Az Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy?
1Mózes 3,9.
A Biblia mélyen elgondolkodtató mondataival a Teremtés könyvében vagy a Genezis könyvében találkozunk. Mintha az őseredeti életfilozófia ragadná meg lelkünket. A keletkezés, a genezis titkaival és kijelentett alapmondataival. A mindenkori kreatúrák lelki, szellemi, létezésgyakorlati, önismereti ábécéjével.
Mérhetetlen tapintattal és előrelátással, providenciával és gondviseléssel igyekezett teremtő Atyánk az első ember engedetlensége következtében megromlott tájékozódási képességünk támogatására odaadni mindenki számára az iránytűt. Az életiránytűt, az üdvösségre, segítő önismeretre vezérlőt.
Mégpedig nem direktívákban, parancsolatokban, hanem kérdésekkel, elgondolkodtató alapkérdésekkel, melyek pedagógiai célja a ráébresztés, a gondolkodásra serkentés, a lelkiismeretes önjáróképesség megtanítása minden emberrel.
Lehet, hogy az 1Mózes 3–4. fejezetében leírtakhoz, a kérdező Isten, a Deus interrogans mondatainak első elhangzásához képest évmilliók teltek el.
Ám a kérdés kíséri ádámi bélyegként és isteni lehetőségként az emberiség történetét. Nagy kihívásként és nagy esélyadásként. Az emberkereső, az embert, az elsőt és azóta mindenkor elhívottjait szerető Úristen szándéka egy szikrányit sem változott. Sőt! Az idők teljességében Krisztusban egyenesen felszólítássá formálódott át a kérdőjel, felkiáltójellé: Jöjj haza, jövel gyermekem, a messze földről jöjj haza! A tékozló fiú kozmikus parabolája szerint. Erről szól Jézus egész földi küldetése is. Ő maga a hazahívás és felszólítás a hazamenetelre. Most az őskérdéssel, a kérdések kérdésével foglalkozunk röviden: HOL VAGY?
Isten őskérdései a digitális korban – önismereti őskódex és mennyei GPS
Olvassuk el az 1Mózes 3–4. fejezetet úgy, hogy sorra vesszük az emberiség hajnalán elhangzó, embercélú isteni szót, kérdéseket. Meglepően sok és lényegi kérdés hangzott el akkor rövid idő alatt. Nyolc lényegi kérdés hangzik el a teremtő és emberszerető Isten szájából. Az első és talán legfontosabb őskérdés: HOL vagy? (1Móz 3,9). A következő: KI mondta meg neked, hogy meztelen vagy? (1Móz 3,11).
Majd rögvest ezután: TALÁN ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél? (1Móz 3,11).
S aztán az Úristen ezt kérdezte az asszonytól, Évától: MIT TETTÉL? (1Móz 3,13). A 4. fejezetben folytatódnak a lényegi és drámai kérdések. Megkérdezte Káintól az Úr: MIÉRT gerjedtél haragra, és MIÉRT horgasztod le a fejed? (1Móz 4,6). Továbbá: HOL van Ábel, a testvéred? (1Móz 4,9). És újra felhangzik a bűnelkövetést tudatosítani szándékozó kérdés, a ráébresztés, sőt rádöbbentés mondata: MIT TETTÉL? (1Móz 4,10).
Olyan kérdéssorozat ez, ami Isten féltő szeretetének, emberőrző szándékának, a tettek erkölcsi tudatosításának félrevert harangzúgása. Magának a bibliai erkölcs genezisének, keletkezéstörténetének nagy szellemi stációi ezek. Hiszen a HOL, a MIT, MIÉRT olyan alapvető önismereti érlelő kérdések, amelyekre az emberiség legkiválóbb elméi, például a filozófusok, teológusok, így a protestáns szellem legnagyobbja, Kant egész érvelési és válaszrendszert épített fel a puszta ész és a gyakorlati ész ismérveinek kibontása során. Kálvin pedig egyenesen hatalmas művét, az Institutio Religionis Christianaet, a Keresztyén vallás rendszerét építette rá ezekre a fundamentális, létismereti és sorsismereti, istenismereti és önismereti összefüggésekre.
Teljesen világos nagy művének már az első mondata: „Bölcsességünk, és csak az, amit valóban bölcsességnek kell tartani, lényegében két részből áll, ezek pedig: ISTENNEK ÉS ÖNMAGUNKNAK MEGISMERÉSE” (Kálvin, Inst. I.1.1. – Bp., 2014. új fordítás). A sorrend kardinális, döntő. Kálvin nem hagy kétséget afelől, hogy helyes önismeret csakis az istenismeret keretében lehetséges. Lehet pszichologizálni, mégoly tiszteletreméltó, valóban tudós mély egzisztenciaelemzést és logo(sz)terápiát alkalmazni (V. Frankl), lehet bármilyen értelemadó filozófiát segítségül hívni, a digitális elidegenedés korában csak egyetlen helyes, mert rendeltetésünk isteni célja felől és ennek érdekében megszólaló tanítás vezet önismeretre, s ez az Ő Igéjéből táplálkozik (sola Scriptura).
