Maggie Gobran, a kiváló informatika professzornő a kairói amerikai egyetemen 1989-ben Isten elhívására, Lelke érintésére életre szóló, százezreket keresztyén életre hívó döntést hozott. A 10 milliónál is több lakost számláló egyiptomi főváros Mokattam nevű szeméttelep-városrészében, ahol közel 70 ezer keresztyén guberáló, teljesen a szeméttelephez kötődő, abból élő ember, főként gyermek tengődik bűzben, nyomorúságban, érettük, felemelésükért odahagyta fényes állását.
Írásra-olvasásra, szakmára és imádságra, emberi életre tanította, nevelte mind a keresztyének, mind a muszlimok gyermekeit.
Évek során kiépítette Szent István Gyermekalapítványát, amit a kezdeti brutális akadékoskodások után ma már Egyiptom-szerte tisztelet vesz körül. Ma mintegy 100 ezer gyermek hívja őt Maggie Mamának.
Megrendítően igaz, a „senkik” gyermekeinek odaszentelt élete számos mélységen és magasságon átjutva vívta ki nemcsak az iszlám társadalom, hanem a világkeresztyénség megbecsülését is. Többször ajánlották Nobel Béke-díjra. Számára azonban a legnagyobb elismerés mégis az, hogy a szemétből felemelt sok ezer „gyermeke” közül többen visszatértek hozzá, Mokattamba, s munkatársaivá szegődtek.
Személyesen a legnagyobb kegyelemnek azt tartja, hogy két gyermeke közül fia, aki Londonban a bankvilágban magasra ívelő pályáját egy szép napon ugyanúgy odahagyta, mint édesanyja a kairói egyetemi katedrát. Ugyan nem a szeméttelepért, hanem 1700 éves kopt egyházukért, amelynek legfőbb pénzügyi tanácsadója és a teológia elvégzése után egyik főpapja lett…
Maggie Mama példázatosan bibliás, sokakat gazdagító élettörténetével köszöntöm egyházaink, gyülekezeteink, népünk nőtagjait a harmatos tavasz nőnapján.
Isten kegyelméből Maggie Gobrán csodálatos életéről, áldott szolgálatáról a Dudari Református Egyházközségben, majd másutt is előadást tarthatok. Azoknak pedig, akik nem tudnak valamelyik előadáson ott lenni, az alábbi képekkel igyekszem betekintést adni a kopt Teréz anya elgondolkodtató életművébe.
Mindenkinek, főként az ifjúságunkkal foglalkozó pedagógusoknak, lelkészeknek, hitoktatóknak is figyelmébe ajánlom az alábbi képeken túl azt a könyvet, ami a magyar érdeklődőknek hozza közelebb ezt az üzenetekben, példaadásban rendkívül gazdag női sorsot.
A kötet Maggie Gobran – a kairói Teréz anya címmel az Immanuel Kiadónál jelent meg Steinbach József püspök, ma a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, az Ökumenikus Tanács elnöke előszavával.
Szerzője két német fiatal újságírónő, akik Maggie Mama mellett töltöttek el fél évet: Judith Kubitscheck és Judith Kühl. A kötetet fordította dr. Békefy Lajos, aki interjút kért és kapott a kairói angyaltól, és levelezésben van vele.
A kötet végén szívszorító vallomás olvasható Maggie Mamától. Ennek a zárósorait idézzük Olvasóinknak:
„Ha gazdag vagy, akkor van tekintélyed” – mondja a világ. Isten ezt mondja: „Amikor adni tudsz, akkor vagy gazdag”.
„Ha szép vagy, akkor minden a lábad előtt hever” – mondja a világ. Isten ezt mondja: „Ha a szépséged belülről fakad, akkor a menny nyitva előtted”.
„Ha sikeres vagy, akkor hatalmas vagy” – mondja a világ. Isten ezt mondja: „Én mindenható vagyok, s ezért neked sem lehetetlen semmi”.
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma