Három egymást követő választáson ért el kudarcértékű eredményt a Magyar Szövetség. A parlamenti választáson a választók 4,38%-a támogatta a pártot, a köztársaságielnök-választáson viszont már csak 2,9%, míg az európai parlamenti választáson pedig 3,88%-os eredményt ért el a politikai tömörülés. A Felvidéken viszont még mindig mintegy 8%-nyi magyarság él, csak a magyar nemzetiségű választásra jogosultak száma meghaladja a 300 ezret.
Ezek a számok egyértelműen jelzik, hogy a választók a kínálatot nem tartják megfelelőnek, így alapvető változásokra van szükség, amit az elnökség is belátott – némileg.
Bár a vezető tisztségekről való lemondás mondhatni felemás módon történt ezidáig, tény, hogy tisztújító kongresszust tűztek ki, amelyen új vezetőséget választanak a párt élére. Forró Krisztián még a köztársaságielnök-választás után jelezte, hogy függetlenül attól, milyen eredményt ér el a Magyar Szövetség az európai parlamenti választáson, a választás után a kongresszuson elnökválasztás lesz. Az EP-választás után pedig Berényi József és Bárdos Gyula is úgy nyilatkozott, hogy nem kíván többé a legfelsőbb vezetés tagja lenni.
Időközben pedig elkezdődtek az egyes helyi és járási elnökségi ülések, amelyek elsődleges feladata, hogy jelölteket állítsanak a tisztségek betöltésére. Elsőként a Lévai Járási Elnökség tartott ülést, melyen Gubík Lászlót jelölték országos elnöknek.
Gubík László onnan vált országosan és Kárpát-medence-szerte ismertté, hogy a 2010-es kettős állampolgárságot tiltó szlovák törvény ellenére is vállalta a megpróbáltatásokat és felvette a magyar állampolgárságot. Gubík emellett az MKP ifjúsági szervezetét, a Via Nova Ifjúsági Csoportot vezette, ami a legszélesebb körű felvidéki magyar ifjúsági mozgalmat alkotta a 2010-es években.
Nevéhez kötődik számos rendezvény létrehozása, mint a Martosi Szabadegyetem, a Felvidéki Labdarúgó-bajnokság, illetve a Martosi Rendezvényliget létrehozása és az Esterházy Akadémia megalapítása, ami fiatalok tehetséggondozásával, közéleti képzésével foglakozik.
Gubík Lászlót korábban egyébként maga Duray Miklós jelölte ki utódjául a SZAKC élére és eszméinek továbbvitelére a közéletben. Emellett kiváló kapcsolatokat ápol a Magyar Kormány, a Fidesz, illetve a Kárpát-medencei magyar pártok tagjaival. A jelölésről, ambícióiról, elképzeléseiről kérdeztük a fiatal közszereplőt.
Lehet, hogy valakit meglepett az elnökké jelölése, de aki kicsit is nyitva tartja a szemét a közéletben, az már találkozhatott Gubík László nevével a poszt várományosaként. A sorozatban harmadik választási kudarc ugyanis meglehetősen nagy csalódottságot és apátiát váltott ki a közösségünkből. Hogy értékeli a jelölést? Vállalja a megmérettetést és siker esetén a nem kis kihívást?
Köszönöm szűkebb pátriám, a Lévai járás megtisztelő bizalmát. Ha az interjúban vázolt elképzelések után megközelítőleg ilyen arányban támogat a többi régió is (szerk. megj. 100%-ban, ellenszavazat nélkül, mindhárom platformot beleértve), akkor úgysem lesz más választásom (mosoly).
Na, így kell kedvet csinálni az olvasáshoz, de komolyra fordítva a szót, hogy látja, ki lehet még rántani a kátyúból a felvidéki politikát?
Ha nem lehetne, akkor rögtön az első kérdésnél be is fejezhetnénk az interjút.
Aki nem tud biztatót mondani, csak károgni, az maradjon inkább csendben. Sérelemből és másra mutogatásból van éppen elég, most már itt az ideje elrugaszkodni a gödör mélyéről.
Én úgy látom, hogy van kiút, csak ehhez reális helyzetértékelés, összetartó csapatmunka és hosszú távra szóló, lelkesítő célok kellenek. Ezek jelenleg mind hiányoznak a hazai politikacsinálásból és a felvidéki közéletből úgy általában. Még mindig nem késő helyükre tenni a dolgokat.
Milyen programot kínál? Miben lenne más, mit csinálna másképpen, mint a korábbi elnökök?
Tisztelem a korábbi elnököket, mert mindenki megérdemli a megbecsülésünket, aki szolgálja a közösségét. Az én helyzetem annyiban más, hogy az állampolgárságom elvesztése okán mindig is a politika és a civil szféra határán mozogtam. Úgy lettem és maradtam „emkápés” a mai napig, hogy közben nem váltam megcsontosodott rendszerek, sem elhasználódott szokások rabjává, ha úgy tetszik: szabadabb volt a mozgásterem. Ezt a frissességet tudom kínálni azzal a programmal, amelyet már 2021 őszén elmondtam az MKP utolsó kongresszusán Rimaszombatban.
