Alojz Tkáč korábbi érsek 2019-ben kiadott egy könyvet 30 példányban, melyhez voltaképpen nem lehet hozzájutni, mivel kereskedelmi forgalomba nem került. Eleve tehát könyvritkaságnak számít, így olyan személytől sikerült azt megszerezni, aki ajándékba kapta, ezért csak most tudunk e korszakalkotó opuszról beszámolni. A címe: Môj dom bude domom modlitby, azaz: Az én házam az imádság háza lesz. Ez idézet Lukács evangéliuma 19. fejezetének 46. verséből. De érdemes a folytatást is idézni, hogy a rejtett üzenetet is nyilvánvalóvá tegyük: „Meg van írva: És az én házam imádság háza lesz, ti pedig rablók barlangjává tettétek.” Ezt Jézus akkor mondta, amikor az árusokat kikergette a jeruzsálemi templomból.
Tkáč könyve arról szól, hogy II. Rákóczi Ferencet és bujdosótársait ki kellene ebrudalni az ősi kassai főszékesegyházból. Magyarország vigye őket ahová akarja.
Ha dekódoljuk a szerző címben rejlő üzenetét, akkor ezt a verset a következőképpen kell értenünk:
’Ti magyarok rablók nyughelyévé tettétek a Dómot azzal, hogy oda temettétek a Nagyságos Fejedelmet és sorstársait. Az Úr háza imádság temploma csak azután lesz, ha „Rákocit”, családtagjait és bajtársait, mi szlovákok, eltávolítjuk a kriptából.’
Milyen célra használná a szerző a kirabolt kriptát? Ezt Sárosbogdányban tartott homíliája alkalmából, 2014. november 17-én fejtette ki. Minden olyan, a kassai egyházmegyében szolgált pap emléktábláját kellene a Rákóczi-kriptába elhelyezni, akiket nemzeti érzelmük miatt gyilkoltak meg, vagy akiket a kommunisták üldöztek hitük, egyházuk és a Szentatya iránti hűségük miatt. Rákóczit meg vigyék az esztergomi Szent István-bazilikába! (75. o.)
Nemcsak egy lelkésznek, hanem a hívő embernek elsősorban Jézus Krisztushoz kell hűségesnek lennie. A többi csak azután következik! Ha Rákóczi kilakoltatása mégiscsak bekövetkezne, el lehet képzelni, milyen méltatlan tülekedés kezdődne a helyekért az egyes személyek érdekében. Mindezt a főpásztor homília keretében fejtegette, aminek szentírás-magyarázó beszédnek kellene lennie. Nem tudná?
Azt is érdekes lenne megtudni, milyen büntetés lenne egy majdnem szlovák szent számára befeküdni egy magyar haramia helyére! Na meg ha még értesülne róla, hogy a tisztán szlovákok által lakott Nagysáros egyik utcáját nevezték el Rákócziról. (Három magyar lakott 2011-ben ott.)
1945 után Csehszlovákiában megkezdődött a magyarok kitelepítése. Tkáč akkor tizenéves volt. Nem nagyon emlékezhet az akkori embertelen eseményekre. Ő viszont már a halottakat is kitelepítené.
Két oldalon (104., 167.) megadja hibásan a kripta alaprajzát és közli az általa javasolt elrendezést. Jellemző, hogy meg sem látogatta az altemplomot, mert akkor nem hamis képet tett volna róla közzé!
Szerinte a kripta a csend helye, ahol püspökökért és papokért kell imát mondani. Nincs itt helye zászlóknak, koszorúknak, melyek szalagjain provokatív jelszavak olvashatók és a Magyar Himnusznak és egyéb énekeknek sem (104.).
Nos, a kriptába 1972 óta rendszeresen járok, hiszen csoportokat kísérek és mondom el a hazahozatal szerteágazó történetét. Nem emlékszem egy provokatív feliratú koszorúra sem. Ha az érseknek ilyenről tudomása lenne, nyilván közzétette volna. Hacsak nem a magyar trikolor provokálja. Nemzeti imádságunkon kívül legtöbbször a Szózatot éneklik a zarándokok, esetleg kuruc dalokat vagy templomi énekeket. Néha imádkoznak.
