Az önfelszámoló idő megragadása
A Szentháromság vasárnapja utáni 15. Úr napját, a mai vasárnapot semmi más nem jelöli egyházi naptárunkban, mint az, hogy tágas teret nyit fantáziánknak Isten dolgai feletti elmélkedésre. Amire igencsak szüksége lenne minden embernek. Magamban elneveztem ezt a vasárnapot a boldog megragadottság vasárnapjának. A Szentlélek rögtön egy szójátékkal ajándékozott meg, amit továbbgondolásra örömmel osztok meg az Olvasókkal. Olyasmit, aminek a digitális korban, sőt a Mesterséges Intelligencia szuperagya korában csak az emberi lélek alkothat meg.
A szójáték, amit rögvest meg is magyarázok, így hangzik régi latin fordulattal: carpe diem – carpe Deum. Azaz: ragadd meg a napot, a pillanatot – ragadd meg Istent!
Korábban, századokon át a köztudatban a carpe diemről ez a fordítás terjedt el: élvezd a napot, az életet! Mintha arra kaptuk volna az időt, hogy egyéni testi-lelki élvezeteink kiszolgálója legyen. A Krisztus előtti évszázadban Rómában élt és alkotott Horatius ódáihoz kötik e szókapcsolat elterjedését.
Ám a görög-latin kultúrában még mélyebb gyökerei vannak ennek az életszemléletnek. A teljes horizontalizmus, az élet, a percek, az étel-ital, a testiség, a megfogható szépség, erő, élvezet és élvezkedés kultuszára épült a görög hedonizmus. Az a filozófia, amely szerint az örömök elérése a legfontosabb dolog az életben.
A szó a görög „élvezet” szóból ered. A Krisztus előtti 300-as évek elején élt görög filozófus, Epikurosz az ősatyja ennek a mai napig általános, milliók által meg nem fogalmazott, ám „űzött”, tehát még az ókori tudatosság szintjét sem elérő életszemléletnek, életgyakorlatnak. Viszont ő a közkedvelt életmód ellenében finomított: számára a legnagyobb öröm a félelemtől való mentesség és a nyugalom, amit a tudáson, barátságon és a mérsékelt élvezeteken keresztül lehet elérni. Ma így fogalmazunk: a fogyasztói magatartás, a konzum-megragadottság, a vásárlási kényszer ösztönös vagy reklámpszichológiai vezérlettsége, az ily módon megvalósuló immanens megragadottság vagy elragadtatás jellemzi ezt. A „nekem ez jár” élethabzsolása is ide tartozik. Ennek mindenfajta mai formája. De a Bibliából is ismert, a bolond gazdag példázatából az ellensúly: „Ezt mondom a lelkemnek: Én lelkem, sok javad van sok évre félretéve, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál! Isten azonban azt mondta neki: Bolond, még az éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál? Így jár az, aki magának gyűjt, és nem Isten szerint gazdag” (Lukács 12,19-21). Íme, a felhalmozó és a fogyasztói életmód, a carpe diem egyik változata: az egydimenziós létszemlélet és életmód.
Van a szónak egy másfajta, a józan, okos, az önfelszámoló idő labirintusában vándorló emberhez méltóbb, őt létezésében felrangosító jelentése is.
Ragadd meg az időt, ne engedd kifolyni, kimállani kezeid közül. Élj céltudatosan, hozz ki napjaidból mind többet. Szellemi, lelki és anyagi értelemben is. Ez már közel jár a jó 2400 éve élt Epikurosz bölcsességéhez. Az élvezet csak egy része az életnek, a szexualitás csak egy része az életnek, a politikai csak egy szegmense a földi időnek, ugyanígy minden csak egy rész. „Rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás. De mikor eljön a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik” (1Kor 13,9-10).
Boldog ember az az ókori bölcselet és a Biblia szerint, aki helyére tudja tenni a dolgokat, értékeket, szellemi, spirituális és materiális értelemben is, nem feledve: az ember egyszerre anyagi, és anyagon túli valóság. A teljesebb életszemlélet és életgyakorlat törekszik a jólét és a jól-lét egyensúlyára.
