Az Ipolyi Arnolddal foglalkozó előző írásunkban felhívtuk a figyelmet ama tévedésre, miszerint jeles elődünk nem Ipolykeszin született. Miért foglal mégis kiemelt helyet e kis település a főpap életében? Mert Keszi fontos állomása volt annak, hisz itt élte át gyermekéveit Stummer Arnoldként Ipolyi; ez volt első eszméléseinek színtere.
Mint a templomon elhelyezett régi emléktáblán is olvassuk: „Itt eme hely növelé Ipolyit kora zsenge szakában,/ Míg lőn egyháznak, honnak örökre dísze./ Művészet, tudomány gyászt öltve siratja kimúltát, / S nagy neve emlékét őrzi, míg él a magyar.”
Az Ipolykeszin meghonosodott régi családok közül elsősorban a Tersztyánszkyak álltak kapcsolatban Ipolyi őseivel. Ők II. Endre idejében kapták nemességüket, illetve a Trencsén megyei Trsztyét (Nádasfalut). Hontban a XVIII. században telepedtek le, s ez idő tájt építették Keszin, a Szögben klasszicista kúriájukat is.
Ipolykeszin laktak egy ideig a híres püspök, művészettörténész, mitológiakutató, Ipolyi Arnold szülei, így fiuk is itt töltötte gyermekévei egy részét. S a Tersztyánszky családból származott Tersztyánszky Bertalan testvére, Tersztyánszky Imre (+1847) püspök volt Ipolyi Arnold egyik támogatója. Ipolyi Arnold apai nagyanyja, Stummer Ignác főszámvevő felesége pedig szintén Tersztyánsztky lány volt. Tersztyánszky Anna 1805-ben hunyt el. A kisebb dombra épült XVIII. századi klasszicista Tersztyánszky-kúria még ma is áll. Az épületet 1945 után átalakították, de ablakai és a sátortető megmaradt, s belső terével a régi hangulatot is idézi még.
A Tersztyánszky és az Ipolyi-Stummer családok összefonódása az évtizedek folyamán gyakori volt. Tersztyánszky Mihály és Stummer Emerencia gyermeke volt volt többek közt, az a Tersztyánszky Bertalan dr., honti főügyész, aki feleségével, Gyürky Emíliával együtt Ipolykeszin halt meg, s a később emelt temetőbeli sírkápolnában nyugszik.
Az ipolykeszi Stummerek Mária Teréziától nyertek címeres nemeslevelet 1741-ben. A már említett Stummer Ignác a XIX. század elején Hont megye főszámvevője volt. Fia, Stummer Ferenc volt Ipolyi Arnold édesapja, s az említett kúriát is birtokolta egy ideig.
Édesanyja, a művelt, irodalomban és történelemben egyaránt járatos nagyasszony a keszi házban keltette fel fiában a költészet és a nemzet múltja iránti lelkesedést, érdeklődést. Pór Antal, Ipolyi életrajzírója is úgy emlegeti őt, mint „mívelt lelkű, finom kedélyű és nemes szívű” asszonyt, akinek Kamis Ferenc házitanító, a világot járt, művészetszerető ember segített az oktatásban, s még tovább fokozta a fiúban a művészetek és a tudományok iránti fogékonyságot.
Első eszmélésének színhelyére később is szeretettel gondolt Ipolyi. A rokonnak és jó barátnak, a reformkor s az 1848/49-es szabadságharc nagy honti alakjának, Pongrácz Lajosnak írta egykor az alábbi sorokat: „Első ifjúságom legszebb képei közé tartozik a drégelyi rom, melyet amint ipolykeszii szülőházam /!/ ajtajából naponta láttam, úgy buzdultam hősének, Szondinak feláldozó honszeretetén”.
Több levelet írt a másik honti jó barátnak és munkatársnak, Pajor István 1848/49-es nemzetőrnek, megyei tisztviselőnek, írónak és költőnek is. 1858-ban például arra kérte őt, hogy a Barabás Miklós festette, róla készült portré másolatából egyet helyezzen el a régi házban: „igen szeretném, ha valahogy jó módjával becsempésznél egyet az ipolykeszi atyai házamba felfüggesztésül mostani birtokosának, hogy legalább ott is legyen némi emlékünk”.
