Jeles elődeink közül ezúttal Laib Rezső gyógyszerész, bősi patikatulajdonos, a 20. század első felében közismert gyógynövény- és illóolaj-termelő sikereivel ismerkedünk meg. A gyógyszerész és drogista, vagyis a drogériájában tartott cikkek árusításával, illetve részben készítésével foglalkozó szakképzett bősi kereskedő hírnevét a gyógynövényekkel alapozta meg.
A Csallóköz klímáját megfelelőnek találta a herbák termesztéséhez, ezért a belőlük nyert kivonatok előállítására gyárat alapított a Csiliz-parti településen. A Monarchia gazdasági közege és az elnyert állami támogatás kedvezően hatott a beruházására.
A Bős felé vezető úton
A gyógynövénytermesztés hazai úttörője 1861-ben született Kecskeméten. A Kegyes Tanítórendiek Váczi Nagygimnáziumának értesítője szerint az 1876/77-es tanévben a harmadik évfolyam tanulója. A következő évben a Magyarországi Kegyes Tanítórend Kecskeméti Főgimnáziumának 4. osztályába járt. A legjobb eredményt földrajzból, rajzból, testgyakorlatból és német nyelvből érte el. 1883 és 1885 között a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem hallgatója. A Gyógyszerészi Közlöny az 1885/86-i tanévben oklevelet nyert gyógyszerészek névsorában említi.
Bősi vállalkozásának kezdete
A gyakorlati tapasztalatok megszerzése után, 1895-től a Pozsony vármegyei Bősön lett a Megváltó Gyógyszertár tulajdonosa. A múlt század elején a településen gyógynövénykísérleti telepet állított fel, majd állami közreműködéssel sikeresen berendezte illóolaj-lepárló üzemét. Mivel gyárának kiépítése rengeteg munkát igényelt, vélhetően ezért döntött a patika eladása mellett.
„Gyógytár falun, szikviz- és likőrgyárral, 24 ezer korona forgalommal, 40 ezer koronáért kedvező lefizetéssel eladó. Laib Rezső gyógyszerész, Böős, Pozsony megye” – olvasható a Pesti Hírlapban. Eladási szándékát idővel siker koronázhatta, mivel egy 1925-ös forrás pozsonyi gyógyszerészként tartotta számon őt, a Széplak utcából.
Hol létesült az első magyar illóolaj-lepárló gyár?
A világhálón elérhető közlések az első magyar illóolajgyárosként a tihanyi levendula meghonosítóját, dr. Bittera Gyula gyógynövénykutatót, vegyészmérnököt említik. 1919-ben a Magyar Általános Hitelbankkal együttműködve hozta létre üzemét Kaposvári Illóolajgyár néven. Tevékenységét tekintve gyógy- és iparnövényekből nyert illóolaj előkészítésével és exportálásával foglalkozott. Ezeket a termékeket főként saját telepein termelt vagy vadon termő gyógy- és ipari növények feldolgozásával állította elő.
Vállalkozását később Budapesten bővítette, ahol a Bittera Gyula Illóolaj és Vegyészeti Gyár egészen az 1949-es államosításáig létezett.
Ha kizárólag az internetes keresőre hagyatkoznánk, akkor jobbára ezt az ismertetőt találnánk különböző cikkekbe átvéve. A korabeli forrásokból viszont érdekes információk kerültek elő. A Pozsonyi Törvényszék 1905. május 23-i bejegyzése úgy közli Laib Rezső bősi lakos nevét, mint az „Illó olajok, essentiák és gyógyszerkivonatok gőzerőre berendezett gyára Laib Rezső gyógyszerész” elnevezésű cég tulajdonosáét. A Kereskedelemügyi Magyar Királyi Minisztérium kiadásában megjelent Központi Értesítő cégbejegyzése alapján kijelenthető, hogy Bittera 1919-es üzemalapítása előtt Laib illóolajgyára a csallóközi Bősön már 1905-ben sikeresen termelt.
Az első magyar illóolajgyár elindítása Bősön
Laib gyógynövény-feldolgozója a régióban egyedülállónak számított. A magyar kereskedők szaklapja 1902-ben (!) arról tájékoztatta olvasóit, hogy a böősi (bősi) gyógyszerész állami támogatással illóolajgyárat akar felállítani. Sikeres munkájáért később miniszteri elismerésben részesült. A magyarországi kereskedelmi cégjegyzék adatai alapján a bősi gyár 1907-es megnevezése „Laib és Várady gyógyszerészek”-re (Laib et Várady Apotheker) módosult. A vezetőség ekkor ifj. Várady Lajos gyógyszerésszel, szentesi lakossal bővült. Üzletkörük illóolajok, eszenciák és gyógynövény-kivonatok gőzerőre berendezett gyártására, illetve ezzel kapcsolatban gyógynövények termelésére és feldolgozására terjedt ki. A cég képviseletére és jegyzésére egyformán jogosultak voltak. 1908 tavaszán a bősi cégtábla felirata: Laib és Várady gyógyszerészek, liqueur, rum- és cognac gyára (vagyis Liqueur, Rum- und Cognacfabrik, Apotheker Laib und Várady).