Mi az, ami végzetesen elromlott a felvidéki politikában és konkrétan a Magyar Szövetségben, ami miatt a választók nagy része nem állt be a projekt mögé?
Hadd árnyaljam egy kicsit a képet. Ha úgy tekintünk a felvidéki politikumra, mint egy regionális hálóra, amely országosan is a második legtöbb polgármesterrel és a legtöbb megyei képviselővel rendelkezik, akkor egy sikertörténetről beszélhetünk. Ellenben, ha onnan nézzük a dolgot, hogy a pártegyesítés ellenére sem sikerült közelebb kerülni a parlamenti küszöbhöz, sőt, most már ott tartunk, hogy komolyan vehető magyar vetélytárs híján nem hozzuk még az egyedül induló MKP számait sem, nos akkor kénytelenek vagyunk nyugtázni, hogy a Magyar Szövetség eddig egy kudarctörténet. A titok nyitja szerintem abban van, hogyan lehetne a még mindig meglévő regionális életerőt országos mozgósító erővé formálni.
Hogy látja, hol a helye a felvidéki politikának a szlovákiai közéleti térképen?
Kialakult egy vita arról, van-e egyáltalán létjogosultsága az etnikai elvű politizálásnak. Egyrészt,
túl sok még a magyarság jogállásával kapcsolatos megoldandó kérdés Szlovákiában ahhoz, hogy sutba dobjuk az autonóm politizálást.
Másrészt, ha az a cél, hogy megállítsuk közösségünk további szétdarabolódását, arra aligha lehet megoldás, hogy ki-ki a hozzá ideológiailag legközelebb álló szlovák párt listájára képzeli oda magát vagy jelölttársait. A válaszom tehát: az etnikai elvű politizálást nem elhagyni kell, hanem értékalapú szövetségeseket szerezni a sikerre viteléhez.
Mit gondol, mégis hogyan lehet sikeres a felvidéki magyarság politikailag?
Szlovákiában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, de jelen állás szerint a következő parlamenti választást három év múlva tartják. Korai már most azon gondolkodni, hogy a szlovák politikai paletta mely oldalára tolódjunk, ezt a forgatókönyvet én csak a legvégső esetre helyezném kilátásba. Helyette három vonalon kell szívós munkát kifejtenünk:
1. A már említett regionális erőre építve létrehozni a Szlovákiai Magyar Önkormányzati Társulást, amely tandemben a párttal képes nem csupán a magyarlakta települések önkormányzatainak speciális igényeit és érdekeit képviselni, de mozgósítani is a helyieket a közös siker érdekében.
2. Határozott állást foglalni alkotmányos kérdésekben a választási küszöb csökkentése, az egyéni választókerületek bevezetése vagy a nemzetiségi pártok esetében a természetes mandátum (ahány mandátumnyi szavazat, annyi képviselő elve a küszöbtől függetlenül) bevezetése mellett, mert a jelenlegi választási berendezkedés nem kedvez sem az egyes régióknak, sem a nemzetiségnek, ráadásul választásról választásra a szavazatok egyötöde a kukában landol.
3. Együttműködni szlovák szövetségesekkel, de nem pártalapon, hanem értékalapon. Pártalapon ugyanis nem látom a felvidéki magyarság természetes politikai szövetségesét sem a jelenlegi ellenzéki, sem a jelenlegi kormányoldalon. Vannak azonban olyan gondolkodók, akikkel sokkal szorosabban együtt lehetne és kéne működni, ez pedig nézetem szerint Jaro Daniškáék Standard köré tömörülő csoportosulása. Ha felidézzük, hogy Bugárék azzal ütötték ki 2010-ben az MKP-t a parlamentből, hogy politikájuk mellé szlovák szövetségeseket igazoltak, akkor máris láthatjuk, hogy nem feltétlen kell nekünk más listájára mennünk, elég, ha mi vagyunk elég vonzók ahhoz, hogy mások jöjjenek hozzánk.
Hol a helye a felvidéki magyarságnak Európában és a Kárpát-medencében?
Ott, ahová azt Esterházy János, majd Duray Miklós megálmodták.
Az erőszakmentes, de elvhű magyarságszolgálat és a Kárpát-medencei népek együttműködésre ítéltetése mellett van múltunk, jelenünk és a jövőnk is. Gyakran mondom, hogy a felvidéki magyarság a „legvisegrádibb” közösség, hiszen Közép-Európa földrajzi középpontjában él, érzi a magyar és érti a szláv világot is. Komoly szellemi erőforrás ez, amelyre küldetéstudatot lehet építeni.
Mit lehet tudni korábbi politikai pályafutásáról?
