Világunk rettenetesen átszexualizálódott és eltrágárosodott. Fiatal lányok is olyan kifejezéseket használnak, hogy egy huszárőrmester megirigyelhetné őket. A 60-as években kezdődött az a nagy változás, melyet szexuális forradalomnak neveztek el.
Mi ezekről csak áttételesen szereztünk tudomást. Színes pornólapok jelentek meg és „felnőtt” filmek készültek. Ezeket csempészték át a határokon. Majd jött 1989 és minden korlát nélkül elöntött minket a szex. A pornócsatornák egész nap ingyen ontották kínálatukat. A számítógépek és az internet megjelenése óta még parttalanabbak lettek a lehetőségek. Azóta azonban újabb témák kerültek előtérbe, melyek megintcsak a szexualitást helyezték első helyre. Elég a pride-ra utalnom és a törvényre, mely Magyarországon gátat kíván vetni a káros és öncélú magamutogatásnak.
A történelem során minden nagy birodalom úgy indult kulturális felemelkedésnek, és lett belőle nagy civilizáció, hogy abszolút monogámiát követelt meg.
Joseph Daniel Unwin (1895-1936) angol etnológus mutatta ki, hogy a jólét állapotában rendre bekövetkezett a szexuális normák fellazulása, amit mindig a kultúrák hanyatlása, elnéptelenedése kísért.
Megállapításainak érvényességét alátámasztják a modern civilizáció jelenkori folyamatai is, nevezetesen a ’60-as évek óta tartó szexuális forradalommal egyidejűleg a nyugati jóléti társadalmak hanyatlása, öregedése, fogyása és beteges tévképzetek terjedése.
A szexuális szokások és a civilizációs fejlettségi szint közti összefüggést eddig kevesen kutatták. Az egyetlen és egyben máig legfontosabb művet e témában Unwin: Sex and Culture (Szex és kultúra) című könyve jelenti, amelynek végkövetkeztetése az, hogy a szexuális normák fellazulása minden esetben a fejlett civilizációk kulturális hanyatlásához vezetett. Az oxfordi etnológus, szociálantropológus professzor hiánypótló kötete 1934-ben jelent meg – és őt magát is meglepték empirikus kutatásának eredményei. „Ha előre tudtam volna, hogy [munkám] eredményeképpen milyen mértékben kell megváltoztatnom a véleményemet, lehet, hogy bele sem kezdek” – írta.
Unwin monumentális, 700 oldalas szakkönyvét máig tartó hallgatás övezi. Az etnológus egyébként az 1920-as években népszerű freudi szublimáció-elméletből indult ki.
„A társadalmi szabályok korlátozzák a szexuális késztetések azonnali kiélését. Ez érzelmi konfliktust okoz az emberben, ami más formában manifesztálódik. Amit ma civilizációnak hívunk, az mindig az ösztönös késztetések kielégítésének kötelező feláldozása árán jött létre”
– vélekedett. Függetlenül attól, hogy a freudi magyarázatot érvényesnek gondoljuk-e vagy sem, az oxfordi professzor tényszerű megállapításai több mint érdekesek.
Unwin a társadalmakat két nagy csoportra osztotta: 16 „civilizált” és 80 „civilizálatlan” társadalomra. „Civilizáltak” a sumérok, babiloniak, egyiptomiak, asszírok, hellének, perzsák, hinduk, kínaiak, japánok, szasszanidák, arabok (mórok), rómaiak, teutonok, angolszászok és angolok. A „civilizálatlan” társadalmakhoz tartoztak például az afrikai, új-guineai, délkelet-ázsiai, indián és számos egyéb, kevésbé fejlettnek tartott népcsoportok. Unwin azt vizsgálta, hogy a szexuális szabályok és a kulturális fejlettségi szint között milyen összefüggés létezik.
Szigorú metodológiát dolgozott ki, s a kulturális szintet a rítusok – a legfontosabb életeseményekre, születésre, halálra, időjárásra, betegségre stb. adott magyarázatok – alapján vizsgálta meg. A társadalmak között fejlettségi sorrendben a zooisztikus (állatok tisztelete, varázslók), a manisztikus (ősök tisztelete) és a deisztikus (kiforrott istenkép, templom, papok, a traszcendenssel való bonyolultabb kapcsolat) csoportokat különböztetett meg.
A szexuális szabályozás tekintetében a vizsgált társadalmak lehetnek endogámok (saját közösségen belüli házasodás) vagy ennek ellentettjeként exogámok, és létezhet házasság előtti, valamint házasság utáni időszakra vonatkozó szexuális szabályozás.