Laib böősi gyára (a Magyar Kereskedők Lapja nyomán, 1902)
A Pesti Napló szerint a Laib és Várady-cég bősi éterikus olajgyárát „Magyar illóolaj-gyár r. t.” név alatt, 200 000 korona alaptőkével, részvénytársasággá tervezték átalakítani. Az üzem ingatlanait és gyári berendezését a részvénytársaság 123 521 koronáért kívánta átvenni az állami támogatásként kapott, közel 30 000 korona értékű gépi berendezésekkel együtt. A jegyzés határidejének letelte után jött a hír: Várady Lajos patikus elhagyta a vállalatot. Laib Rezsőné született Palotai Jolán váltotta őt a „Laib R. gyógyszerész és társa, illó olajok, essentiák, gyógynövénykivonatok gőzerőre berendezett gyára, gyógynövény termelése, szárító, vágó és poritó telepe, likőr-, rum- és cognacgyár” élén.
A bősi üzem jelentőségét mutatja a beruházásokhoz elnyert állami támogatásokon túl az is, hogy az országos terjesztésű folyóiratok és egyéb szaklapok rendszeresen foglalkoztak Laib sikereivel.
A drogista uraknak szánt készítmények
1905-ben megjelent hirdetésekben illóolajokat, eszenciákat és gyógynövénykivonatokat kínált gőzerőre berendezett gyárából. Kifogástalan minőségű készítményeit a drogista uraknak ajánlotta, a megrendelések által hazafias támogatásukat kérve. Szárító-, vágó-, porító- és szitálótelepe készségesen elvállalt minden ilyen munkát. A termelők által beküldött anyagokból illóolaj-lepárlást végeztek. Üzemét herbák és porok jutányos beszerzési forrásaként reklámozta.
Gyógynövénytermesztés a Csallóközben
A zavartalan nyersanyagellátás érdekében saját telepet létesített, amely helyi, illetve hazai termelőktől és gyűjtőktől vásárolta a gyógynövényeket. Terveinek megvalósítására 1907-ben a földművelési minisztérium 8000 korona államsegélyt engedélyezett. A támogatásból Bős környékén minden vele szerződött termelőgazda 100 korona értékben magot és palántát kapott. A vállalkozó feladata volt ezeket beszerezni, kiosztani, amiért cserébe kiadásait utólag, hiteles számlák alapján a minisztérium megtérítette neki. A központi döntés értelmében a termelőktől beváltott és kifizetett értékek után gyára 5 esztendőn keresztül 3%-os állami segélyben részesült, ami évenként újabb 1500 koronát jelentett.
Sikeres előkészítő munkájának köszönhetően az együttműködést 20 termelővel indíthatta el. A gazdák száma idővel gyarapodott, miközben üzeme kiváló eredményeket ért el. A kedvező csallóközi időjárás „nagyot lendített az ügyön, a leveles drógok buján nőttek, a szemesek szép telt magokkal bírtak, illóolajtartalmuk pedig kiváló volt”. A folyamatosan növekvő kapacitása lehetővé tette a külföldre szállítását. A Magyarországi Gyógyszerész-Egyesület tudományos előadásain még évekkel később (1923) is emlegették Laib Rezső nevét a gyógynövénytermelés hazai elindítói között.
Tulajdonosváltás vagy terjeszkedés?
A korabeli vegyészeti szaklap hozta a hírt, Laib Rezső bősi lakos 1912-ben Debrecen vezetéséhez folyamodott, mivel illóolajok, eszenciák stb. készítéséhez gyógynövény-termelő telepet kívánt létesíteni. Kedvező döntés estén az egyetemi botanikus kert gondozását is elvállalta volna. A szerkesztőség úgy gondolta, mivel Magyarország nagy mennyiségű gyógyfüvet és illóolajat hoz be külföldről, ezért a város részéről hazafias cselekedet lenne a kezdeményezés támogatása. A levéltári források alapján Laib egy modern gyár létesítéséhez is kérte a támogatásukat. A jelenleg elérhető adatokból nem ismerjük tervének sorsát, viszont csallóközi üzemét továbbra is ő irányította.
Laib Rezső bősi gyógyszerész, az első magyar illóolajgyár tulajdonosának munkásságát bemutató sorozatunk második részében mecénási és oktatói tevékenységével foglalkozunk. Megtudhatjuk azt is, milyen érdemei alapján választották be őt a Magyar Gyógyszerészet Pantheonjába.
Felhasznált irodalom:
Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Pozsony vármegye és Pozsony, 1904; Dr. Szász Tihamér szerk.: Gyógyszerészi Almanach az 1942. évre. Budapest, 1942; Értesítő a Kegyes Tanítórendiek Váczi Nagy-gymnasiumáról az 1876/7-iki tanévben. Vácz, 1877; Dr. Polák Ede: A Magyarországi Kegyes Tanítórend Kecskeméti Főgymnasiumának tudósítványa az 1877/8-iki tanévről. Kecskemét, 1878; A Budapesti Kir. Magyar Tudomány-egyetem almanachja MDCCCLXXXIII-LXXXIV-ről. Franklin-Társulat Könyvnyomdája, Budapest, 1884; Drogista Közlöny – A „Drogista Ifjak Egyesületé”-nek hivatalos közlönye. 12. szám, 1905; Központi Értesítő, A Kereskedelemügyi M. Kir. Minisztérium kiadása; Gazdag István: Debrecen város történeti kronológiája VIII. 1912-1920. In Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve XIX. szerk.: Gazdag István, Debrecen, 1992; Kósa László: Erdélyi Múzeum-Egyesület In Magyar néprajzi lexikon, Arcanum; Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Évkönyve az 1907. évre, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum Egyesület, 1908; Korabeli újságok híradásai.
(PaedDr. Darnai Zsolt/Felvidék.ma)
