A magyar nótának és operettnek szentelt délután színvonalát felvidéki művészek is emelték. A Dr. Kikli Tivadar Magyarnótaszerzők és Énekesek Dél-magyarországi Közhasznú Egyesülete július 15-én a szegedi IH Rendezvényközpontban emlékműsort szervezett a 160 éve született és 115 éve elhunyt Dankó Pistának „Még azt mondják nincs Szegeden” címmel.
A műsorban fellépett Mészáros János Elek – Simándy József-, Szenes Iván-díjas magyarországi; Nagy Anikó – Dankó-díjas kárpátaljai; Bősi Szabó László felvidéki; Dóka Zsuzsa felvidéki; Szilágyi Sándor erdélyi; Miklós Szilvia erdélyi; Gyuris Imre-életműdíjas magyarországi; dr. Vitkay Kucsera Ágota Dankó-díjas újvidéki énekes.
Az énekeseket Kecskés Sándor és cigányzenekara kísérte, prímás: Kecskés Sándor. A műsorvezető dr. Majzik István volt.
Fotó: Bősi Szabó László facebook
Dankó Pista cigány származású magyar nótaszerző Szeged-Szatymazon született 1858. június 14-én, s Budapest hunyt el 1903. március 29-én.
Már 15 éves korában cigányzenekart szervezett és vezetett szülőfalujában, majd Szegedre került. Első dalait Blaha Lujza tette népszerűvé. 1890-ben Budapestre ment, ahol 1895-ben Pósa Lajos balatoni nótáinak megzenésítésével megnyerte az Új Idők pályadíját. Az 1890-es években daltársulattal járta be Magyarországot, háttérbe szorítva mindenütt a német daltársulatok népszerűségét. Oroszországban is járt. Mivel eleinte nem értett a hangjegyíráshoz, dalait többnyire mások lejegyzése nyomán ismerjük. Később nem egyszer jó barátja, Gárdonyi Géza segített neki az eltévedt kottafejeket kiigazítani.
Nyomorúsággal küzdött egész életében; elhatalmasodó tüdőbajával már hiába küldték San Remóba. Szegeden temették el. Barátja, Pósa Lajos megszervezte, hogy szobra álljon a szegedi Stefánia-sétányon, a Kass Szálló előtt, amelyet Margó Ede 1912-ben készített.
