Az Aspektus május 9-i győzelem napi vitaestjéhez az alapötlet az adta, hogy idén március közepén a Hágában székelő Nemzetközi Büntetőbíróság Vlagyimir Putyin ellen letartóztatási parancsot adott ki.
Miként azt az egyik meghívott vendég, Pritz Pál történész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora megemlítette, pontosabb lett volna a cím a következőképpen: Hágától – Nürnbergen át – Hágáig, hiszen 1907-ben a hollandiai városban már volt nemzetközi konferencia, amelyen a nemzetközi hadi- és humanitárius jog területén komoly előrelépés történt. Pont ennek a kezdeményezésnek a hatására az első világháborút követően a győztes hatalmak próbálták a vesztes hatalmak jelentősebb tábornokait az első világháborúban elkövetett atrocitásokért a saját országuk bíróságai elé állíttatni, de ezek a kezdeményezések végül sikerteleneknek bizonyultak. Ez főként a britek és a franciák számára volt frusztráló hatású.
Ádány Tamás, a Pázmány Péter Tudományegyetem Nemzetközi Közjogi Tanszékének vezetője elmondta, hogy Magyarországon nemcsak a Parlament, hanem a kormány is tárgyalta és elfogadta a Nemzetközi Büntetőbíróság Alapokmányát, ami így nemzetközi jogilag kötelezővé vált Magyarországra nézve. A magyar hatóságok azonban ezt a kötelezettséget csak akkor tudják végrehajtani, ha a nemzetközi szerződést törvényben kihirdeti a magyar jog, ami viszont a mai napig nem történt meg.
Ezért aztán Vlagyimir Putyint Magyarországon, ha ide érkezne, le kellene tartóztatni, de ezt a magyar hatóságok nem tudnák megtenni.
A BRICS államoknak hamarosan Dél-Afrikában lesz egy konferenciájuk, amelyre hivatalos az orosz elnök is. Dél-Afrika néhány nappal ezelőtti hivatalos álláspontja, hogy ennek érdekében kilépnek a hágai nemzetközi büntetőbírósági egyezményből, a napokban megváltozott, ezért Vlagyimir Putyin csak on-line fog részt venni a konferencián. Azért volt érdekes ez a „pálfordulás”, amelynek pontos okát egyelőre nem tudjuk, mert Dél-Afrika – büntetőbírósági tagsága ellenére – néhány éve beengedte területére a szudáni elnököt, de az ellene kiadott elfogatóparancs ellenére – mégsem tartóztatta le.
Ádány Tamás és Pritz Pál (Fotó: Gecse Géza/Felvidék.ma)
Fontos egyébként különbséget tenni a Hágai Nemzetközi Büntetőbíróság, angol nevén az ICC és az ugyancsak hágai Nemzetközi Bíróság között. Az előbbi személyek ellen jár el, az utóbbi elsősorban államok közötti pereket tárgyal. Putyin elnök esetében háborús bűntett (az Ukrajnából az Ukrajnától óriási távolságban lévő oroszországi területekre telepített árvaházi ukrán gyerekek ügyében) adott ki elfogatóparancsot.
Hivatalban lévő vezető politikust – nem lévén saját apparátusa – egyik bíróságnak sincs reális lehetősége a valóságban is bíróság elé állítani. De – mint azt például Szlobodan Milosevics szerb elnök példája tanúsítja –, fordulhat a kocka. Amikor Milosevics ellen Hágában 1999-ben több vádpontban is eljárást indítottak, senkinek sem jutott eszébe, hogy valóban sikerül majd bíróság elé állítani. Ám 2001 áprilisában Milosevics elveszítette hazájában a választásokat. Ezt követően politikai ellenfelei feltették egy helikopterre, amely Hágában szállt le, és Milosevics ellen 2002-ben megkezdhették odakint a bírósági eljárást. Ennek csak az egykori szerb elnök 2006-os halála vetett véget.
A Nemzetközi Büntetőbíróság döntése alapján Vlagyimir Putyinnak nem feltétlenül kellene egyébként Hágába utaznia, védekezhetne akár orosz bíróság előtt is Moszkvában – állapította meg Ádány Tamás.
A nemzetközi büntetőjogász szerint a nürnbergi büntetőbíróság működésének bizonyos sajátosságait, mint például azt, hogy nem volt mód fellebbezni, hiányosságként szokták említeni. Nürnberg mégis fontos lépés volt a nemzetközi jogban, hiszen a népirtás, az etnikai kisebbségek elleni brutális támadások bűntettének elutasításában játszott szerepe nélkül ma nem lehetne nemzetközi büntetőjogról beszélni.