Ipolyi szülei az 1830-as években elhagyták a keszi kúriát és birtokot, s Korponára költöztek. Százötven éve, 1854-ben zohori plébánosként megírta korszakalkotó művét, a Magyar Mythologiát. Természetesen vannak ennek is szülőföldi vonatkozásai, találhatók benne palóc néprajzi elemek, de mint múltkor is hangsúlyoztam, nagy merészség lenne magát Ipolyit is palócnak neveznünk. A mythológiabeli palóc vonatkozásokról tudjuk, hogy azok legtöbbjét sem Ipolyi gyűjtötte. Csaplár Benedek jegyezte le például Tersztyánszky Andrástól Nyitrán, a piarista gimnáziumban azt a néhány adatot, melyet aztán elküldött Ipolyinak. Ő ezekből többet művébe is beépített, például a Keszi és Balog közt kísértő „cifra asszony“-ról s az Ipolyfödémesnél látható gyógyító forrásról, a Medvekútról szóló történeteket (ezek ma is gyűjthetők).
Ez a Tersztyánszky András valószínűleg azonos a későbbi ipolykeszi birtokossal, Tersztyánszky Andorral (sz. 1839), aki Ipolyi nagyanyja testvérének, Tersztyánszky Bertalan ügyvéd, megyei főszámvevőnek és Gyürky Emíliának a fia volt. Ő építtette a Tersztyánszkyak itteni temetőkápolnáját is, s ő lakta később Ipolyi gyermekkori házát Keszin.
Több környékbeli hiedelmet, mesét gyűjtött neki Pajor Istávn és Pongrácz Lajos is. S minden valószínűség szerint ipolykeszi volt az egyetlen, e vidékről megnevezett adatközlő, Pálgyi János, aki a Balog és Keszi között útszakaszon tüzes szekéren kísértő Verbőciről mesélt. A kiszehajtással kapcsolatos adatokat, illetve magát a szokást viszont gyermekkorában jól ismerhette Ipolyi is.
Ipolyi és Keszi kapcsolata a későbbiek során is fennmaradt. 1881-ben például a római katolikus egyház iskolaszéke fordult hozzá segítségért. 1885-ös végrendeletében a főpap ezer forintos alapítványt tett, s ennek felét a gyermekkori falu templomának javára kellett „tőkésítve” fordítani. A neoklasszicista templom belső képeit nemrégiben Lencsés Zsolt magyarországi festőművész készítette, megörökítve Ipolyi Arnold portréját is, s helyet adva az alábbi Ipolyi-idézetnek: „Azon nemzet, mely emlékeit veszni hagyja, azzal saját síremlékét készíti.“
Az Ipolykeszin járt családfakutatók, a Stummer, a Tersztyánszky és a Szmrecsányi családok leszármazottai néhány éve a templom sekrestyéjében láthatták ama országzászlót is, melyet a visszacsatoláskor a Stummer-Ipolyi család leszármazottai adományoztak a falunak. A szépen hímzett műtárgy egyik felén a királykoronás címert tartó két angyalt látjuk ezzel a felirattal: „Így volt, így lesz! Ipolykeszinek az Ipolyiak. 1938.” A másik oldalt Nagymagyarország térképe díszíti a „Hiszünk Nagymagyarország feltámadásában!“ felirattal. A lobogó ünnepélyes alkalmakkor a templom mellett emelt zászlótartón lengett. A világháború után a zászlót eldugták. Utoljára Belá Józsefék őrizték.
Az Ipolyi-kultusz az 1990-es évek elején kezdte ismét reneszánszát élni Keszin. 1993-ban nagyszabású Ipolyi-emléknapot szerveztek, melyen többek között megjelent a főpap nagyváradi utóda, Tempfli József püspök is, aki szentmisét celebrált a községben. Azóta a helybeliek is felkeresték falubelijük sírját a nagyváradi bazilikában. 1994-ben Hála Józsefnek sikerült e sorok írójával s az akkori polgármesterrel, Molnár Józseffel azonosítania a tudós ipolykeszi házát is.