A fenti kérdés lehet, hogy elsőre furának hathat, de ha kicsit belegondolunk, ráébredünk, hogy ma nemcsak gyermekeink hoznak haza bizonyítványt, hanem mi is kapunk, akárcsak a pedagógusok. Mindannyian részei vagyunk annak, hogy a jövő generációi milyen oktatásban részesülnek, és mennyire kapnak igazán jól használható tudást, ha tetszik, felkészülést az élet nagy iskolájára.
A szakemberek szerint igencsak kritikus a mai nap, legalábbis azon gyerkőcök számára, akiknek bizonyítványa nem sikerült túl fényesre. Egyöntetűen állítják, a szidás ilyenkor a legrosszabb, amit tehetünk. Helyette érdemes hideg fejjel leülni és átbeszélni, hogyan lehetne a második félévben „megnyomni a gombot”, és javítani. A lényeg tehát a motiváció, gyermekünk hitének megerősítése, hogy többre képes.
Az „ékes” bizonyítványt hazavivő gyermekeknek jár a jutalom, ez azonban semmiképp se legyen pénz, vagy azon megvásárolható holmi, például a legújabb okostelefon. A szakemberek közös élményt javasolnak, ami a csemete emlékezetében sokáig megmaradhat. A legdrágábból, tehát az időnkből adjunk nekik.
Magadnak tanulsz, édes lányom/fiam. Ki ne ismerné ezt a mondást a régebbi generációk közül? Azt, hogy a tudás hatalom és olyan érték, amit soha senki sem vehet el az embertől, annak idején szüleinktől bizony gyakran hallottuk. Olyan alapigazságok ezek, amelyek megdönthetetlenek a mostani ultramodern és rohanó világban is.
Amikor ma, munkából hazaérve gyermekeink bizonyítványát, helyesebben az első félévi teljesítményük kivonatát fürkésszük, kicsit nézzünk magunkba is. Vajon érdeklődtünk-e elégszer az iránt, mi történt a suliban? Fordulhatott-e hozzánk segítségért, ha valamilyen tananyagot nem értett? Észrevettük-e, hogy valami bántja, tudtuk-e az okát, miért ment kedvetlenül reggelenként az iskolába? Vagy az ilyesmi eszünkbe sem jutott, esetleg nem futotta rá az erőnkből és az időnkből? Számon kérni bezzeg tudunk, ha cifrább osztályzatot fedezünk fel a kezünkben tartott papírlapon, de ha tetszik, ha nem, a mi hozzáállásunkat is tükrözi a bizonyítvány.
A mai napon a pedagógusok egy része talán – reméljük – gondolatban magának is kioszt egy értékelést. Vajon ő megtett-e mindent azért, hogy a gyermekből kihozza a maximumot? Volt-e elég türelme elmagyarázni újra és újra ugyanazt, egészen addig, míg a nebuló megértette? Szeretettel és megértéssel viseltetett-e irányában, észrevette-e, ha valami bántotta?
Diák, pedagógus és szülő. Ők alkotják azt a triumvirátust, amely nagy dolgokra lehet képes, ha jól együttműködnek. Egy irányba kell „húzniuk” és akkor az eredmények sem maradnak el. Az eredmények fokmérője pedig nem elsősorban a bizonyítvány és az érdemjegyek, hanem a megszerzett tudás, az életben való boldogulás képessége. Csakis ez lehet a cél. Minden gyermekben megtalálni a kincset, azt, amiben kiemelkedő, amiben milliók közt az egyetlenegy.
Ha most ez nem is sikerült, ne csüggedjünk, a javításra még van időnk. Nemcsak júniusig, az év végi bizonyítványig, hanem jó esetben hosszú éveken át. Használjuk hozzá bátran a szeretetnyelvet!