Boldog megragadottságban
Pál apostol kifejezetten meg is fogalmazta a földi téridői keretekben a teljesebb létdimenziókat (földi-mennyei, testi-lelki-szellemi, múló-örök…) magában foglaló megragadottság állapotát. Amikor a teljesebb, kiteljesítő kölcsönösség jön létre, amit az ősi latin mondás változataként és 76 év tapasztalata, hitélményei alapján írt nekem is szívemre és emelt tudatomba a Lélek: carpe Deum – ragadd meg Istent, mert Ő előbb megragadott téged. Merd élvezni Istent, Krisztust, a Lelket, az Ő beszédét, lelki javait, mert isteni önlényegéből, önlényegével ajándékoz meg. Pál gyönyörű lelki dialektikával ezt így fogalmazta meg: „Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott Krisztus Jézus” (Filippi 3,12).
Megragadott, szinte elragadtatott emberré vált Pál, és válhat minden ember ebben a szent dialektikában, kölcsönösségben. Mert megragadott Krisztus, Isten, ezért én is, te is megragadott emberré leszel. Kiemelve minden szorító egyoldalúságból, teljesületlen vágyak és szükségletek állandó perlekedéséből, elégedetlenségéből. Óriási dolog, ígéretesen szép létállapot ez. Némiképpen hasonlatos a 2Királyok 2-ben leírt ősi elragadtatottság jelenetéhez, amikor Illést az Úr az égbe ragadta forgószélben Elizeus szeme láttára. Hogy lelki látomásban vagy valóságosan? Nem ez a kérdés. Hanem a valós esemény, az Istentől történő megragadottság ősélménye a lényeg. Ami folytatódik Jézus Krisztus csodálatos gyógyításaiban is. Jézus Jairusnak, a zsinagógai elöljárónak a házában megragadta a halálra vált leányka kezét és az felkelt (Máté 9,25). Jézus a tengeren járva süllyedő Péter kezét megragadta, és megmentette őt (Máté 14,31). A tisztátalan lélektől gyötört, halálra vált fiúhoz apja kérésére odalépett, megragadta a kezét, és az felkelt (Márk 9,27). Ez a megragadottság Isten és Jézus által a gyógyuló, egész-ségessé, kiteljesülővé, nem csak önmegvalósítóvá, nem élvezeti szintre levitt, hanem távlatos magasságokba emelt élet titka, modellje. Ami ma is lehetséges.
Carpe Deum – ragadd meg Istent, élvezd Istent, gyönyörködj nagyságos dolgaiban, és akkor áldott vasárnapod, órád, napjaid lesznek!
Friedrich Wilhelm Joseph Schelling (1775. január 27. – 1854.), a klasszikus német-svájci filozófia kiemelkedő alkotója a kijelentés filozófiájáról (Philosophie der Offenbarung) írt eszmefuttatásban így fogalmazott: „Elvész az az ember, aki csak magához igazodva, a maga ’élvezetére’ akar élni”. Íme, a carpe diem ellenpontozása már 250 évvel ezelőtt. Micsoda szellemi megragadottság a helyes irányból és a helyes irányba! Rilke pedig, a múlt századforduló impresszionista költője Párizsban egy alkalommal ismerősével sétálgatott a Szajna parton. Egy lehajtott fejű, koldulásra nyújtott kezű asszonynál megállt ismerőse és néhány pénzérmét tett a kezébe. Másnap, harmadnap is megismétlődött a jelenet. Rilke egyszer sem adott semmit. Majd negyedik napon egy szál rózsával ment oda a koldushoz, és azt tette a kezébe. Ő erre feltápászkodott, megragadta csókdosva a költő kezét. És elsietett. Ismerőse kérdésére, miért tette ezt, a rózsák költője így válaszolt: „Nem a kezének volt szüksége ajándékra, hanem a szívének”.
Így együtt: néhány forint és az emberi méltóságban talpra állító rózsa.
Ez a teljesebb emberi létezés mai vasárnapi titka és üzenete:
Carpe diem – carpe Deum boldog és boldogító megragadottságban!
(Dr. Békefy Lajos)