A másik lapon viszont egy álszent imát is közöl a séma mellett, melyben azért fohászkodik, hogy a Mindenható a magyaroknak olyan gondolatokat sugalmazzon, melyek következtében váljanak hajlandókká Rákóczit és társait máshová szállítani és az Úr bocsássa meg „a katedrálisunkban elkövetett illetlenségeket” (167.)! Ehhez kéri Krisztus Anyjának, Szent Andrásnak (az érsekség védőszentjének), Szent Erzsébetnek, a kassai vértanúknak, II. János Pál pápának, Boldog Sárának és boldog Annának (Kolesárovának, akit egy vöröskatona gyilkolt meg, mert nem volt hajlandó kedvére tenni) a közbenjárását.
A felsoroltak közül hárman magyarok voltak: Erzsébet magyar királylány, Pongrácz István kassai vértanú és Salkaházi Sára. Az első kettő a fejedelem előtt élt, tehát nem szerezhettek róla tudomást. A későbbi apáca 1919. március 15-én beszédet mondott a fejedelem sírjánál. Ők könyörögnének a bujdosók kiebrudalásáért!? Meglehetősen abszurd gondolat!
A bujdosók helyére – a rajz szerint – tehát baloldalt nyolc vértanú pap kerülne, szembe velük hat érsek mellszobra. És itt bújik ki a szög a zsákból! Tkáč tehát kimondatlanul Rákóczi helyére pályázik! Úgy ahogy a háború után szlovákok beköltöztek a kiűzött magyarok házába, ő tenné ezt e maroknyi halott magyarral! Nyilván a krisztusi szeretet jegyében!
Ki ez a szerény ember, aki ilyen kegyeletsértő álmokat dédelget?
Msgr. Alojz Tkáč 1934. március 2-án született Göröginyén, egy Homonnától északra fekvő faluban. 1961-ben szentelték pappá és a kommunisták által létrehozott Pacem in Terris szervezet tagja lett. Ám nem rejtette véleményét véka alá. 1974-ben annak kassai városi és járási gyűlésén elmondta, hogy a katolikus egyházat és a hívőket sérelmek érték. Az intézkedés nem váratott magára sokáig. Egy évre rá elvették papi engedélyét. Így lett erdei munkás, majd kassai villamosvezető. 1978-ban tiltakozó levelet írt, de arra sohasem kapott választ. 1981-ben nyíltan kiállt a pozsonyi teológusok éhségsztrájkja mellett, de levele felolvasását Štefan Onderko kassai vikárius meggátolta. 1983-ban visszakapta papi engedélyét. Falusi plébános lett. A kollaboráns Onderko 1990-es lemondása után, a kassai egyházmegye apostoli adminisztrátora majd megyéspüspöke lett. 1995-ban a pápa Kassát érseki rangra emelte, így ő lett az első érsek. E tisztségét 2010-es nyugdíjba vonulásáig viselte. Közben számos egyházi tisztséget töltött be.
Önkéntes véradóként a Janský-plakett aranyfokozatát is kiérdemelte. 1975 és 1990 között, amikor papi működésében gátolták, egyházi irodalmat fordított szlovákra.
Rákóczi-ellenes hadjáratának persze előzményei voltak, melyekről annak idején beszámoltam, most csak röviden utalok rájuk, azért is, mert az eredeti cikket törölték a világhálóról.
A rákóczifalvi László Ferenc két zászlót kívánt a Rákóczi-kriptában elhelyezni. Mivel hosszabb ideig nem boldogult, hozzám fordult, hogy legyek ebben segítségére. Erre ígéretet tettem. Egyeztettem az akkori főkonzul asszonnyal és a püspöki helynökkel. Megegyeztünk az időpontban, de azon a napon nem érkezett meg, ki sem mentette magát. Azután minden egyeztetés nélkül három busznyi magyarországi turista jelent meg a városban szombaton, felvonultak a Fő utcán és a Dómban ünnepelni kezdtek, mintha otthon lennének. A rendőrség le kívánta tartóztatni őket, de a főkonzul kérésére végül nem avatkoztak be. (A hála nem maradt el. A következő évi borsi Rákóczi-ünnepségeket László felszólalásában inzultálta a főkonzult. Ettől a résztvevő szervezetek képviselői elhatárolódtak.) A két zászlót elhelyezték, melyeket hivatalosan senki sem vett át. Azok azóta is az altemplomot díszítik. Bernard Bober érsek később megtekintette őket. Csak a tartójukon látható Magyar Királyság térképe miatt csóválta a fejét, de tudomásul vette a történeteket.
