Ezt kérdezte anno Gyurcsó István hazai költőnk. S jutott eszembe e gondolat március 21-én, a költészet világnapján. S talán az sem véletlen, hogy az Érsekújvári járásban ezen a napon kezdődtek el a körzeti szavalóversenyek.
Két év szünet után végre élőben találkozhattunk mi, zsűritagok a vers- és prózabarátok széles táborával, kicsikkel és nagyokkal. A városi kultúrházban megtelt két terem, és reggeltől délutánig a versek, prózák gyönyörű gondolataiba mélyedhettünk ezen a napon.
Gyurcsó István ismert és kedvelt költőnk inkább pesszimizmussal tekintett a hazai magyar irodalom és vers nemcsak akkori jelenére, de jövőjére is. Okkal. Ezt meg is írta, elpanaszolva: „az unokák már nem beszélnek a nagyszülők nyelvén.”
Pedig akkor még elektromos kütyük sem rontották a gyermekek, felnőttek nyelvét, kommunikációs készségét.
S mégis ezen a körzeti fordulón kissé megnyugtató volt, hogy a legapróbbaktól kezdve –akik most 1-3. évfolyamosok – a legnagyobbakig micsoda izgalommal, örömmel, és átéléssel tolmácsolták a költők gondolatait.
Mintha több érzelem és értelem jött volna át a kis és nagy diákoktól, mint betanított versmondás.
A legtöbb gyermektől, akit megkérdeztem, miért pont azt választotta, amit elmondott, a következő választ kaptam: mert tetszik a szövege…..
S volt ezekben a szövegekben öröm és fájdalom, gondolatok az ifjúságról és az öregkorról, játék és mese, ábránd, de volt Czuczor-vers is gyönyörű nyelvezetével, s mintha több lett volna a lírai hangulat, legalábbis a 6-15 éveseknél.
Ismerjük a gyermekekre is negatív hatással lévő két év lelki gyötrelmeit. Most sem könnyebb, hiszen a ma élő generációk bármely korosztálya a háborút esetleg csak a régi „mesékből” ismerte, s most erről is egyre közelebbről, és egyre többet hall.
A léleknek pedig megnyugvás kell: versben, mesében, prózában… s ezért is hiszem, hogy kell a vers e tájban és minden korban. Ha lelki igényünk van a szépre, jóra, szeretetre, a fájdalom, az öröm kifejezésére, a legszebb gondolatokat az írott szó tolmácsolásával továbbítjuk, legyen az ima, vers, ének, zene – vagyis a művészetek minden ága.
Szomorúan hallottuk a párkányi körzeti versenyen, hogy az országos vers- és prózamondó versenyt Tompa Mihály szülőföldjén, Rimaszombatban ez évben nem vállalták, sőt a társrendezők sem segítették, hogy ott, ahol meghonosodott, a két év kényszerszünet után folytassák.
A szép szó, a vers, az irodalom csak általunk, a magyar iskolák tanulói, majd felnőtté vált növendékei által jut el lélektől lélekig.
Hála Istennek, a Csemadok Érsekújvári Területi Választmánya felvállalta, hogy a nagy seregszemle Érsekújvárban legyen. Mert szükség van e nagy találkozókra!
Tisztelet minden pedagógusnak, szülőnek, akik gyermekében élteti a vers, az irodalom szeretetét, amit nem pótolhat semmi más.
„Költészet nélkül lehet élni, de nem érdemes. A vers magába foglalja mindazt, amit ma EQ-ként, vagyis érzelmi intelligenciaként emlegetünk.” (Pintér Tibor színész)
(Dániel Erzsébet/Felvidék.ma)
