Százhúsz évvel ezelőtt, 1900. május 1-én hunyt el a 19. századi magyar képzőművészet egyik legjelentősebb alakja, Munkácsy Mihály. A Munkácson született romantikus realista festő a mai Németország területén lévő kisváros, Endenich szanatóriumában hunyt el alig ötvenhat évesen.
„Vannak művészek, akiknek a neve mintegy összeforr egy-egy nemzetével, Hollandiáról Rembrandt, Flandriáról Rubens, Spanyolországról Velázquez, Angliáról Turner jut azonnal eszünkbe, ha festészetről van szó. Hasonló tekintélye van mind Magyarországon, mind a környező országokban Munkácsy Mihálynak” – olvasható a Székely András szerkesztette Munkácsy – magyar mesterek című könyvsorozatának fülszövegében.
Siralomház I. – 1869 (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
A szegény sorsú asztalos inasból nemzetközileg is elismert festőművész vált. 1844. február 20-án Lieb Mihály néven született, húszéves korában változtatta meg a nevét Munkácsyra, utalva szülővárosára.
Hosszú éveken keresztül Párizsban alkotott.
A 19. század utolsó negyedében a leghíresebb művészek közé tartozott, párizsi műtermében sürögtek-forogtak a látogatók és a megrendelők, hogy találkozzanak a nagy múltú, távoli Hungária mesterével
– jegyzi meg az említett kötet szerzője.
Tépéscsinálók – 1871 (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Ifjú korában szerzett szifilisze a negyvenes éveiben elhatalmasodott rajta, hirtelen megöregedett. Mint Nyáry Krisztián Festői szerelmek című könyvében megjegyzi:
Egy idő után már csak festészet közben tudott megfeledkezni a testi és lelki gyötrelmeiről, később már akkor sem.
Az egyre rosszabb állapotú Munkácsynak orvosai pihenést és ingerszegény életmódot írtak elő, az alkotástól is eltiltották.
Köpülő asszony 1872-73; Rőzsehordó nő – 1873 (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Amikor egy nap komornyikja az orvosi utasításra hivatkozva nem merte odaadni neki az ecsetjét, Munkácsy újabb dührohamot kapott. Megtámadta a személyzetet ás önmagában is kárt tett. Ezt követően szállították át az endenichi szanatóriumba. Három éven át tartó rettenetes szenvedés után, 1900 május elsején hunyt el.
Festményeit mély humanizmus jellemzi. A természetábrázolásban új módozatot talált. Munkássága iskolát teremtett Magyarországon. Legszebb művei az egyetemes kultúra részeivé váltak.
Legismertebb különleges realisztikus festményei közül csupán párat sorolunk fel: Ásító inas (1868-1869); Rőzsehordó (1873); Köpülő asszony (1872-1873); Búsuló betyár (1865). E festményeken a régmúlt falusi élet jellegzetes figurái jelennek meg.
Ásító inas 1868-69 (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Ugyanakkor megfestette a magyar nép bejövetelét is Honfoglalás (1893) címmel. Megrendítő hatású a Krisztus-trilógiája: Krisztus Pilátus előtt (1881); Golgota (1883-1884); Ecce Homo (1895-1896).
A polgári miliő is megjelenik festményein, melyek a polgári szalonok életképeit örökítik meg, például A baba látogatói (1879). Portréi közül talán a legismertebb az 1886-os keletkezésű Liszt Ferenc-portré. A tájképeiről a nyugalom, a mély csendesség tükröződik vissza.
A Munkácsy festményekről a fotók a Magyar Nemzeti Galériában készültek.
Felhasznált irodalom:
Nyáry Krisztián: Festői szerelmek
Székely András: Munkácsy – magyar mesterek