A szerző idéz néhányunkat, akik akkor a Szlovák Televízió 2-es csatornának nyilatkoztunk. Gyurcsis Imre, a Dóm honismereti vezetője elmondta, Lászlóék „viselkedése problematikus volt. Beképzeltségük és kiáltásaik zavarták a híveket a templomban.” ´(Gyurcsis kicsit részletesebben fejtette ki véleményét az adásban.) Szaszák György, a Szlovákiai Rádió és Tévé szerkesztője közölte: „A kripta továbbra is látogatható, természetesen, a rendet be kell tartani.” Jaroslav Fabian, az Érseki Hivatal szóvivője világosan beszélt:
„Msgr. Alojz Tkáč kiérdemesült érsek nyugdíjas. Nem tartozik a hivatalhoz, az Érseki Hivatalhoz, nem részese sem a kúriának és a döntési folyamatoknak. Ő egy nyugdíjas és kijelentéseit mi, a katolikus egyházban nem kommentáljuk, sehogyan sem támogatjuk.”
(61.; a tudósítás ITT tekinthető meg)
László Ferenc ugyan levelet is küldött az érsekségnek, de az csak napokkal a 2012. október 27-ei rajtaütésszerű látogatásuk után érkezett meg. Bober érsek válaszát Tkáč szintén közzétette. A levél elején leszögezi, Kassa multikulturális és többnemzetiségű város, melyben a nemzetiségek békében élnek egymással. Rákóczi hamvainak hazahozatala századik évfordulóján nemzetközi jelentőségű rendezvényre került sor. A fejedelem kriptáját 2007-ben restaurálták. Majd rátér a lényegre.
„Nehéz szívvel engedtessék meg nekem, hogy szóvá tegyem, levele, melyet nekünk címzett, s amelyben a Szent Erzsébet-székesegyház meglátogatásának szándékát bejelentette, a látogatás időpontja után érkezett. Ön nem is akarta megvárni válaszunkat. A be nem jelentett látogatásuk után (korabeli egyenruhákba öltözött 150 személy), a katedrálisban sok imádkozónak és hívőnek vegyes érzelmei voltak. Ezért felszólítom Önt, hogy hasonló meglepetésektől a jövőben tartózkodjon.”
Majd közli, az esetről tájékoztatni fogja a magyar főkonzulátust és közösen fogják keresni a fölösleges feszültségek feloldásának módját. „Közös érdekünk, hogy emberek érkezzenek városunkba, találkozzanak és kölcsönösen megismerjék egymást a szeretet, egyetértés és kölcsönös megértés szellemében.”
Ez a teljesen minden udvariasságot, tapintatot és diplomáciai érzéket figyelmen kívül hagyó tett lovat adott Tkáč alá. Lám, hogyan tudunk önmagunknak keresztbe tenni! Pontosabban a helyzetet nem ismerő anyaországiak, miképpen tudnak kellemetlenséget okozni és felkavarni az érzékeny szlovák-magyar viszonyt!
Erre azután néhány tájékozatlan magyarországi sajtótermék olajat öntött a tűzre. Úgy állította be a dolgot, mintha ez lenne a szlovákiai katolikus egyház, illetve a kassai főegyházmegye álláspontja. A kassai érsekségen napokig égtek a telefonvonalak…
Ebben a Matica slovenská lapja, a Slovenské národné noviny is ludas. Ugyanis 2012. december 8-i száma Dušan D. Kerný által a következő cím alatt számolt be az eseményekről: Cirkev vyzýva: Preneste si Rákociho do Maďarska (Az egyház felszólít: Vigyétek Rákocit [!] Magyarországra]. Felcíme is sokatmondó: „Kikergetni az irredentizmus és elvakult nacionalizmus kufárjait a kassai istenházából”.
A cikk a következő szöveggel kezdődik: „Kelet-Szlovákia központjában már nem akarják engedni a szlovák történelem bekebelezését a jelenlegi nacionalista magyar politika által. Egyetlen intézmény sem lépett fel mindenféle magyar zászlós rohamcsapat rajtaütéseivel szemben Kelet-Szlovákiában és a kassai székesegyházban.” (A szerző nem szégyelli ezt az írást is idézni az 59-60. oldalon.) A cikk ebben a militáns hangnemben folytatódik a második oldalon is. Feldobtuk a labdát, nem voltak restek, le is ütötték!
2014 decemberében Tkáč Milan Kolcun kassai idegenvezetővel beszélgetett a Bez šepkára (Súgó nélkül) c. csevegő műsorban. Arra a kérdése, hogy mi a legnagyobb álma, azt válaszolta, szeretné, ha Rákóczit eltávolítanák a Dómból!