Az ember lényegét Isten nyilatkoztatta ki, Aki elgondolt, teremtett, és erkölcsi útravalóval, létértelemmel, sorstartalommal és örök céllal ajándékozott meg minket. Kezdettől fogva – mindvégig.
HOL VAGY HÁT? – pozicionáló kérdés, ősdráma
Az első kérdése Istennek kereső, embert hiányoló, pozicionáló kérdés. Mivel Isten a maga számára és örömére teremtette az embert, hogy hozzá hasonló legyen (1Móz 1,26kk), gondozója és művelője annak a csodálatos alkotásnak, amit megteremtett, kertész és Isten kultúráját, művelő akaratát beteljesítő személy, ezért hiányolta abban a pillanatban, amint elrejtőzött előle az ember.
Az Úr, a Deus revelatus, önkijelentő Isten szeretettel és féltéssel kimondott édenkerti nagy kérdésére a homo absconditus, a rejtőzködő ember, Ádám így felelt: Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert meztelen vagyok és ezért elrejtőztem (1Móz 3,10). Döbbenetes válasz. Azokban a párbeszédes percekben ott és akkor az emberiség ősdrámája zajlott le. A maga képét az emberre rajzoló Isten, aki semmiképpen sem tudott megmaradni az önszeretet magányában, mivel eleve szentháromságos, társas isteni teremtetlen létben létezett, gyönyörködni szeretett volna lelke-keze alkotásában. Ahogyan mi is, amikor Isten gyermeket ajándékoz: gyönyörködünk az Ő teremtő jókedvében, szeretetében, keressük kutató szívvel és szemmel gyermekünk, unokánk arcán a hasonító vonásokat.
A rejtőzködő Ádám és a rejtőzködő ember szégyenének, rejtegetnivalójának oka az, hogy Isten boldogító hangja mellett másra is hallgatott. A boldogtalanná tévő hangra. KI mondta, hogy meztelen vagy? A kígyó, meg az asszony – ezzel megkezdődik a bűnáthárítás megszégyenítő történelmi folyamata. A kígyóféle csúszómászás alacsony szintű, porszintű csűrcsavarja.
A „hol vagy” kérdés Isten fájdalmában kimondott őskérdése.
A kígyószintre, porba süllyedt ember tragédiájának utolsó elhárítási kísérlete. Tudta Isten jól, hol van Ádám és Éva. Meg azt is, miért is rejtőznek el előle. Csak várta a válaszukat. A hazugság örvénye elhúzta őket a zavartalan, boldog mezítelenség, Isten előtti tiszta egyértelműség bűntelen, Isten jótetszésében fürösztő állapotából. S ezt nagyon nehéz volt megfogalmazniuk.
Homo vastans – a megüresedett ember keresése még tart
Az a pillanat, amikor az Úr hol vagy kérdése elhangzott, az annak az embernek és emberiségnek a megszületése, amit a legújabb keresztyén antropológiák így írnak le: a homo vastans, a megüresedett ember, az Isten-közvetlenségből kilépő ember boldogtalan sorsállapotának megszületése. Amikor ott van még Ádám Isten jelenlétében fizikailag, de a szíve már egészen máshol van. A rivalizálásban, az idegen tanácsadóra figyelőn, a minden isteni tudás megszerzésének becsvágyában.
A lázadó ember rejtőzködő ügyködésbe burkolózik, mert saját önös terveit nem meri, nem tudja az Úrral egyeztetni, jóváhagyását vagy tiltását kikérni. Az autonóm ember miltoni és dantei látomásának embere már ő. Meg Adyé, akiben Isten őshívása, kereső szava vergődéssé, az Isten elől elrejtőzködő ember csillapíthatatlan istenvágyban fogant kérdésével: „hol vagy, hol vagy és miért kerülsz, szent Istene a kacagásnak”?
Digitális korunk embert rejtegető, nagy álarcosbáljában, az önmegvalósítás rátartiságában istentelenné és éppen ezért gyakran embertelenné csupaszodott érdekember önmagától is elidegenedő rideg harcaiban sem szűnik meg Isten kérdezni: Hol vagy – ember? Emberségedben hol tartasz? Megrekedtél a kígyószinten? Porba lökve önmagadat és a veled élőket? A kollektív önzés, a magányos tömeg, a digitális pokoljárás napjaiban meghalljuk-e Istenünk féltő és tetteink tudatára, s a kivezető útra ébresztő ősszavát, az elsőt: HOL VAGY?
Mert Isten ma is beszélgetni, szívedhez szólni akar.
Ne magyarázkodjunk, mint Ádám, ne mutogassunk másokra, ne hivatkozzunk a környezet hatalmára vagy a hatalom környezetmintáira. Hol vagy? – kitérő nélkül keresd és add meg a választ! Önmagadnak – Istennek. Ne bújócskázz, ne keress állandó mentséget! Pattanj le a hazugságspirálról! Ennyi is elég: Itt vagyok, Uram. Szólj, még ha megítél is szavad. Ady megtalálta a helyes választ. Későn vagy nem? „S most hirtelen Tégedet keres / egy szüzetlen és bűnös kálvinista”…
(Dr. Békefy Lajos)
