A Nagykapos és Vidéke Társulás szervezésében április 17-én emlékeztek meg a Felvidékről kitelepített magyarokról a nagykaposi Magyar Közösségi Házban található Kitelepítettek emléktáblájánál.
Az Ung-vidéken a helyiek minden évben tisztelettel adóznak azon családok előtt, akik állampolgárságuktól, közösségüktől, vagyonuktól megfosztva, szülőföldjükről elűzve kemény akarással új otthont teremtettek maguknak. A Rákóczi Szövetség támogatásával hétfőn megemlékezést tartottak az egykori nagykaposiakról, akiket a hatalom 76 éve elűzött szülőföldjükről.
Kétnyelvű tábla őrzi a Magyar Közösségi Ház falán a kitelepítettek emlékét (Fotó: Vályi Edit/Felvidék.ma)
A kitelepítés és lakosságcsere 1947 áprilisától 1948 decemberéig tartott, s ebben az időszakban Csehszlovákiából megközelítőleg 90 ezer magyart telepítettek át Magyarországra, ahonnan 72 ezer szlovák települt át Csehszlovákiába.
Nagykapost 1948 őszén érte el a kitelepítés, szeptemberben 14 család kapta meg az áttelepítésről szóló értesítést, év végéig pedig további 9 család hagyta el Ung-vidéki szülőföldjét.
A családokat és ingóságaikat teherautókkal a nagykaposi és vajáni vasútállomásra szállították. Magukkal vihették bútoraikat, beérett mezőgazdasági terményeiket, a kisebb gépeket és háziállatokat. A vagonok október 8-án indultak el, nyitott ajtajukban álltak és búcsúztak, integettek a kaposi magyarok, egyre távolodva otthonaiktól. A régióból kitelepített magyarokat Elekre, Békéscsabára és környékére vitték, ott kellett folytatniuk vagy inkább újrakezdeniük az életüket.
Az Erdélyi János Vegyes Kar (Fotó: Vályi Edit/Felvidék.ma)
A megemlékezésen a szervezők nevében Gabri Kornélia köszöntötte az emlékező közönséget, beszédében felidézte a kitelepítést megelőző és kísérő intézkedéseket, a Kassai Kormányprogram vonatkozó pontjait, a málenkij robotot, a reszlovakizációt és a kitelepítés Ung-vidéki eseményeit. Forrásanyagok és nagyszülei történetein keresztül közelebb hozta a közönséghez a 20. század e traumáját.
Ahogyan megfogalmazta: „Ebben a században sajnos nem nagyon volt olyan család, amelynek életébe ne avatkozott volna be a politika. Ezért is olyan visszatetsző, ha nosztalgiával a hangjukban azt hallom ismerőseimtől, régen milyen jó volt. Hiszen minden rendszernek megvannak a maga hibái, de nagyszüleink, szüleink viszontagságos életét ma már el sem tudjuk képzelni. Ezért van szükség a megemlékezésekre, hogy soha ne feledjük a múlt történéseit és értékelni tudjuk a jelent.”
A megemlékezés szónoka, Gabri Kornélia (Fotó: Vályi Edit/Felvidék.ma)
A magyar országgyűlés ugyan 2012-ben nyilvánította emléknappá április 12-ét, mint a Felvidékről való kitelepítés kezdőnapját, Nagykaposon azonban már korábban is megemlékeztek a kitelepítéssel elvesztett lakosokról, barátokról, rokonokról.
Erről tanúskodik az 50. évforduló kapcsán állított emléktábla is, mely ma is őrzi a kitelepítettek nevét, s melyhez a mai napig jönnek az egykori kitelepítettek utódai egy főhajtásra.
A kapcsolat az Eleken és környékén élő kitelepített családok és a nagykaposiak között még ma is megvan, utódaik ma is visszajárnak az egykori szülőföldre. Gabri Kornélia elmesélte, hogy legutóbb 2022 augusztusában látogatott el egy eleki csoport az emléktáblához és a nagykaposi Magyar Közösségi Házba, ahol az ott meglévő fényképeken többen felismerték családtagjaikat, ismerőseiket, felidézték emlékeiket.
Megkoszorúzták a kitelepítettek emléktábláját (Fotó: Vályi Edit/Felvidék.ma)
A megemlékezésen az Erdélyi János Vegyes Kar énekelt, majd a helyi magyar közösségek képviselői megkoszorúzták a kitelepítettek emléktábláját.
(Vályi Edit/Felvidék.ma)