Miként az a Hoffmann Tamással készült előzetes interjúban is elhangzott, a magyarországi népbíróságok az 1945 januári szovjet–magyar államközi fegyverszüneti tárgyalás értelmében létrejött felelősségre vonás eszközeként működtek. A Hoffmann Tamás nemzetközi jogásszal készült interjú – kattintással itt elérhető.
Ennek keretében Magyarországon 1945 és 1946 folyamán négy magyar miniszterelnököt, vagy politikai vezetőt állítottak bíróság elé. Imrédy Béla és Bárdossy László mellett Sztójay Dömét és Szálasi Ferencet nemcsak elítélték, hanem ki is végezték.
Míg utóbbi kettő esetében egyértelműen megállapítható volt az idegen hatalommal való együttműködés, a Felvidék visszaszerzésekor a miniszterelnöki pozíciót betöltő Imrédy Béla, illetve az 1941-42-ben miniszterelnöki posztot betöltő Bárdossy László esetében számtalan olyan momentum van, amelyekkel a magyar közvélemény nincs tisztában. Bárdossy például az 1941-es délvidéki bevonulás során az öngyilkosságot elkövetett Teleki Pál akaratát hajtotta végre. A magyar honvédek akkor lépték át a déli határt, amikor Kvaternik horvát vezető már kikiáltotta az „önálló” Horvátországot. Következőleg Jugoszlávia szétesett.
Fotó: Gecse Géza/Felvidék.ma
A Szovjetunió elleni hadba lépésre úgy került sor, hogy a kormányzó elvonta miniszterelnökétől alkotmányos jogát. Mert a kormányzói döntésre csak az „összminisztérium”, vagyis a kormány állásfoglalása nyomán kerülhetett volna sor. A felelős magyar miniszterelnök, a kormányzónál 22 esztendővel fiatalabb Bárdossy László nyelt egyet és meghajolt az államfői akarat előtt. Vagyis „felelőtlenül” viselkedett. Arra azonban nagyon ügyelt, hogy a magyar lépés szinte csak jelképes legyen. A Szovjetunió területén bevetett negyvenezer fős magyar haderő eltörpült ahhoz a hárommilliós hadsereghez képest, amellyel a hitleri Németország rárontott a Szovjetunióra. A forrásokból tudjuk, hogy 1941 decemberében Bárdossynak eredetileg esze ágában sem volt az Amerikai Egyesült Államoknak hadat üzenni. Erre a lépésre végül azért került sor, mert a japán agresszió nyomán Hitler az Amerikai Egyesült Államok elleni hadba lépéssel válaszolt, és a szövetséges Magyarország nem tudott kitérni a német nyomás elől.
A Szovjetunió elleni hadba lépést követően még egy államférfinak sem lett volna egyszerű dolga szabadulni abból a helyzetből, amibe Magyarország került. Bárdossy viszont – mint azt maga is megvallotta perében – „csupán” tisztviselő volt. Terhelte őt a háborús bűnösség, a felelősségre vonására pedig Magyarország 1945-ben, a Moszkvában a szövetségesek nevében eljáró Szovjetunióval aláírt fegyverszüneti megállapodásban vállalt kötelezettséget. Bárdossy sejtette, hogy az életével fog fizetni – így is történt, de ez nem leplezi el az utókor előtt azt a nagy különbséget, amely – javára – Sztójay Dömével vagy Szálasi Ferenccel szemben megvolt. A Német Birodalom képviselőjeként Edmund Veesenmayer 1944 márciusában Imrédy Bélát javasolta miniszterelnöknek. De ezt a kormányzó megakadályozta és helyette Sztójay Dömét tette meg miniszterelnöknek.
Imrédy azt tartotta, hogy a hitleri Németországgal való szoros együttműködés azért magyar nemzeti érdek, mert az ő támogatásával sikerült a trianoni országterületet 1941-re korábbi majd duplájára gyarapítani. De Imrédy kényes volt a magyar szuverenitás megsértésére. 1944-ben a Weiss Manfréd Művek német tulajdonba kerülése miatt le is mondott miniszteri posztjáról. A népes Chorin-Weiss-Kornfeld-család ugyanis ennek az ügyletnek a nyélbe ütése révén távozhatott sértetlenül Magyarországról.
