Nágel Mária 1918. január 18-án született Szőgyénben. Száz évvel és két nappal később, 2018. január 20-án köszöntötte őt Vígh Gábor polgármester és Farkas Zsolt plébános, mint Hóz Andrásné hadiözvegyet, aki fiát, a hadiárva Imrét már hat évvel ezelőtt eltemette, a menyével él egy háztartásban, egy unoka, és két dédunoka nagymamája, dédnagymamája.
Mariska néni tizenhárom évesen árván maradt öt testvérével. Beteg édesanyját ápolta haláláig, mint a legfiatalabb leány a családban, miközben megtanulta a főzés és a háztartás tudományát, a gazdaság asszonyi teendőit.
Tizennyolc évesen lett Hóz András férfiszabó felesége. Imre fiuk 1939-ben született. Férje a bevonulása után, még katonaruhában is varrt, ezért abban bizakodtak, talán nem viszik ki a frontra.
Mariska többször utazott Komáromba a laktanyába férje után, ahol az egysége állomásozott, hároméves kisfiukat is elvitte több alkalommal. 1942. november 1-jén készült újra meglátogatni őt, ám a bátyja próbálta lebeszélni, hogy ne menjen, mert már nem találja ott a csapatokat. Nagyon nyugtalan volt egész éjszaka, ezért kora hajnalban mégis elindult.
Amikor a városba ért, a katonák már hosszú sorokban meneteltek az állomás felé. Megtalálta Andrást, és az állomáson még fél órán át beszélgethettek. Megtudta, hogy Oroszországba viszik őket, nagyon megrémült, de a férje nyugtatta. Akkor látták egymást utoljára. Egészen 2003-ig semmilyen hír nem jött felőle. Majd értesítést kapott a Magyar Honvédelmi Minisztériumtól, miszerint Hóz András 1943-ban Obojannál, a Don vidékén eltűnt.
A száz éves Hóz Mária családja körében (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
A fiatal özvegy anyósával, András édesanyjával együtt nevelte fel Imre fiát, majd amikor 1962-ben Imre feleségül vette Mánya Rozáliát, családi házat építettek, és egy fedél alatt éltek és élnek a mai napig.
Mariska néni soha nem ment újra férjhez, nem keresett másik társat. Egész életében keményen dolgozott, hogy a fiát felnevelje. Dolgozott a földeken, a mezőgazdaságban, majd 16 éven keresztül mint kézbesítő a postahivatalban, egészen a nyugdíjba vonulásáig. Nyugdíjas éveit a családjának szentelte.
Mariska néni menye, Mánya Rozália szintén hadiárva, az édesapja ugyancsak 1942-ben indult a frontra, ahonnan 1943 áprilisában még írt levelet, majd májusban született meg Rózsika, az akkor hároméves Gyula testvéreként. Az ő édesapjuk is a Donnál tűnt el, az értesítő szerint Nyizsníj Tagilnál. A két árvát szintén egyedül nevelte fel az édesanyjuk.
A százéves ünnepeltet, Mariska nénit a család nagy szeretete és törődése övezi. Menyével az együtt töltött hosszú évek alatt igazi anya-lány kapcsolat alakult ki. Az Istenbe vetett hite segítette őt át minden nehézségen és tartotta meg egészen a mai napig. „Szeretnék már hazatérni, nem is értem, a Jóisten miért tart még mindig itt, a földi életben” – mondja.
Szerencsére nem beteg, bár a látása egyre romlik, s nagy bánata az olvasásról való lemondás kényszere, és a lábai sem bírják már a járást. Templomba régen nem tud már elmenni, de otthon sokat imádkozik és hallgatja a rádiót. Imádkozik az elhunytakért, a családért, a faluért, a békéért.
Farkas Zsolt atya és Vígh Gábor polgármester koccint az ünnepelttel (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Hóz Mária ma már talán az egyetlen élő hadiözvegy a Kárpát-hazában, aki hosszú évtizedekig várta haza a férjét. Eltelt száz év az életéből, és hetvenöt éve várakozik, vágyakozik, emlékezik.
Sokan eltűntek a doni pokolban. Kedvesek, hitvesek és jegyesek, apák és fiúk, testvérek, barátok, hozzátartozók. Hóz Mariska néni élő legenda, aki a második világégésre és a doni áttörés áldozatira emlékeztet bennünket. Jó volt vele eltölteni egy röpke órát, és hallgatni emlékeit. Igazán ritka pillanat az ilyen. Erre a nem mindennapi alkalomra összejött a család minden tagja, s mindnyájan érezték az együttlét különlegességét.
Az ünnepi alkalomból Vígh Gábor polgármester üdvözlő szavai és Zsolt atya áldása mellett versekkel is köszöntötték az ünnepeltet. Elhangzott Várnai Zseni Ének az anyáról című költeménye és Platser Ferenc A nagy raport című fronton írott verse.
Ott a messzi Donnál már áldottá vált a föld, a 75 éven keresztül szállt imák tisztára mosták a szenvedéseket. Ott alussza örök álmát a több tízezer magyar honvéd között az ifjú férj és édesapa, Hóz András. Mariska néni itthon pedig csendes halálért imádkozik. Szentül hiszi, hogy amikor átlép majd az Örökkévalóságba, ott a férje és a fia várja őt.
A köszöntést követő vasárnapon a család kérésére Zsolt atya szentmisét mondott Hóz Máriáért, a falu legidősebb asszonyáért, aki példát mutat hűségből, kitartásból, küzdeni tudásból, az Istenbe vetett hit végtelen erejéből és a család iránti szeretetből.
