Pősze Attilla Petőfi-programos ösztöndíjas zenei felvezetésével nyílt meg szeptember 29-én a kassai MaJel Rovás Központ FiguratiF Galériájában Duncsák Attila festőművész tárlata, melynek címe: Az én Kassám.
Kovács Ágnes, a Központ igazgatója megnyitójában elmondta, különleges kegyben részesülhetett férjével, Szabó Ottóval amikor összeválogatták a most megnyíló kiállítás anyagát. Hiszen egy magánlakás az mindenkinek a saját szentélye, ahová csak úgy, bármikor nem léphet be az ember. Duncsák esetében kettős a szentély, mert műterme a lakás része. A kiválogatott alkotások azért különlegesek, mert ezeket egyenesen a falakról akasztották le, melyek az otthonnak egyéni hangulatot kölcsönöztek. Az üresen maradt falakra utalva, viccesen meg is jegyezték, van egy hónapjuk rá, hogy kifessék a lakást.
A művész háborús időkben, Ungvárott született. Élete igazi 20-21. századi magyar sors. Édesapja Szibériából megrokkanva érkezett haza. A sztálini Szovjetunióban a kárpátaljai magyarság reményvesztetté vált.
Nagy szerencséjére, a csodás Leningrádban folytathatta tanulmányait, mely részben őrizte Szentpétervárt. Kerámia- és üvegszakot végzett 1967-ben, de Ungvárott nem volt sem kerámia-, sem üveggyár, így murális munkákat vállalt.
1982-ben családostul Kassára költözött. Egy hónap híján ennek éppen négy évtizede! Itt tért át a festészetre. A temperában találta meg a kifejezési eszközt, mely szerinte némileg hasonlít a régi technikára. A tempera méhviasszal befedve olajfestménynek tűnik.
Első önálló kiállítását 1985-ben Kassán rendezte. Az elmúlt évtizedekben a felvidéki magyar és szlovákiai képzőművészet egyik meghatározó alkotója lett.
„Duncsák Attila azért telepedett le 42 évesen Kassán – mondja Kubičkané Kucsera Klára besztercebányai művészettörténész -, hogy közelebb kerüljön Európához és kivívja helyét egy új hazában, melynek szerves része az ott élő magyarság is. Csendes kitartással megváltoztatta életét, de ugyanolyan csendes kitartással megtartotta jogát az álmaihoz, egy megálmodott világhoz. Álmai tele vannak jelentésekkel, szimbólumokkal, asszociációkkal, amelyeknek jó része érthető egy másik, európai kultúrájú ember számára is.”
Szabó Haltenberger Kinga, losonci művészettörténész szerint,
„az, hogy üveggel és kerámiával foglalkozott, különösen korábbi festményeinek technikáján érződik, a festék anyagszerű felrakásán. S talán épp ennek köszönhető az a rendkívüli plaszticitás, amely képei térhatását adja.”
Feledy Balázs művészeti író fogalmazta meg, hogy „Duncsák Attila mindig tömörít, képei több időpillanatot egyesítenek egy kompozíció keretében, így azok telítettsége, sűrűsége mindig felfokozott. Motívumaiban ott van a valóság formavilága – elsősorban emberábrázolásában, az arcok kiemelésével, az emberi test egyes részletei megjelenítésében -, ám összességében mindebből egy sajátos szürrealisztikus, víziókkal és látomásokkal telített képi világ keletkezik. Művészetének jelentős fundamentumát adják történeti, művészettörténeti utalásai, emlékei, melyekben központba kerülnek a németalföldi és itáliai művészet jeles alkotói, művei.”
„A lényeg pedig valahol az, hogy ne ebből a világból szóljon – mondja a kiállító művész -, hanem a képről szóljon hozzád egy másik világ.”
Duncsák Attila köszöntötte a jelenlevőket és elárulta, Kovács Ágnes egyik képe nyomán adta azt a nevet a tárlatnak, hogy Az én Kassám. „Mit jelent számomra Kassa?” – tette föl a kérdést a művész. Majd meg is válaszolta: „Az épületek, utcák, templomok, a város kultúrája és az itt élő és valaha élt emberek: barátok, ismerősök és ismeretlenek, mindenki, aki ma eljött, hogy találkozzon a munkáimmal és velem – számomra ez az én Kassám.”
A rendezvényt megtisztelte jelenétével Buczkó István elsőbeosztott konzul és természetesen részt vettek rajta a művész családtagjai is.
Érdemes ezt a gyűjteményt megtekinteni, mert a közönség még nem, vagy már nagyon régen láthatott ehhez hasonlót. Képei valóban árulkodnak róla, hogy üvegszakot végzett. A belülről fénylő színek szinte csilingelnek.
A tárlat október 25-ig tekinthető meg.
(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)