Véget ér a dupla Petőfi-emlékév. A Szövetség a Közös Célokért „Ahogy Petőfi szeretett…” című vándorkiállítása szerkesztőjeként több olyan helyszínen jártam, ahol az bemutatásra került.
Kezdtük 2023 márciusában Feketenyéken, az utolsó állomás pedig decemberben Kiskunfélegyházán volt. A köztes állomások közül alább az Ipolynyéken szeptember végén mondott ünnepi beszéd rövidített, szerkesztet változata olvasható.
Sajnos, egy szomorú adaléka is van ennek az eseménynek: az a nagyszerű ember, akitől a meghívás érkezett, Balogh Gábor már nem lehet közöttünk.
***
„Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek
Az emberiségért valamit!
Ne hamvadjon ki haszon nélkűl e
Nemes láng, amely úgy hevit.”
Ezeket a verssorokat Petőfi Sándor 23 évesen vetette papírra. Sugárzik belőle a tettvágy. Nem a maga boldogulásáért, hanem embertársaiért.
A zseniális költőnek most Ipolynyéken állítunk emléket. Két héttel ezelőtt tettük ugyanezt Galántán. Ott az itt is jelenlévő kiskunfélegyházai születésű Tarjányi Józseftől kapott Hunyadi László erdélyi szobrászművész alkotta domborműről, itt pedig Csoma Gergely alkotásáról hullott le a lepel – mindkét esetben a helyi Csemadok ingatlanján.
Petőfi megérdemelné, hogy a világon mindenütt legyen emlékhelye.
A kétszáz éve született költőnek egyébként nemcsak a segesvári halála, hanem kiskőrösi születése is vitatott. A kiskunfélegyházai emberek meggyőződése, hogy náluk született Petőfi Sándor. Mint mondják, ők a költőnek hisznek. Petőfi ott írta meg a Szülőföldemen című versét, benne a nevezetes sor:
„ez a város születésem helye”.
Esküvője napján, amikor az egy évvel korábban megismert Szendrey Júliával oltár elé léptek, ugyancsak Félegyházát mondta születése helyének.
A könyv borítóját Oriskó Bálint (a szerző fia) készítette – Barabás Miklós Petőfi-rajzából kiindulva.
A trianoni diktátum centenáriumán jelent meg A természet vadvirága c. Petőfi-kötetem.
Dr. Reisinger János irodalomtörténész nemrég megjelent Ki nekünk Petőfi Sándor? c. könyvében az első bicentenáriumi kötetként utal rá. Örülök, hogy siettem a kiadásával, mert így nemcsak Csáky Pál szólhatott benne Petőfiről, hanem az a Duray Miklós is, aki a tavalyi év végén hagyta itt a földi létet.
Petőfi Sándor rövid élete során mintegy ezer versből álló kincset, azaz a költeményeit hagyta ránk. Miután életében az emberi lét teljességével szembesült, mindenre találunk kapaszkodót a verseiben.
Volt, amikor éhezett, és volt, amikor a világ legboldogabb emberének érezte magát. Petőfi Sándor összes költeményeit akár bibliaként is használhatjuk, nem a szentírás helyett, hanem az mellett.
Évről évre nemzeti ünnepünkön is emlékezünk rá, az 1848. március 15-i forradalomban betöltött kiemelkedő szerepe okán is.
Milyen nagy kérdések foglalkoztatják ma az embereket?
Bizonyára a világ gondjai is, így aggódunk a családunkért, a szülőföldünkért, de sajnos még keresztény gyökereinkért is.
Petőfi egy jómódú családban született, később azonban szinte koldusbotra jutottak. Szülei ügyeltek az iskoláztatására. Kilenc helyen is folytatott tanulmányokat. Meg is hálálta ezt a gondoskodást, minden családtagjához írt verset, édesanyjához, édesapjához, öccséhez, feleségéhez és fiához egyaránt.
Petőfinél teljesen egyértelmű, hogy a családi jólét és a haza sorsa nem választhatók el.
Egymást erősítik, együtt jelentik a boldogságot. Petőfi minden zsigerében tudta, hogy a közösségének áldozza életét. Ott volt a csatamezőn is Bem József tábornok mellett, ahogy ott volt Segesvár alatt is.
Sokszor látjuk – pl. a futballmérkőzéseken is – , hogy letérdelnek az emberek. Vajon Petőfi, hogy tenne? Az általa rajongásig szeretett Bem Józsefhez egyik versében így szólt:
„S ha volna ember, kit mint
Istent imádanék,
Meghajlanék előtted
Térdem, meghajlanék.”
(Négy nap dörgött az ágyu)
És elérkeztünk a Jóistenhez, aki előtt valóban térdet hajthatunk.
„És ha Isten velünk, ki ellenünk?” – ez a mondás egyébként nem Petőfitől származik, de akár származhatna is.
Egy másik nagy szülöttünk, Madách Imre 15 színben megírta Az ember tragédiáját. Az egyszerűségért rajongó Petőfi annak üzenetét gyakorlatilag az 1849 júniusában írt Föl a szent háborúra c. versében így foglalta össze:
„Kit az Isten elhagyott, azt
Az ördög nem menti meg.”
Ugyanebben a versben olvasható az a fohász, hogy:
„És te Isten, magyarok nagy Istene,
Légy népeddel, hű népeddel,
Jó népeddel, légy vele!”
Petőfi közéleti időszerűsége is folyamatos. Nemcsak az évfordulók miatt, hanem azért is, mert A XIX. század költői c. versében a világ legtömörebb, legvilágosabb és ma is aktuális „programot” hagyott az utókorra:
„Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!”
(Oriskó Norbert/Felvidék.ma)
