Az oktatásügyi miniszter sajtótájékoztatóját hallgatom: elmarad a Tesztelés 9, és a tanév végén osztályzatok helyett szóbeli értékelést is kaphatnak a gyerekek.
Az említett intézkedéseket a válsághelyzet váltotta ki, ennek ellenére az irány ígéretesnek tűnik. A felmérések elmaradása helyett a végleges megszüntetése is opció lehetne, mert a jelenlegi tartalommal és a jelenlegi formában semmi értelme.
Az alapiskola alsó tagozatán pedig az osztályozásnak sincs sok értelme. Sokkal értelmesebb lenne a szóbeli értékelés, még akkor is, ha a pedagógusok körében nem népszerű. Legalábbis ezt állítja a Szlovák Pedagóguskamara.
A koronavírus okozta válságot, illetve a válság utáni helyzetet ki kellene használni a kabát újragombolására. Arra, hogy ne ott folytassuk, ahol március elején abbahagytuk. Induljunk el iskoláink versenyképességének növelése útján.
Valósítsuk meg a tartalmi reformot, csökkentsük a tananyag mennyiségét, térjünk át az élménypedagógiai módszerekre. A tantárgyközpontúság helyett a gyerekközpontúság kerüljön a fókuszba. Ne tantárgyakat tanítsunk, hanem a gyereket!
Visszatérve a tesztelésekhez, tegyük fel a kérdést : összehasonlíthatóak az elit iskolák (Pozsony, Komárom, Dunaszerdahely stb.) tanulóinak eredményei, pl. a gömöri iskolák többségének eredményeivel, ahol a gyerekek 80-90%-a szociálisan hátrányos családokból származik?
Minden gyerek más, más a személyiségvonásaiban, fizikai adottságaiban, családi körülményeiben, a tanuláshoz szükséges képességeiben stb. A tanítás/tanulás folyamatában ezeket az eltéréseket figyelembe kellene venni – differenciálni kell. A differenciálás elsősorban a tanulási tartalmakban, a tanulási módszerekben, de a tanulási tempóban is meg kell, hogy mutatkozzon.
Differenciált oktatás esetén viszont a tanulók által elért eredményeket is differenciáltan kell kezelni. Ha ezt megértjük és elfogadjuk, akkor világossá válik, hogy az egységes, országos teszteléseknek semmi értelme.
Az értékeléskor ugyanis nem azt kell vizsgálni, hogy egy adott pillanatban melyik gyerek tud többet a másiknál, hanem azt, hogy a gyerek mennyit fejlődött saját magához képest, tehát a hozzáadott értéket.
Egységes országos tesztekkel a hozzáadott értéket nem tudjuk mérni, és a tesztelésekben elért eredmények alapján iskolákat rangsorolni pedig egyenesen felelőtlenség!
A differenciált oktatás alkalmazásakor a tanuló saját tempójával halad – van aki gyorsabban, van aki lassabban– ezért nem azt vizsgáljuk, hogy hol tart ma, holnap, vagy májusban. Azt kell elérni, hogy az adott szakasz végén (pl. az alsó tagozat befejezésekor) minden tanuló, tehát a szociálisan hátrányos helyzetű gyerek is, birtokában legyen annak a törzsanyagnak, amelyre a továbbtanuláshoz szüksége van. Az alapiskola alsó tagozatán törzsanyag lehet az értő olvasás, az írás és a matematikai alapműveletek.
A közepes és a tehetséges tanulók a törzsanyagon túl természetesen sok más ismereteket és kompetenciákat is megszerezhetnek az adott idő alatt, hiszen velük is individuálisan foglalkozik a pedagógus. De a négy év alatt a törzsanyagot minden diák elsajátítja és ezáltal csökkenhet az iskolai lemorzsolódás és a bukások száma is az alsó tagozaton.
A szakasz közbeni osztályzásnak, minősítésnek sincs sok értelme, hiszen minden tanuló más-más ütemben halad. Sokkal fontosabb lehet a szóbeli értékelés, úgy a tanuló, mint a szülő számára, hiszen ennek alapján tudják követni a gyerek tanulási útját.
Az osztályzatokból nem lehet megállapítani, hogy a gyerek hol tart, mi az ami problémát jelent számára, milyen segítségre van szüksége ill. mi az, amiben kitűnően teljesít.
Nagyon komoly szemléletváltásra lesz tehát szükség az iskolákban és a pedagógustársadalomban egyaránt, de optimista vagyok.
A távoktatásra való átállás már bizonyította pedagógusaink rátermettségét. A miniszter úr támogató hozzáállása és a tanári autonómia növelése viszont sokat lendíthetne ezen a folyamaton.
