A frissen alakult Art Operett Társulat Felvidék számos településének színpadán teremtette meg az operett utánozhatatlan miliőjét, monarchiabeli hangulatát. A tehetséges felvidéki magyar előadóművészek csoportosulása számos sikeres fellépésen van túl, s már tervezik az idei évi programokat, operettgálákat. Mindeközben fokozatosan bővítik a meglévő repertoárjukat.
A társulat 2023-ban alakult, a Csárdáskirálynő keretmetszetét állították először színpadra Barsbaracskán. „Régi álmom volt egy ilyen keretmetszet összeállítása, mivel ezzel könnyedén tudjuk járni a vidéket, bemutatva az operett felejthetetlen hangulatát” – kezdte a mesélést Wurczer Péter ötletgazda, opera- és operetténekes. Az első előadásnak is nagy híre volt, s már 2023-ban több településen előadták a darabot.
2024-ben pedig már több mint huszonöt előadást tartottunk Felvidék-szerte, de külföldi fellépés is akadt
– folytatta Wurczer.
Fokozatosan bővült a társulat repertoárja. A Csárdáskirálynő mellett a Marica grófnő keresztmetszetével és a Honthy Hanna életét felölő irodalmi-zenész darabbal járták a településeket.
A falvak mellett nagyon városokban is felléptek. A lévai vár szabadtéri színpadán kétszer is előadták a Csárdáskirálynőt.
Első ízben magyar, majd a nyár vége felé szlovák nyelven. Mindkettő igen népszerű, telt házas előadás volt.
Az előadásról ITT számoltunk be részletesebben.
Tavaly több előadást tartottak a Csemadok érsekújvári székházában. Ám felléptek a Pozsonyi Magyar Kulturális Napokon, ahol szintén két előadással voltak jelen. A társulat több állomásos gömöri turnét tudhat maga mögött. Az állomások között találjuk Szencet, Komáromot, Dunaszerdahelyt. A Csárdáskirálynővel eljutottak a szlovéniai Muravidékre is.
Az Art Operett társulat tagjai: Hajtman Lívia, Janszó Orsolya , Nagy Noémi, Pfeirferlik Tamás, Nagy Tibor és az alapító Wurczer Péter. Korábban a társulatot erősítette még Bognár Hajnalka is. A formáció tagjai mind felvidéki magyar előadók. A társulat szerves része az állandó hangosító, továbbá a szervezésben nagyon sokat segített Lázok Réka, valamint Sukola Tamás.
A tavalyi esztendő különleges előadásai voltak a Honthy Hanna életét feldolgozó zenei estek.
Az előadás szövegkönyvét Klemen Terézia írta. A történet végigvezet az operettdíva életén. Így a főszereplőt két előadóművész testesítette meg. Az idősebb Honthy Hanna szerepében Hajtman Líviát láthatta a közönség, az ifjabb Honthyt Bognár Hajnalka alakította. Wurczer Péter több szerepben is feltűnt az előadáson. A mű narrátora Klement Terézia volt.
A tavalyi évben három helyszínen állították színpadra. Komárom mellett Szalatnyán és Szőgyénben mutatták be. A előadások a KultMinor támogatásának köszönhetően valósultak meg.
„2025-ben is több előadást tervezünk országos viszonylatban. A Csárdáskirálynő kihagyhatatlan, hiszen mindenütt óriási a sikere”
– emelte ki Wurczer Péter. Idén tánckarral egybekötött nagyzenekari változatban készülnek előadni.
Sok településsel folynak egyeztetések az előadásokról. A repertoár is gazdagodik. A nótavilágra fókuszáló vígjátékot szeretnének színpadra állítani.
Az Art Operett Társulat javarészt külső támogatások nélkül valósítják meg az előadásaikat. Egyedül a már említett Honthy-előadásra kaptak forrásokat. A próbák jelentős részét Barsbaracskán tartják. Ugyanakkor a Honthy-estre a Csemadok érsekújvári székházában készültek. Néha összejárnak Nemeshodoson is.
A társulat idén is szeretné minél több településen megteremteni az operett felejthetetlen hangulatát.
Pásztor Péter/Felvidék.ma