Százhetven esztendővel ezelőtt, 1849. június 5-én a pozsonyi Szamárhegyen a császári-királyi hadsereg újdonsült magyarországi főhadparancsnokának utasítására felakasztották a Lipótvárnál fogságba esett báró aranyosmedgyesi Mednyánszky László őrnagyot és Gödrösy Fülöp tüzér századost. E lépéssel Bécs megtorlógépezete magasabb fokozatra kapcsolt, amivel a magyar fél tudomására hozta: nem lesz pardon a kezükbe kerültek számára.
A két kivégzett honvédtiszt egyike ősi magyar főnemesi család sarja volt, báró Mednyánszky László kétszáz évvel ezelőtt, 1819. június 28-án (másutt: 26-án) született a Trencsén vármegyei Beckón. Alapfokú tanulmányait magánúton végezte, a gimnáziumot pedig a piaristák trencséni és tatai konviktusában, azután egy évig a magyaróvári gazdaképző iskolát látogatta. Mivel az elszegényedett főnemesi család birtokainak jövedelme alacsony volt, a három Mednyánszky-fivér legidősebbjeként Lászlót katonai pályára szánták.
1835 őszétől hadfiként került a császári-királyi 33. Gyulay-sorgyalogezredhez, majd 1836-1838 között az olmützi katonaiskolát végezte el. Ezt követően a Magyar Nemesi Testőrséghez került, ahol együtt szolgált Görgei Artúrral, aki két évig szobatársa volt a testőrlaktanyában, s legjobb barátai közé tartozott. 1842-ben lemondott hadnagyi rangjáról és kilépett a császári-királyi ármádiából. Megnősült, és felesége, gróf Mailáth Mária Bars vármegyei birtokán gazdálkodott,
bekapcsolódott a politikai közéletbe és az 1847-1848. évi utolsó rendi országgyűlésen Bars vármegye követeként szerepelt, ellenzéki társai körében pedig nagy népszerűségnek örvendett.
Az újonnan alakult honvédségbe önként jelentkezett, 1848. július 7-én a győri 5. honvédzászlóaljhoz nevezték ki főhadnagynak, ahol rövid ideig együtt szolgált régi barátjával, Görgeivel. Zászlóaljával a délvidéki hadszíntérre került, ahol könnyebben megsebesült. 1848. szeptember 24-én a debreceni 28. honvédzászlóaljhoz helyezték át, immáron századosi rendfokozatban. E beosztását végül nem foglalta el, ugyanis október 16-án őrnaggyá lépett elő, és
Kossuth utasítására a stratégiai fontosságú Vág menti erődítménybe, Lipótvárra ment, ahol erődítési igazgatóként szervezte az elavult védőművekkel ellátott és kazamatákkal nem rendelkező erősség védelmét.
1848. december végén került tüzérségi parancsnokként Lipótvárra Gödrösy (1848-ig Gruber) Fülöp tüzér százados, akinek sorsa ekkor fonódott össze Mednyánszky őrnagyéval. Gödrösy iparoscsalád sarjaként született Pesten 1820. június 8-án. A császári-királyi 5. Bervaldo-tüzérezred kötelékében szolgált 1837-től, ahol 1848. március 21-én léptették elő tűzmesterré. 1848 júliusának végén jelentkezett a honvéd tüzérséghez, ahol 1848. szeptember 14-én kapta meg hadnagyi rendfokozatát és az 1. hatfontos gyalogüteg állományába nyert beosztást. Ott volt a pákozdi és a schwechati csatákban. A Feldunai hadseregnél 1848. november 6-án főhadnagyi, 1848. november 25-től századosi rendfokozatban ténykedett, s a Nagyszombat, valamint a Nádasi-szoros körüli védelmi harcok részese volt. Kevésbé ismert tény, hogy vadházasságban élt Ürményi Franciskával, akitől több gyermeke született.
Vélelmezhető, hogy a magyar önvédelmi háború nehéz időszakában nem véletlenül került Mednyánszky őrnagy Lipótvárra. Barátja, Görgei ajánlhatta Kossuth figyelmébe, így küldhették képzett hadmérnökként az erődbe, ahol az Országos Honvédelmi Bizottmány érdekeit igyekezett képviselni.
Miután december végén Balthasar Simunich császári altábornagy csapatai ostromzár alá vették Lipótvárat, Mednyánszky több alkalommal sikerrel akadályozta meg, hogy a védők feladják a várat.
Végül 1849. február 1-jén ordódi és alsólieszkói Ordódy Kálmán őrnagy, várparancsnok utolsó haditanácsukon közölte, Görgei nem menti fel őket. Mednyánszky és Gödrösy a feltétel nélküli megadás mellett szavazott, és hosszas vita eredményeként abban állapodtak meg, hogy megvárják a császáriak újabb lépéseit. Erre nem kellett sokáig várniuk, másnap reggel az ellenséges ostromlövegek munkához láttak és egy óra alatt 277 tüzérségi lövedék csapódott a várba. 1849. február 2-án délután fél egykor Lipótvár kapitulált: a védők 41 tisztje és 1272 honvédje esett hadifogságba.
A tisztek közül Mednyánszkyval és Gödrösyvel együtt a császáriak még nyolc főt letartóztattak és Nagyszombatba, majd Pozsonyba szállítottak, ahol a hadbírósági tárgyaláson Ordódy őrnagy Mednyánszky ellen vallott, amikor kijelentette, hogy terrorizálásuk eredményeként nem adta fel korábban Lipótvárt.
A hadbíróság 1849. április 11-én hozta meg ítéletét, amely szerint Mednyánszky őrnagyot és Gödrösy századost kötél általi halálra ítélték, de ezt sem Alfred zu Windisch-Grätz herceg tábornagy, sem utóda, báró Ludwig von Welden táborszernagy nem erősítette meg.
Amit elődei nem mertek aláírni, azt báró Julius Jacob von Haynau táborszernagy első intézkedései egyikeként habozás nélkül megtette és utasította a pozsonyi katonai kerület parancsnokát az akasztásokra.
A pozsonyi Szamárhegyen 1849. június 5-én hajtották végre a halálos ítéleteket és Mednyánszky báró halálhíre megrázta a hazai közvéleményt, ugyanis addig példa nélküli volt, hogy egy magyar főrendet, aki egykoron császári tiszt volt, kivégezzenek.
A császári udvar bosszúért lihegett, így váltak áldozataikká és a magyar szabadságharc első vértanúivá báró Mednyánszky László – akinek sírja a beckói temetőben található – és Gödrösy Fülöp.
