A román állam két dologhoz értett mesterien egész történelme során: szövetségesei elárulásához, és az uralma alá kényszerített magyarok iránti gyűlölethez. Nincs ez másképp ma sem, utóbbira a legfrissebb példa Kovászna megye zászlajának betiltása, előbbi pedig, ahogy az lenni szokott, a harctéri helyzet függvénye…
A zászlóügy a következő: Kovászna megye zászlajának hivatalossá tételét még tavaly jelentette be Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke s egyben miniszterelnök-helyettes.
Magyarán kormánydöntés született arról, ami eddig a székelyek számára éppen olyan magától értetődő volt, mint hogy reggelente felkel a nap: a fent látható szimbólum hivatalosan is Kovászna megye zászlaja.
Igen ám, csakhogy a román (ál)civil szervezetektől kezdve a komplett román közigazgatást egészen a legfelsőbb szintekig – az álszász államelnökkel bezárólag – arra találták ki, hogy ott tegyenek be a magyaroknak/székelyeknek, ahol csak tudnak.
És tudnak, és akarnak is. Így lőn, hogy a Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma pert indított a kormány döntése ellen, melyhez csatlakozott a Méltóságért Európában Polgári Egyesület is, amely már a nevében is hazugság, vagy ha úgy tetszik, román-tipikus, hiszen a legutolsó dolog, amiért e szervezet létezik, az a méltóság. Meg Európa, meg a polgári eszme.
A kifogás az volt, hogy „hiányoznak a román közösség szimbólumai a zászlóról”. Ez talán azért lehet, mert hosszú-hosszú ideig a román közösség is hiányzott arról a területről, melyet e zászló szimbolizálni hivatott.
Mindenesetre most a Brassói Táblabíróság elsőfokú ítéletében érvénytelenítette a zászlót hivatalossá nyilvánító határozatot. Az ítélet nem jogerős, az érintettek fellebbeznek ellene, még ha a románoknál igazságot keresni legalább olyan merész vállalkozás, mint egy szlovák történelemkönyvben. Különösen annak ismeretében, hogy ugyanez a bíróság ugyanezen „egyesületek” keresete alapján egyszer már nekiment a magyar szimbólumoknak: a Sepsiszentgyörgy város zászlaját elfogadó kormányhatározatot érvénytelenítette.
Mielőtt azonban bősz szőrőstalpúzásba kezdenénk, ne feledjük: a helyzet mag-Európában, azaz Szlovákiában sem különb, gondoljunk csak nemzeti jelképeink használatának „jogára” sporteseményeinken.
Ha volna elegendő bíró szabadlábon kis „hazánkban”, itt sem születnének más ítéletek hasonló esetekben…
Szűcs Dániel/Felvidék.ma
