„Az Európai Uniónak (EU) ideje észhez térnie háborús őrületéből”, és be kell látnia, hogy túlélése érdekében önálló véleményt és hozzáállást kell képviselnie, jelentette ki Robert Fico (Smer-SD) kormányfő Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonbeszélgetésére reagálva. Szerinte az Európai Uniónak fogalma sincs az USA és Oroszország közötti kapcsolatokról.
Helytelennek tartja, hogy az EU teljes offenzívát indított az ukrajnai háborúval kapcsolatban. Fico szerint azt, hogy mi lesz Ukrajnában, Trump és Putyin dönti el.
„Az EU-ban fogalmunk sincs, mi történik valójában az Egyesült Államok és Oroszország közötti kapcsolatokban, amelyek egyedüli döntő tényezőnek számítanak a háborús konfliktus lezárásánál. Számomra kissé kínosnak tűnik, amikor egyes uniós tagállamok és intézmények helyet követelnek maguknak a béketárgyalásokon” – fejti ki Fico a kormányhivatal által a TASR hírügynökségnek küldött állásfoglalásában. Szerinte azok, akik „rendületlenül” támogatták az újabb és újabb ukrajnai öldöklést, ma védtelenek az EU-ban.
„Azt követően, amilyen hozzáállást képviselt az uniós békeprojekt, amennyi pénzt és szeretetet adtak Ukrajnának, ma senki nem tárgyal az EU-val”
– tette hozzá a kormányfő.
Fico felidézte, hogy a Putyinnal folytatott telefonbeszélgetés után Trump felhívta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy közölje, mi vár rá. „Például valami olyan elképzelhetetlen, mint a demokratikus választások. Az Európai Uniót senki nem hívja. Senki sem hívja az Európai Tanács elnökét, az Európai Bizottságot és az Európai Parlamentet. Az EU-nak haladéktalanul ki kell józanodnia háborús őrületéből, és be kell látnia, hogy önálló véleményt és hozzáállást kell kialakítania a túléléshez” – jelentette ki.
Fico szerint Ukrajna mellett a második vesztes az EU. „Ez egyszerűen azért van, mert a mai napig nincs saját véleménye a fontos külpolitikai kérdésekről” – mondta, hozzátéve, hogy az unió az ukrajnai háborúval kapcsolatban mindössze vakon követte Biden volt amerikai elnök kormányának álláspontját.
Fico szerint Trump mindent vissza fog követelni Ukrajnától, amit Biden adott az országnak a háború támogatására. „Rákényszeríti Európát, hogy vásároljon még több gázt és olajat az Egyesült Államoktól, majd végül bejelenti NATO-szövetségeseinek, hogy amennyiben nem növelik brutálisan a védelmi kiadásaikat, például a GDP öt százalékára, akkor felejtsék el a NATO-szerződés 5. cikkelyét” – véli a szlovák kormányfő.
„Putyin elnöknek Ukrajnából marad a katonailag általa ellenőrzött terület, és a garancia, hogy Ukrajna soha nem lesz a NATO tagja. És mi lesz Ukrajnával? El fogja veszíteni területének egyharmadát, az ásványkincseit, soha nem lesz a NATO tagja, és külföldi hadseregek lesznek a területén”
– tette hozzá.
Putyin és Trump szerdán (február 12-én) beszélt először hivatalosan telefonon Trump hivatalba lépése óta, és megállapodtak abban, hogy azonnal megkezdik a tárgyalásokat az ukrajnai háború befejezéséről.
(NZS/Felvidék.ma/teraz.sk)