Emellett Imrédy Béla kérdőre vonta az 1944 júniusi koronatanácson a kormányt azzal kapcsolatban, hogyan fordulhatott elő, hogy mindenféle államközi megállapodás nélkül a magyar határokon túlra került 440 000 magyar állampolgár. (Itt a főként Auschwitzba deportált vidéki zsidóságról volt szó.)
A magyar belpolitika alakításában ugyan Edmund Veesenmayer kiemelkedő szerepet játszott, de a kutatás rávilágított arra, hogy valójában mégsem tekinthető a Német Birodalom magyarországi helytartójának. Abban, ami Magyarországon történt, leginkább Sztójay Döme miniszterelnök vitte a főszerepet, Edmund Veesenmayer főként azzal volt elfoglalva, hogy saját kollégái intrikáit hatástalanítsa. Mint vallotta, életének legnehezebb időszaka akkor következett be, amikor az amerikaiak kiadták Magyarországnak – azért, hogy a népbírósági perekben tanúskodjék. Veesenmayer nagyon tartott ugyanis attól, hogy a magyarok nem engedik vissza. A legyőzött Magyarországnak azonban Veesenmayer visszatartását és elítélését a győztesek nem engedték meg, mint ahogy azt sem, hogy innen a szovjetek vagy a csehszlovákok elvigyék. Így szovjet és csehszlovák kihallgatói csak Budapesten kérdezhettek tőle. Majd 1949-ban Nürnbergben, az ún. Wilhelmstrasse-perben 20 évet kapott. Azért szabadulhatott sokkal gyorsabban, mert a négy hatalom által megszállt Németország nyugati zónájában 1949-ben megszületett a Német Szövetségi Köztársaság. És ezt az országot is szakembereknek kellett működtetni. És ahogy a vilmosi, majd weimari Németország tisztviselői Hitler alatt is szorgoskodtak, miért ne tették volna ezt – ha elérkezett rá az idő – a valóban demokratikussá váló Németországban is. Edmund Veesenmayer azonban sokkal ismertebb volt annál, semmint, hogy őt ismét állami szolgálatba vegyék, amihez amúgy neki sem lett volna kedve. Veesenmayer egészen haláláig abban reménykedett, hogy egyszer egy új Németország még elismeri majd az ő igazságát.
A számára kiszabott 20 év börtönbüntetésből kettőt ült le, majd 1977-ben ágyban és párnák közt halt meg.
Mindezek után az a kérdés, hogy van-e igazság a történelemben, naiv. Mikor – hogy. Hol igen, hol nem. Igen, amikor működik a történelem etikai síkja. És nincs igazság, amikor nem működik.
Az 1944-es esztendő – miként a legközelebbi múlttal kapcsolatos történetünk is – továbbra is feldolgozatlan a történetírásban. Ennek érdekében az Aspektus az év második felében is igyekszik a homályt oszlatni.
Meglepetésként hatott, hogy a mostani keddi moszkvai, az összes többihez képest jóval rövidebb, győzelem napi ünnepségen ott voltak azok a „közel-külföldi” vezető politikusok, akiknek a megjelenésére senki sem számított. Összesen heten. Olyanok, mint például Lukasenka belarusz elnök, vagy a kazah Tokajev. Az idén elmaradt a grandiózus páncélos seregszemle, mint ahogy a légierő parádéja is. Putyin elnök a globalista erőkkel vívott háborúként jellemezte, ami Ukrajna területén zajlik és a „különleges katonai műveletet” pedig olyan akcióként, amely valójában az igazságtalanság megszüntetése.
Erről is beszéltünk a Kolozsvári Televízió Magyar Adásának szerdai műsorában, mely itt elérhető.
Nem hagyunk senkit sem magára – hangsúlyozta Vlagyimir Putyin – utalva a kelet-ukrajnai területeken élő oroszul beszélő lakosságra és köszönetet mondott az Ukrajna területén harcoló orosz katonáknak, mint annak a hagyománynak, annak a harcnak a mai folytatóinak, amelyet Oroszország a náci Németországgal, a fasizmussal szemben 1945-ben megnyert. Ezt követően a vendégekkel a Vörös téren lényegesen hosszabb ideig vonultak végig, mint eddig bármikor, majd megkoszorúzták a háborús hősök emlékművét a Kreml falának tövében.
(Gecse Géza/Felvidék.ma)