Nem hinném, hogy a személyemről kéne beszélni, az eddigi közéleti szerepvállalásom egyébként is nyitott könyv mindenki számára a lévai közösségépítéstől kezdve az állampolgársági küzdelmen és a vianovás éveken át egészen az Esterházy Akadémia megalapításáig, majd a Szövetség a Közös Célokért elnökségéig. Ami ennél sokkal fontosabb, azok a közösség jövőjével kapcsolatos elképzelések. Mindig azt vallottam, hogy
jó lenne meghonosítani azt a politikai kultúrát a pártban, hogy végre számonkérhető programoknak és csapatoknak szavazzunk bizalmat, ne csak önéletrajzukat felmondó személyeknek.
Mit képvisel? Milyen nézeteket vall?
Ami a politizálás irányát és annak eszmerendszerét illeti, az már talán ki kellett derüljön a fentiekből. Ami a pártmunkát illeti, ott sem árulok zsákbamacskát. Kezdjük ott, hogy munkaelnökségre van szükség, nem zsűrielnökségre.
Amíg nem egy egymással egyetértő és egymásért tűzbe menő csapat vezeti a pártot, hanem egymással versengő és egymást minősítő egyének, addig az egésznek az égvilágon semmi értelme.
A másik elvi változtatás a teljesítményalapú működés. Egy olyan belső választókerületi rendszer felépítésére van szükség, ahol az adott területért felelős vezető szabad kezet kap ugyan, de munkája számokban mérhető, ami magával vonja azt is, hogy övé a régiójának járó hely a választási megmérettetésben, de azt is, hogy szükség esetén cserélhető.
A harmadik lépés az önkéntes háló teljes felépítése és kondícióban tartása. Úgy nemcsak nem lehet választást nyerni, de gyakorlatilag elindulni is felesleges, ha Komárom városában egyetlen önkéntese sincs a pártnak. A helyi szervezetek sokszor becsontosodott rendszeréből fokozatosan át kell állni a terepmunkát elvégezni hajlandó önkéntes háló rendszerére, akiket viszont nem csupán a választás előtt kell mozgatni, hanem a választókat érintő ügyek mentén rendszeresen és folyamatosan.
A negyedik feladat a már mindenki által ragozott, de senki által meg nem valósított agytröszt létrehozása.
A politika ösztönös művészet, de mérhető tudomány is. Számos kiváló szakembere van a felvidéki magyarságnak idehaza és Budapesten is, akik tudását luxus lenne tovább nélkülözni közéleti harcainkban. Végül, ahol a leglátványosabb volt a hanyatlás, az a fegyelem. Fegyelem a pártkommunikációban, a médiaviszonyokban, a kampányban és a támogatáspolitikai lobbiban egyaránt. Sokan vagyunk sokfélék, de ha ezekben nem alakul ki egy kölcsönös tiszteleten alapuló bizalmi viszony, akkor nem vagyunk méltók a szolgálatra.
A Magyar Szövetségben bár eltörölték az elődpártok platformjait, mégis mintha azok mentén mutatkoznának a törésvonalak. Hogy kívánja feloldani ezeket a problémákat és konszenzusteremtően beállítani mindenkit és minden oldalt maga mögé?
A válasz egyszerű: Nem technikai koalíciókban, platformokban és kvótákban gondolkodom, hanem programban. Az előzőekben csak a legfontosabb reformintézkedéseket említettem, de lehetne még folytatni a sort hosszasan. Fájdalmas, de szükségszerű változások lesznek ezek, melyek meglépése nélkül bárki, aki elnök lesz, alá is írta későbbi bukását, mi több, már a végrehajtásuk sem garancia a sikerre, de legalább reménysugár a változás elérésére.
Mi a helyzet a szlovák állampolgárságával?
Az 5 éves szabállyal (ennyi időre visszamenőleg kell bizonyítani a magyarországi lakcím meglétét) elviekben nincs többé jogi akadálya a visszaszerzésének. A többi rajtam áll.
Hogy látja a jövőjét a közösségünknek mondjuk 50 év múlva?
Nem látok a jövőbe, és tartózkodnék is a nagyívű jóslatoktól. Maradjunk két lábbal a földön, induljunk ki a realitásokból, és hozzuk ki a jelen helyzetből a legtöbbet, hogy aztán adódjon egy következő helyzet, amelyben megint csak a maximumra törekszünk.
Csak így, lépésről lépésre lehet visszaépítenünk az önbecsülésünket és a hitet a közösségi politizálás jövőjében.
A magyar fociválogatott is megélt nehéz időszakokat, de kilábalt belőlük, és most már olyan csapataink vannak, melyek – ha nem is nyernek nagy tornákat – legalább megtöltik az utcákat és a lelátókat. A kezdetben ez kell, hogy legyen a cél a felvidéki politikában is. Olyan csapatot küldeni a pályára, amely szerethető focit játszik és visszanyerte az emberek bizalmát.