Lapozzunk bele ebbe a könyvritkaságba!
Az előszó kifejti, hogy a katedrálist meg kell tisztítani az irredentizmustól, amit a fejedelem hamvai váltanak ki. Ez komoly probléma, melyet meg kell oldani. Ehhez bátorságra van szükség. Vigyék a fejedelmet Magyarországra, vagy Borsiba. Tkáč hivatkozik 1974-es bátor kiállására (6.).
Az első fejezetben „Rákocit” mutatja be Edita Tarabčáková írásának átvételével, melyben a család történetére is kitér. Nem tudja elkerülni a kínálkozó rosszmájú megjegyzéseket. De új dolgokat is megtudhatunk. I. Rákóczi Ferencet a Wesselényi-összeesküvés alkalmával börtönbe zárták! Thököly is állítólag hűségesen szolgálta a törököket. Ezt követi azután egy még durvább csúsztatás. Szemrebbenés nélkül veszi át a korabeli császári érvelést. „II. Rákóczi Ferenc elődei és ő maga is generációk hosszú során keresztül mindig elkötelezték magukat a Habsburg Birodalom elleni harcban és ráadásul mindig a török szultán oldalán. Elárulva uralkodójukat a keresztény Európa ellen harcoltak, az európai keresztény kultúra ellen, amit semmivel sem lehet mentegetni.” Kisvártatva megtudjuk, hogy „Rákóczi a felkelését azon erők ellen robbantotta ki, amelyek Magyarországot védték és végül felszabadították a török iga alól. Logikus volt ez? Ez a hazaszeretet megnyilvánulása volt? Nem volt ez kegyetlen a polgárok minden kategóriával szemben? A Rákóczi felkelés idő előtt 80.000 elesettet vitt sírba és több mint 400.000 áldozatot követelt a hadi események nyomán behurcolt pestis.” (12.) Tehát Rákóczi „koldussá tette Szlovákia népét” (34.)!
Tkáč, aki bevallja, hogy nem a történelem egyetemi tanára (6.), ilyen csúsztatások és hamisítások által saját magát félrevezetve, alakítja ki elfogult képét a fejedelemről.
A történelem terén szerzett szerény tudását ő maga bizonyítja, amikor ilyen torz érveket vesz át. Az általa felhasznált irodalom is nagyon szerény.
Csupán 14 szlovák munkát sorol föl. Wick Béla könyvét forgatta a Dómról és Paul Lendvai munkáját használta. Ez a többi idézett munkához képest sokkal objektívabb. Ezzel viszont az a gond, hogy Lendvai nem történész és nem Rákóczi-kutató. Saját munkája is csupán kompiláció. Azután olyan szerzők munkáira hivatkozik, mint Milan Ďurica, Marian Tkáč (ez többek között teljesen hamis képet fest a fejedelem egyházpolitikájáról /39./ és azt a badarságot is világgá kürtöli, hogy Rákóczi voltaképpen szlovák államot alapított Tótság néven! /33./) és idézi a nemzetileg szintén elfogult Ladislav Tajták sorait is, aki „természetesen” tagadja, hogy Rákóczinak megalapozott köze lenne Kassához. A magyar politika visszaélt a fejedelem személyével (26-28.). Az idézett szerzők közül egyetlen egy sem e kor kutatója! Az érsek Rákóczitól nem olvasott semmit, a magyar tudomány eredményeire fittyet hány. Egyszóval, vakmerő ember!
Kevéske tudással vágott neki a munkának. Hiába no, bátor ember, ahogy hirdeti magáról! Pedig egy paptól elvárhatnánk, nem azzal fogja tölteni idejét, hogy másokat lejárasson. Hiszen ez méltatlan eljárás egy lelkipásztor részéről.
Homíliáiban, melyek egy részét közölte szintén ezeket a hamis és torz gondolatokat adja tovább, variálgatja.
A fejezet címe: „Rendeld el ezeket, és tanítsd.” (Pál Timóteushoz írott I. levele, 4 rész, 11. vers). A szlovák fordítás ettől kissé eltér: „Prédikáld és tanítsd!” Hasznos lenne az érsek számára, ha ebből a levélből figyelmet szentelne a 2. rész 4. versének: Isten „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére.” Hamis, rosszindulatú tanok terjesztése azonban tilos. A közzétett húsz homília viszont őt leplezi le (65-96.).
