, műfordító (1922-2007), a Charta 77 egyik aláírója, a magyar irodalom nagy tisztelője és fordítója.
A család haza akarta hozatni az ideiglenesen eltemetett fiú földi maradványait, de erre már nem került sor. Göőz Bertalan több ezer bajtársával együtt a szlovéniai Nova Gorica közelében Csepovan község katonai temetőjében nyugszik.
Az évforduló alkalmából Göőz Bertalan unokaöccse, Göőz László kassai mérnök felhívására Losoncon találkozott a rokonság 17 tagja. A református templomban – ahol Göőz Bertalant megkeresztelték – az istentisztelet keretében Miklós István helyi lelkipásztor emlékezett a 100 évvel ezelőtt elhunytra. Ezt követően a család az egykori gimnázium, ma magyar tannyelvű alapiskola előcsarnokában megkoszorúzta az 1. világháborúban elesett 52 egykori diák és 2 tanár emléktábláját, majd meghallgatta „Losonc az I. világháborúban” című, az 1914-es évforduló alkalmából készült vetített képes előadást jelen sorok írójának a tolmácsolásában.
Az emlékezés Göőz Bertalan szülőhelyén Gácson folytatódott, a hősi halottak ottani emlékoszlopához is elhelyezték a Göőz család és a rokonság koszorúját. Az ember addig él, míg van, aki emlékezik rá – mondta az egyik emlékező…
https://www.facebook.com/pg/FELVIDEK.ma/photos/?tab=album&album_id=1623437011011942