Az első pünkösd hatalmas, addig ismeretlen, egyszerre közösségi és legszemélyesebb élménycsodája az Apostolok Cselekedetei 2,1-13 tanúsága szerint nem csak az volt, hogy a Szentlélek kitöltetett azon a pünkösdön Jézus feltámadása után. A zsidó pünkösdre Jeruzsálembe zarándokoltak, így átélték a Lélekkel való betöltekezést, a zúgó szél és a lángnyelvek érzéki valósággá tévő Lélek-tapasztalatát.
Az is csoda volt, s ez az Isten dolgainak egyetemes megértését hozta el, hogy mindenki a maga nyelvén hallott beszélni Isten nagyságos dolgairól. Pártusok, médek, elámiták, akik Mezopotámiában laktak, Júdeában vagy Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában, Frígiában és Pamfíliában, Egyiptomban és Líbiában, a korai ökumenében, lakott és ismert földön. Római jövevények, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok meghallották és kezdték érteni Isten felséges dolgait (ApCsel 2,11).
Az első pünkösd annak az üdvtörténeti nagy fordulatnak a pillanata és eseménye, amikor és amivel a Jézus-esemény, a megváltás kozmikus dimenzióba lépett. A galileai, jeruzsálemi születés-kereszthalál-húsvéti feltámadás-győzelem halálon, bűnön, hazugságon így lépte át a helyi határokat és az egész világ üdvözítésének folyamatát indította el.
Új, egyetemes, korok és helyek fölött, de azokban időről időre személyesen megvalósuló megváltásunk univerzális, kozmikus üdvjóvá vált. Erről az üdvjóról, a Szentlélek által tudatosított megváltástörténetnek az egyetemes, különböző korokban megszületett személyes sorsigazságaiból és vallomásaiból villantunk fel egy-egyet sorozatunkban. Kimeríthetetlenül gazdag a sor, miként Megváltó Istenünk teremtő, Megváltó Urunk szabadító csodái…
A pünkösdi egyetemesség legkorábbi megfogalmazásai
Az észak-afrikai Augustinusnál (354-430), aki katolikusoknak és protestánsoknak egyaránt nagy tiszteletben álló gondolkodója, vallomástevője, már a 4. században megjelenik a pneumatikus élmény, a Szentlélek általi tiszta öröm, amit megragadó imákban fejez ki. Benne érzelem és intellektus, ész és szív szellemi-lelki égboltozattá épülésének csodálatos egyensúlyát figyelhetjük meg. Költői és intellektuális elemeket ötvöző imájában így fohászkodik:
Lélegezz bennem, Szentlélek…
Lélegezz bennem, Szentlélek,
hogy arról gondolkodjam, ami szent.
Irányíts engem, Szentlélek,
hogy azt cselekedjem, ami szent.
Vezess engem, Szentlélek,
hogy azt szeressem, ami szent.
Erősíts meg engem, Szentlélek,
hogy megóvjam, ami szent,
és óvj meg engem, Szentlélek,
hogy sose veszítsem el, ami szent.
Pünkösd: egyetemessé formált üdvjó
Nem kellett sokat várni a homokóra lepergő szemcséinek hangtalan hullása közben, hogy a Szentlélek által egyetemessé tágított istenélmény újabb Ararát- vagy Mont Blanc-csúcsokat érjen el a gondolatiság és a nyelvi kifejezőerő tökéletesség felé törekvő alkotó folyamatában. Hiszen Maurus Magnentius Hrabanus (776-856) mainzi bencés apát volt az, aki megírta máig gyönyörű Lélek-hívogató himnuszát, Veni, Creator Spiritus/ Teremtő Lélek, jöjj! címmel.
Nem véletlenül kapta Hrabanus a reformátor Melanchthont megelőzve jó fél évezreddel a Praeceptor Germaniae, azaz Németország tanítómestere titulust.
Valóban szinte felülmúlhatatlan az a látásmód, amivel a templomcsendben és égig érő hallgatásai, kertsétái közben Hrabanus meg tudta ragadni és meg tudta fogalmazni a lényegek lényegét, a titkok titkát.
Roppant izgalmasan ír latin himnuszában: Veni, creator Spiritus/Jöjj, Teremtő Lélek (a latin spiritus szó hátterében jelentéstartalomként ott lebeg állandóan a görög pneuma=Lélek szó és a héber ruah=Lélek kifejezés, a megfoghatatlan, szabadon áramló szél jelentésárnyalattal, s komoly intésként arról, hogy nem emberi lélekről vagy szellemről van szó, mert azt a pszüché, illetve a nefes szó jelentené). Majd így folytatja: Mentes tuorum visita/tiéid értelmét látogasd meg (a mentális, észbeli, gondolkodásbeli látogatásra, találkozásra utalva). Következő két verssor: Imple superna gratia/quae tu creasti pectora/Töltsd be felülről érkező kegyelemmel azok szívét (eredeti jelentése szerint egész mellkasát, azaz szívét és tüdejét, érzelmeit és érzékeit), akiket Te teremtettél.
Gyönyörűen és évezredekre programadóan fogalmazott a mainzi bencés: a Szentlélek valóban értelmet és érzelmet, gondolkodást és érzést a legfenségesebb ismeretre, hitismeretre emel fel.
Az üdvözítés történetét, Jézus váltságművét egyetemes létigazsággá, emberi létezést szépítő, gyógyító, megigazító, megtérésre vezető, valóságos üdvjavunkká formálja.
Babits Mihály mesteri, szép fordításában a teljes Hrabanus-himnusz így jelenik meg:
Teremtő lélek, jöjj közénk,
híveid szívét látogasd,
töltsd malaszttal a lelkeket,
kiket hatalmad alkotott!
Te, kit Védőnek mondanak,
mellénk a magas ég adott,
Tűz, élő Forrás, Szeretet,
Te, lelkek lelki Olaja…
Érzékeinkbe gyújts Te fényt,
Szívünk szerelmed töltse be,
mi bennünk testi gyöngeség,
örök erőddel izmosítsd!
Ellenségünket űzzed el,
a békét tüstént hozd közel,
előttünk járva mint Vezér
kerüljünk mindent, ami árt!
Általad tudjuk az Atyát,
ismerjük, adjad, a Fiút,
Ki kettejüknek Lelke vagy,
Tebenned higgyünk végtelen! Ámen.
Lehet ennél több – lehet ennél kevesebb a pünkösdi csoda értelme?
(Folytatjuk)
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)