A Szent István naphoz kapcsolódó ünneplés ebben az évben a Felvidéken egy izgalmas kulturális eseménnyel zárult: a Teátrum Színházi Társulás színpadra vitte Kodály Háry Jánosát.
Az előadás színhelye a komáromi Egressy Béni Művelődési Ház volt. Itt gyűltek össze augusztus 21-én este az immár 20 esztendős Teátrum barátai, valamint Komárom és környéke művészetkedvelői. Jöttek vendégek a nagy hírre a határokon túlról is. Az esemény Kodály Zoltánnét szintén idevonzotta.
Az előadás sok szempontból szinte meghaladta egy kis színházi társulás erejét. A több mint 70 embert: énekeseket, zenekart, férfi, női- és gyermekkórust mozgató szervezés, a díszletek és kosztümök, – hogy a jogdíj és az anyagiak megteremtéséről ne is beszéljünk -mindezt még elgondolni is merész tett volt ennek a kis, de annál elszántabb színpad-rajongó csoportnak (nyugodtan mondhatnánk családot helyette) a részéről.
Dráfi Mátyás megint merészet álmodott, – de ő és csapata teljes sikerrel megvalósították.
Elbűvölően kedves és minden igényt kielégítő előadás született. A kodályi mű népművészeti közelsége, humora, mesélő kedve, itt-ott bűbájosan előbukkanó öniróniája – mindez harmonikusan olvadt egységes előadássá.
Dráfi Mátyás rendezésében Háry János nem egy hőzöngő, nagy tetteivel dicsekvő nagyotmondó, hanem a nép képzeletvilágában otthonosan mozgó, kedves és tehetséges mesélő, aki sohasem ijed meg, mert a bonyodalmakat majd „eligazítja”.
A főszereplő Pfeiferlik Tamás férfiasan csengő, szép hangjával, jó kiállásával és mértéktartó gesztusaival rokonszenves Háryt jelenített meg.
Jól sikerültek a császári környezetet népi módra karikírozó jelenetek, a hivatalnokok, katonák és dámák egymást felülmúló tréfái. A közönség nagy tapssal jutalmazta a zenekar és a kórus kiemelkedő betéteit (pl. a menyasszony-öltöztetést), nem kevésbé a táncosok számait, különösen a katonatáncokat.
A kodályi zene szépségének és a népmesei hangulatú mesélés derűjének tökéletes érvényesülése azonban mindenekelőtt a rendező, Dráfi Mátyás érdeme.
Önmagához hűen nem igyekezett meghökkentő fogásokkal figyelmet kelteni, hanem ezúttal is megtalálta a műhöz legjobban illő, finom és humoros megoldásokat.
Bár a felvezető köszöntőben búcsúelőadásként emlegették az estet, a felvidéki és magyarországi nézők nevében csak azt kívánhatjuk: csak így tovább, Teátrum!
