Miután Szlovákia lakossága, pontosabban annak többsége átesett az országos tesztelés első hullámán, s a negatív teszteredmény úgymond szabadulólevelet jelent a kijárási korlátozások alól, lássuk, mi változott ebben a vonatkozásban!
Mindazokra, aki részt vettek a tesztelésen és negatív lett az eredményük, mától nem vonatkozik a kijárási tilalom, korlátozás nélkül közlekedhetnek, járhatnak üzletekbe, fodrászhoz, s akár a vendéglők, kávézók, éttermek teraszaira is kiülhetnek. Itt kell megjegyezni, hogy továbbra is érvényes, hogy az éttermekben ételt és italt csak elvitelre lehet rendelni.
Szabadon mozoghatnak és bevásárolhatnak azok a személyek is, akik igazolni tudják, hogy az utóbbi három hónapban átestek a koronavírus-fertőzésen, valamint a tízévesnél fiatalabb gyerekek, a daganatos megbetegedésben szenvedők, továbbá azok, akik egészségügyi okok miatt igazoltan nem tudtak részt venni a tesztelésen, illetve akik az országos tesztelés idején orvosi utasításra voltak házi karanténban vagy betegállományban, ami időközben hatályát vesztette.
Fontos azonban tudni, hogy a negatív teszteredménnyel rendelkezők számára is érvényben maradnak a tömegrendezvényekre vonatkozó megszorítások. Az utcán vagy parkokban ezután is maximum hat ember találkozhat, az egy háztartásban élők kivételével.
Továbbra is zárva lesznek az uszodák, a wellnessközpontok, a szaunák, az akvaparkok, a mozik és a színházak. Ezután is csak az óvodák és az alapiskolák alsó tagozatai működnek a megszokott módon, a felső tagozatok esetében november 27-ig érvényben marad a távoktatás.
Nem egyértelműek a rendelkezések a gyermeküket iskolába kísérő szülők esetében, például abban a vonatkozásban, hogy járhatnak-e iskolába azoknak a szülőknek a gyermekei, akik nem voltak tesztelésen, illetve elkísérhetik-e ezek a szülők a gyermekeiket iskolába… Az egészségügyi tárca vezetőjének korábbi kijelentése alapján továbbra is járhatnak iskolába azoknak a szülőknek a gyermekei, akik nem vettek részt a tesztelésen, ám csak olyan személy hordhatja őket, aki negatív teszttel rendelkezik. A kijárási tilalom alól viszont ez a tevékenység kivételt kapott, tehát a negatív teszteredménnyel nem rendelkező szülő is kísérheti a gyermeket iskolába vagy onnan haza. Más értelmezés szerint azonban ez a kivétel nem a gyermek iskolába való kísérésére, hanem csak a gyermek útjára, illetve magára a gyermekre vonatkozik, arra az időre, amíg iskolába vagy iskolából hazafelé megy. Ez viszont ellenkezik azzal, hogy a 10 évesnél fiatalabb gyermekekre egyébként sem vonatkozik a kijárási tilalom.
Mindenesetre jó lenne, ha ezeket az ellentmondásokat mielőbb tisztáznák, mert az ellenőrzés, illetve a bírságolás során ez komoly gondokat okozhat. Egyértelmű viszont az, hogy amennyiben valaki pozitívnak bizonyult, akkor a vele egy háztartásban élő személyekre is vonatkozik a karanténkötelezettség.
A negatív teszteredményről szóló igazolást tanácsos állandóan magunknál tartani, ahogyan azt az igazolást vagy orvosi leletet is, mellyel igazolni tudjuk, hogy fel voltunk mentve az országos tesztelés alól.
A teszteredményről szóló bizonylatot egyrészt kérheti a munkáltató, igazoltatás során a rendőr, ráadásul az üzletekbe való belépésnél is kérhetik tőlünk. Ez utóbbi esetben viszont megint ellentmondásba ütközünk, hiszen a rendelkezés szerint a negatív teszttel nem rendelkezőknek is joguk van az alapélelmiszerek, gyógyszerek, tisztálkodási szerek, üzemanyag, illetve állateledel beszerzésére…
Arról nem is szólva, hogy napok óta vita zajlik arról is, hogy az egészségi állapotunkra vonatkozó bizalmas adatokat tartalmazó igazolást joggal kérheti-e a munkáltató. A hivatalos verzió szerint igen, ahogyan joga van erre a rendőrnek is. Az üzletben az eladók viszont hivatalosan nem jogosultak erre, holott az állam felhatalmazta őket, így ez a kérdés is nyitott, számtalan felesleges konfliktusra adhat okot.
A negatív teszttel nem rendelkezők számára továbbra is érvényben marad a kijárási tilalom, de ők is mehetnek halaszthatatlan orvosi vizsgálatra, vagy megelőző kivizsgálásra és kísérhetnek oda közeli személyt. Itt egy újabb ellentmondásra bukkanunk, ugyanis sok idős, sőt kerekesszékes ember elmondta, azért vesznek részt a tesztelésen, mert orvoshoz kell menniük, aki kikötötte, hogy vigyék magukkal a teszteredményről szóló igazolást.
Negatív teszteredmény nélkül is részt vehetünk közeli hozzátartozó temetésén, köthetünk házasságot, mehetünk keresztelőre, továbbá sétáltathatunk kutyát a lakóhelyünktől számított 100 méteres körzetben és a közeli személy gondozására, valamint gazdasági állatokról való gondoskodásra sem vonatkozik negatív teszteredmény hiányában sem a kijárási tilalom.
(Forrás: TASR, vonatkozó rendelkezések)