Meglehetősen ritkán fordult elő a történelem folyamán, hogy egy, az uralkodó osztály piramisának csúcsán álló egyén annyira meghasonlott korának erkölcseivel, értékítéletével és avítt szokásaival, hogy a hatalmat hátrahagyva önként lemondott magas rangjáról, címéről, mi több, a nevéről és tekintélyes vagyonáról is, hogy ebbéli „béklyóit” levetve mondhatni átlagos polgárként élhesse tovább hátralevő éveit.
Ép ésszel nehéz mindezt felfogni, mert ilyesmi talán még a mesékben is csak elvétve történik. Márpedig létező személy volt történetünk hőse, Habsburg-Toscanai János Szalvátor főherceg, aki az 1848/49-es magyar szabadságharcot vérbe fojtó uralkodóház tagja volt ugyan, de ugyanakkor emberséges ember, aki tett egyet és mást azért, hogy mélységesen a szívükbe zárják a rebellis komáromiak.
Úgy látszik, nemhiába ringatták a bölcsőjét Olaszhonban, mert felcseperedve reneszánsz emberként került a tizenkilencedik század második felének felemás társadalmi forgatagába, amikor már a „ferencjóskás” világban is bontogatta a szárnyát az erősödő polgárság, ám istenigazában még a főúri arisztokrácia birtokolta a pénzt és a hatalmat. S éppen ezért szinte a lehetetlenségre vállalkozik, aki teljes egészében képes lélektanilag felvázolni az utat és a folyamatot, mi késztette, vezette az átlagon felüli szellemi képességekkel megáldott főherceget arra, hogy erre az öngyilkossággal felérő cselekedetre, a Habsburg-házzal való szakításra szánja el magát? Mi nem is próbálkozunk vele, visszatérünk inkább a többé-kevésbé ismert tényekre.
János Szalvátor (jobbról a második lovas) a boszniai okkupáció idején (kép a korabeli sajtóból, Németh István archívumából)
Művészetkedvelő a katonai pályán
Mivel apja korai halála után egy tábornagyot neveztek ki gondviselőjének és törvényes képviselőjének, milyen más pálya is várt volna egy főhercegi sarjadékra, ha nem a katonai? S hogy ez a fiatalembernek ínyére volt-e vagy sem, nem tudhatni, de tény, hogy lelki alkat tekintetében szöges ellentéte volt gyámjának, a konzervatív gondolkodású Albert főhercegnek. János Szalvátort (még további kilenc keresztnevet is kapott!) elsősorban a művészetek, az irodalom és a zene érdekelték. Feljegyezték róla, hogy már fiatal korában komponált egy keringőt, mi több, azt ifjabb Johann Strauss zenekarával elő is adta. Igaz, a kottán a Johann Traunwald név olvasható, de vajon méltó lett volna a Habsburg aláírás?! Csapongó és szertelen fantáziájára vall, hogy ugyancsak neki tulajdonítható egy librettó is.
Egyébként íróként és a háttérben megnyilvánuló közéleti személyiségként használta a Johann von der Traun és a Johann von Traunstein álnevet is. Már az eddig elmondottak alapján is egy gyökeresen más személyiség bontakozik ki, mint amilyent egy későbbi, aranygombos uniformist viselő ezredes, illetve tábornok sejtet. Ám ez még nem minden.
Feltehetően már komáromi tartózkodásának idején élénk levelezést folytatott korának népszerű írójával, Vernével, akivel Velencében ismerkedett meg. A város postamestere ugyancsak kíváncsian csóválhatta a fejét, vajon ki lehet az a Jules Verne, akivel a főherceg oly szapora levélváltást folytat?
Magyarországon akkor ugyanis még ismeretlen volt a fantasztikus irodalom e jeles alakja. Regényeit még csak francia eredetiben olvashatták kevesek. Ám Verne művei mai olvasóinak feltűnhet, hogy egyik regényének, a Sándor Mátyásnak a főszereplője jellemében számos rokonvonás fedezhető fel János Szalvátoréval.
Johann Orth hajóskapitány a Bessie gőzhajó fedélzetén (a fonott széken ülve) – hu.wikipedia.org
Barátsága a koronaherceggel
Hosszas tanulmányt érdemelne János Szalvátor és a trónörökös Rudolf főherceg sírig tartó bizalmas barátsága. Többen János Szalvátornak tulajdonítják az ötletet, amelyet Rudolf főherceg valósított meg, miszerint egy többkötetes nagy műben kellene bemutatni a Monarchia tájait, városait és népeit.
A koronaherceg nevével fémjelzett „Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben” 1887 és 1902 között jelent meg, szerzőként és szerkesztőként pedig János Szalvátor is közreműködött.
Életének ebben a szakaszában János Szalvátor már egyre gyakrabban összetűzésbe került az uralkodóházzal és a kormányzattal. A Mayerlingben bekövetkezett tragédia, Rudolf főherceg máig is kevéssé tisztázott öngyilkossága mélyen megrendítette barátját, János Szalvátort, aki ekkor már a Gmunden közelében található Ort-kastélyban lakott, amelynek az udvarán ma is megtekinthető az egykor a komáromi főtéren állt díszkút kovácsoltvas felépítménye.
Élete Orh Jánosként
Amikor 1886-ban elhalálozott I. Sándor bolgár uralkodó, felajánlották a koronát János Szalvátornak is, ő azonban azt elutasította, és egy évvel később a hadsereg kötelékéből is kilépett. Önként lemondott rangjáról, címéről, nevéről, a trónöröklés sorrendjében betöltött helyéről és vagyonáról. Kivált a Habsburg-dinasztiából és felvette az Orth János polgári nevet. Még ugyanabban az évben Angliában feleségül vette a Bécsi Opera balett-táncosnőjét, Ludmilla Stubelt, akihez már évek óta gyengéd szálak fűzték.
Egyes források szerint Hamburgban, mások szerint Fiuméban letette a tengerészkapitányi vizsgát, majd megvásárolta a Santa Margherita nevű gőzhajót, amellyel feleségével együtt világ körüli útra indultak. Sok ezer kilométert megtéve már Chile partjai felé tartottak, amikor egyszer s mindenkorra nyomuk veszett. A korabeli sajtó cikkei szerint állítólag 1890. július 12-án a Horn-fok térségében hajójuk viharba került és elsüllyedt. Sem a hajó roncsai, sem utasai holttestei nem kerültek elő. Johann Orthot 1911-ben végül halottá nyilvánították és hátramaradt vagyonát később Berlinben elárverezték.
Az Ort-kastély Gmundenben (schslosskonzerte Gmunden.at)
A világ már csak olyan, hogy a tisztázatlan körülmények között eltűnt, népszerű és köztiszteletben álló emberek halálának hírébe nem akar beletörődni. Így van ez János Szalvátor, alias Orth Jánossal is. Képtelenebbnél képtelenebb hírek keltek szárnyra, miszerint mégsem halt meg.
Egyes korabeli lapjelentések szerint az Amerikai Egyesült Államokban élt más név alatt, más források szerint azonos volt egy Törökországban élt névtelen személlyel, akinek Bécsből évente rendszeresen apanázst utaltak ki, de még 2007-ben is jelentek meg Ausztriában cikkek, melyek szerint Norvégiában éltek utódai. Bárhogyan is történt, egy bizonyos, a Habsburg-ház „fekete báránya” is rebellis volt, akárcsak a vele rokonszenvező komáromiak, akik emlékét és alakját a szívükbe zárták.
