Szép számú közönség volt kíváncsi Pozsonyban a Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma Brämer kúriai épületében megrendezett Márai-nap programjára és a jelenlevők joggal érezhették úgy, hogy az író jóval közelebb került hozzánk, sőt, itt volt közöttünk. A múzeum, a Liszt Intézet és a Hagyományok és Értékek Polgári Társulás közös szervezésében megvalósult rendezvény változatos programot kínált.
A műsorfolyam Bárdos Ágnes szavalatával indult, a nemzeti gyásznaphoz, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének évfordulójához is kapcsolódva Márai Sándor Mennyből az angyal című versének előadásával. Majd Nagy Tímea, a múzeum kurátora, igazgatóhelyettese ismertette a délután indult és estébe nyúló rendezvény programját.
Ezután Venyercsan Pál, a Liszt Intézet igazgatója üdvözlő szavait követően részletesen ismertette az író, költő, magyarságát soha meg nem tagadó irodalmár életútját.
(Fotó: A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma, Facebook)
Kiemelte, hogy magyarságtudatát igazolja, hogy miután elhagyta hazáját, megtagadta művei kiadását Magyarországon mindaddig, amíg az ország idegen megszállás alatt van, amíg a magyar földet idegen csizmák tapossák, amíg nincsenek demokratikus választások Magyarországon.
Szerencsére ma már ismerhetjük, olvashatjuk nagyívű pályája remekeit, hiszen 1990 után a kiadók sorra jelentették meg munkáit.
Márai élete is kész regény, családja, a Grosschmid-család története pedig a jellegzetes kassai polgári famíliáké. Ebbe a családtörténetbe illeszkedik az író húgának, Grosschmid Katónak a naplója, amelynek részletes ismertetése a Márai-nap egyik programpontja volt. Az írót is Grosschmid Sándorként anyakönyvezték, később vette fel az irodalomból ismert nevet.
A Napló (Fotó: Benyák Mária/Felvidék.ma)
Ötvös Anna történész, Márai-kutató jóvoltából és igyekezetéből az író felesége naplójának feldolgozása után most a család másik tagjának feljegyzéseit ismerhetjük meg, amelyek bepillantást engednek a család életébe, elsősorban a kislányéba, de a család, a környezet életvitelébe és még a kor történelmi viszonyaiba is.
Ötvös Anna így vázolta fel a napló történetét: „A budapesti Darabanth aukciósház kínálatában 2018-ban több dokumentum is felbukkant, amelyek egykor a Grosschmid-család hagyatékában voltak és egyes családtagjaikhoz kötődtek. A tételek között két nagyon személyes és értékes kis könyv is szerepelt: Grosschmid Géza (Márai édesapja) kamaszkori emlékkönyve és lánya, (az író húga) Kató kamaszkori naplója. Ez a napló a Várpalotán működő Trianon Múzeum gyűjteményébe került, ahol 2021-ben kiadták Grosschmid Kata: Naplóm 1918-1922. Kassai kislány bolyong a viharban címmel. A kislány a naplót anyukájától kapta 1918. március 8-án a 14. születésnapjára. A napló első bejegyzése édesanyjától származik. Valószínűleg a naplóírást pedagógiai megfontolásból ajánlotta a 14 éves lányának.”
Ötvös Anna ismertetése közben Bárdos Ágnes részleteket olvasott fel a naplóból,
amelyből nagyon pontosan kibontakozott, miként is élt a család, de főleg értelemszerűen az, hogy melyek voltak a fontos mozzanatok a kamaszlány életében.
Bátyjával kapcsolatosan elsősorban annak egészségi állapotáról és utazásairól ír, valamint 1918. március 20-án pedig arról, hogy „Sanyi ma délután olvasott fel az Autonom körben saját verseiből”. Ekkor Márai 18 éves volt és ezek szerint már bemutatásra érdemes verseket írt, sőt első verseskötetét saját költségén jelentette meg. Azonban nem elhanyagolható az sem, hogy az 1918-as csehszlovák csapatok bevonulását a városba is leírja, és azt is, hogy velük együtt több kassai család távozott városukból, mivel nem voltak hajlandók hűségesküt tenni a csehszlovák hatóságok felé. Aztán Katóka felnőtt, ipariskolában tanult, és 1927-ben férjhez ment. A napló utolsó előtti bejegyzése pedig már kislányának, Zsuzsikának szól, akinek mintegy üzen a jövőbe.
Márai Sándor gipszszobra (Fotó: Benyák Mária/Felvidék.ma)
A programfolyam következő pontjaként valósult meg a Márairól készült szobornak az átadása, amely Kocsis Miklós szobrászművész alkotása, és dr. B.Szabó Gábor budapesti ügyvéd adományaként került a múzeumba, illetve a Felvidékre. Az adományozásról szóló szerződést az ügyvéd úr és Jarábik Gabriella, a múzeum igazgatónője írták alá.
A szobor annak a bronzszobornak a gipszmásolata, amelyet az olaszországi Salerno városának tengerparti sétányán állítottak fel.
Az író 13 évet töltött a Nápoly közelében levő városban, nagyon jól érezte magát ott, mindig meleg szeretettel írt és szólt lakóiról. A település ma is nagy becsben tartja emlékét, jelzi ezt, hogy az idegenek számára szervezett városnéző utak első állomása éppen Márai szobra, ezt pedig a város vezetése indítványozta. A mű hónapokig a múzeum történeti kiállítótermében lesz látható, majd a kassai Márai múzeumban nyer elhelyezést.
A rendezvény további részében került sor a Márai esték sorozatból Hirtling István színművész előadására Kassától az óceánig címmel. Az összeállításban az író műveinek részletei, idézetek kaptak helyet.
Feltárult az író legbelső énje, honvágya, tépelődései, megfigyelései, gyötrődései, fájdalmai, a világról, az emberről alkotott nézetei, tükröt tartott elénk, elgondolkodtatva bennünket.
Közben hallgathattuk Tárkány Kovács Bálint fiatal tehetséges zenész cimbalomjátékát. Mindezt jól kiegészítette Mészáros Tibor, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa, muzeológus, a Márai Sándor hagyaték gondozója előadása, aki az író életének meghatározó állomásait ismertette.
Hirtling István és Tárkány Kovács Bálint (Fotó: Benyák Mária/Felvidék.ma)
Külön meglepetésként kivetítőn mutatta be az író életének utolsó állomását, a San Diego-i házat és megszólalt maga Márai is a róla készült portréfilmben, no és elhangzott az is, hogy immár megbékélve sorsával, magányában készült a halálra, amelynek módját végül maga határozta meg, hiszen önkezével, a golyó általi halált választva vetett véget életének. Végakarata szerint hamvait, ahogy imádott felesége, Lola és fogadott fia, János hamvait is a Csendes-óceánba szórták.
Az író életműve, ahogy a műsorban elhangzott idézetek is bizonyították egyedülálló, különleges és szerencsére ma már hozzájuthatunk könyveihez. Az ugyancsak magvas gondolatok, évtizedekkel megírásuk után sem veszítettek értékükből és időszerűségükből sem.
Örökértékűek, irodalmunk, kultúránk, identitásunk meghatározásának érvényes útmutatói, pontos irányadói lehetnek ma is. A sokrétű program összeállítói méltó módon tisztelegtek Márai Sándor személyisége és életműve előtt, ugyanakkor maradandó élménnyel gazdagították a résztvevőket.
Benyák Mária/Felvidék.ma
