A Pozsonyi Casino vendége volt dr. Deák Ernő, a Bécsben élő történész, újságíró, a Nyugat-európai Országok Magyarjai Szövetségének elnöke és a Bécsi Napló főszerkesztője, akit Az Öreghegytől a Schneebergig című könyve megjelenése kapcsán hívtak meg a Pozsonyba.
A vendéget és a szép számban megjelent közönséget Frideczky János házigazda köszöntötte, aki bevezetőjében elmondta, hogy 1980 óta hűséges olvasója a Bécsi Naplónak, amelyre édesanyja hívta fel a figyelmét és azóta követi Deák Ernő munkásságát is.
A vendég beszélgetőtársa a Mosonmagyaróvár melletti Feketeerdőn élő Böröndi Lajos tanár, író, költő volt, aki egyben a könyv szerkesztője is, és a megjelenés óta együtt járják a Kárpát-medencét, sőt Nyugat-Európát, mert mindenhová elmennek bemutatni a kötetet, ahová az érdeklődő olvasók hívják, várják őket.
Frideczky János házigazdaként köszönti a vendégeket (Fotó: Benyák Mária/Felvidek.ma)
Mint megtudtuk, a jelenlegi pozsonyi találkozó a tizennyolcadik volt a sorban. A nagy népszerűség érthető, hiszen Deák Ernő közismert személyiség, és évtizedes gazdag tevékenysége nem mindennapi egyéniségre vall. A könyv azonban nem csupán életrajzot tartalmaz, hanem átfogó képet ad az 1956-os forradalom után Ausztriába menekült magyarság helyzetéről, nem könnyű küzdelmeiről, de arról a körültekintő gondoskodásról is, amellyel a menekülteket fogadták és gondoskodtak róluk.
A pozsonyi találkozón a szerző közvetlen hangnemben beszélt életéről, rögtön remek kapcsolatot teremtett hallgatóságával. Persze, nem akármilyen életpálya az övé, hiszen a mélységekből jutott a magasságokba. Édesapját nem ismerte, nem tért haza a második világháborúból, tizenévesen már édesanyjával a legkeményebb paraszti munkát volt kénytelen végezni, amely megviselte gyenge gyermeki fizikumát. Szülőfalujából, az osztrák-magyar határ közeli Peresztegről, az ottani Öreghegyről sokszor bámulta a határ túloldalán magasodó Schneeberget-Hóhegyet, mint egy elérhetetlen, távoli csodát. 1956-ban, mindössze 16 évesen, december 9-én hagyta el hazáját, súlyos tüdőbajból lábadozva, amikor azt érezte csak úgy maradhat életben, ha vállalja a határ átlépését, a túloldalon keresve-találva gyógyulást. És ez a sugallat mentette meg az életét, mert ahogy átjutott a határon, hosszú hónapokra kórházba került, megfelelő gondozást kapott, majd kigyógyulva továbbtanulhatott, egyetemre juthatott, később nyugdíjazásáig tudományos munkát folytatott, és tevékenyen bekapcsolódott az ausztriai magyar egyesületek életébe.
Állandóan szervezett, intézkedett, ott volt, ahol az ausztriai magyarok ügyét szolgálhatta. Önéletrajzi munkáját, a most bemutatott könyvet Böröndi Lajos biztatására írta meg, és viccesen mindketten egyetértve úgy fogalmaztak, hogy azért, mert ha Deák Ernő nem írja meg, megírja más, és az már nem biztos, hogy ilyen történelmi hűséggel lesz megírva.
Deák Ernő aztán az áhított Schneebergre is eljutott, sőt, hosszú évek óta barátokkal, kollégákkal június vagy július folyamán egy hétvégén immár hagyományosan megszervezik túrájukat. Az utóbbi években velük tart Uzsák Zoltán mosonmagyaróvári fotós is, akinek a túrákon készült művészi felvételeiben is gyönyörködhetett a kaszinóbeli találkozó közönsége. Az ő képeinek felhasználásával készült a könyv borítója is.
Azonban amióta a szerző, a könyv főszereplője elindult az Öreghegytől és elért a Schneebergig, sok minden történt, amely a könyvben végigkövethető, nem kerülve ki a közösségi élethez már-már hozzátartozó konfliktusokat, csatározásokat, de még emberi acsarkodásokat és irigykedéseket, sőt a kudarcokat sem, ettől annyira emberi, annyira hiteles és igaz. És bizonyára ezért van akkora sikere is, ezért találkoznak az olvasók szívesen a szerzővel szerte a világban. Mint megtudtuk, a meghívásokból kijut erre az évre is.