A III. rész Tisztítsuk meg a katedrálist címet viseli. Ebben naplószerű bejegyzések sorjáznak 2011. július 23-tól. Az október 24-i bejegyzés többek között azt szögezi le, nem lett volna szabad megtörténnie annak, hogy 1906-ban ünnepélyes keretek között sor kerüljön az újratemetésre (99.).
Nem óhajtjuk olvasóink vérnyomását emelni, de bizonyos csúcsot jelent a 2014. december 30-i bejegyzés, melyben a szerző egy fiktív levelet közölt. A levélben a magyarok kérik „Rákoci” kiadatását a szlovákoktól, mert megértik, ők nem tartják azt saját nemzeti hősüknek. Azután következik egy szemen szedett hazugság:
„Megértjük felháborodásukat: a katedrális réztetejéről lerántatta a tetőt [!!] és saját használatára [!] verette a rézpénzeket, az ún. «libertásokat».” (113.) Kár, hogy nem jelölte meg a zavaros forrást, ahonnan ezt a badarságot felhörpintette!
2016. október 7-i bejegyzése tagadja, hogy a fejedelem összekapcsolná a szlovákokat a magyarokkal. Ezt mítosznak nevezi. „Magyarok értsétek meg saját szlovák és katolikus érzékenységünket Isten házával kapcsolatosan.” Vigyétek el „a mi katedrálisunkból” (137.).
A székesegyház évszázadokig a Magyar Királyság területén állt. Akkor épült. Milyen jogon sajátítja azt ki? A kiérdemesült érsek nem akarja felfogni, hogy ez nem szlovák templom, még ha egy idő óta Szlovákia területén áll is! A katolikus egyház sem szlovák! Krisztus nem hirdetett semmilyen nemzeti vagy vallási kizárólagosságot! Az érsek úr nem szokta forgatni a Bibliát!? Úgy látszik, a kassai katolikus magyarokat semmibe veszi. Pedig az ő főpásztoruknak is kellett volna lennie. De minden megnyilvánulásában úgy tesz, mintha Szlovákiában magyarok nem élnének. E kínos nacionalista feljegyzések a 156. oldalon érnek véget. Az utolsó bejegyzés 2019. május 31-én íródott. Az érvek és eszmefuttatások ismétlődnek. Végezetül reméli, hogy a magyarok megértik ezt az óhajukat.
Megértjük! A történelemben eltévedt érsek, saját nemzeti elfogultságának engedve egy méltatlan célt tűzött maga elé. És ezt a nemtelen igyekezetét – szemforgató módon – bibliai idézetekkel igyekszik alátámasztani. Ez az aktivitása a magyar híveket is elidegenítheti a katolikus egyháztól. Ez nyilvánvalóan nem aggasztja. Ez ütközik az Írás által hirdetett Jó Pásztor szellemiségével.
Majd a 159-160. oldalon ismét felsorolja az okokat, miért kell eltávolítani „Rákocit és tsait.” A következő oldalon végre a kínos kötet zárszava került, megint megismételve monomániáját. Képmelléklet zárja a kötetet, mely gazdag tárháza a rosszindulatú történelmi csúsztatásoknak. Mindegyikre nem is térhettünk ki, hiszen az mérhetetlenül hosszúvá tenné ezt az ismertetőt. A Tisztelt Olvasó így is képet alkothat erről a fércmunkáról, mely remélhetőleg a feledés homályába fog veszni.
Azonban fúrja oldalamat a kíváncsiság, ha egy lélekbúvár venné kezébe ezt a kötetet, vajon mit leplezne le ennek a szerencsétlen idős embernek a lelkivilágáról?
Imádkozzunk ezért az emberért, hogy értse meg, ezen az igyekezetén nincs és nem lesz Isten áldása!
Búcsúzzunk a kiérdemesült főpaptól egy Rákóczi-idézettel, aki az érsekkel ellentétben az Isten szolgálata érdekében ragadott tollat: Szent Ágoston, „e kezdetben bizony bűnös eredetű és meglehetősen jelentéktelen ember életének előadása a keresztények épülésére szolgálhatott, és sokakat szólíthatott arra, hogy a Te nagyon is édes igád alá hajtsák fejüket, nem lesz haszontalan ez az alázatos Vallomás sem, melyet én írtam, aki az emberek elképzelése és hívságos véleménye szerint fejedelem, a Te színed előtt azonban por és bűnös vagyok.”