A „civilizálatlan” társadalmakat a kulturális állapotuk és a szexualitás szabályozása alapján különféle kategóriákba sorolta. Végül döbbenetes megfeleltethetőséget állapított meg a kulturális állapot szintje és a szexualitás szabályozottsága között.
A legfejletlenebbnek számító zooisztikus társadalmak mindegyike engedélyezi a házasság előtti szexuális szabadságot és viszont.
Az összes társadalom, amelyik engedélyezi a házasság előtti szexuális szabadságot, csupán a zooisztikus kulturális szinten áll.
Minden manisztikus társadalom olyan szexuális normákat alkalmazott, amelyek alkalmankénti vagy időszakos önmegtartóztatást követeltek és viszont: az összes társadalom, amely ilyen szabályokat alkalmazott, manisztikus állapotban található.
Minden deisztikus társadalom ragaszkodott a házasságig tartó szüzességhez és viszont: minden olyan társadalom, amelyben elvárták az önmegtartóztatást a házasságig, a deisztikus kategóriába tartozott.
Társadalmi energia
Unwin az egyes társadalmak világképének komplexitását is megvizsgálta, hogy megnézze, milyen esélyük van a civilizációs felemelkedésre. Azt találta, hogy a zooisztikus világkép meglehetősen primitív: nem tesz különbséget a lehetséges okok között, minden történést egyetlen elvre vezet vissza, számrendszere is egyszerű. A deisztikus világkép ellenben sokkal komplexebb. Kiterjedt szókinccsel bír a különböző jelenségek értelmezésére, és fejlett számrendszere van. A manisztikus nézetrendszer a kettő között helyezkedett el.
A szerző arra az eredményre jutott, hogy minden társadalom a környezetének egy nagyon egyszerű értelmezésével kezdi. Egyes társadalmak aztán gyors fejlődésnek indulnak, míg mások stagnálnak, esetleg egy magasabb kulturális szintről egy alacsonyabbra esnek vissza.
A deisztikus népek azért állnak magasabb kulturális szinten, mert a társadalmi elit többet gondolkodott a környezetre vonatkozó kérdéseken. Ezáltal nagyobb tudás birtokába jutott – amit Unwin „társadalmi energiának” hív –, amellyel jobban tudott befolyást gyakorolni környezetére.
A tudós szerint egyik társadalom sincs elzárva attól a lehetőségtől, hogy többet tudjon meg a környezetéről, és hogy egy fejlettebb kulturális szintre lépjen. Bár a kulturális fejlődés mibenléte összetett folyamat, ezzel együtt a „társadalmi energiának” (a tudásnak) csak akkor van esélye kulturális fejlődést generálni, ha a szexuális lehetőségek korlátozottak.
A fejlett civilizációk titka
A civilizált – elsősorban a sumér, babiloni, hellén, római, angolszász és angol – társadalmak kulturális teljesítményének vizsgálata során a közös jellemzők a következők voltak: a környezethez való racionális viszonyulás, azaz ok-okozati összefüggések feltárása; tudásszomj; tudományosság megjelenése, jelenségek megfigyelése, elemzése, kiértékelése; tudományos módszerek kialakulása. Mindezek következtében extra tudás birtokába jutottak, amellyel hatékonyabban tudták befolyásolni környezetüket.
A racionális társadalmak felemelkedésének hátterében egyrészt a deisztikus kultúra, másrészt az abszolút monogámia állt.
„Az abszolút monogámia azt jelenti, hogy a férj és feleség csak egymással léphet szexuális kapcsolatba egész életében, addig, amíg a partner betartja a társadalom szexuális normáit. A válás nagyon ritka. Itt van az igazi különbség a civilizált és civilizálatlan társadalmak szexuális szabályozásában. A civilizálatlanok legfeljebb csak házasság előtti szabályozást alkalmaztak, míg a civilizáltak házasság utánit is, méghozzá a monogámiát” – mutatott rá Krúdy Tamás egy, a Szegedi Tudományegyetemen tartott előadásában, aki a témával behatóan foglalkozott.
„A múltban különböző nagy kultúrák emelkedtek fel a világ különböző pontjain, virágoztak, majd lehanyatlottak. Minden egyes esetben a társadalom a történelmi felemelkedés útját az abszolút monogámia állapotában kezdte” – állapította meg könyvében Unwin. Rendkívül aprólékos elemzéséből az derült ki, hogy mindaddig, amíg egy társadalom kitart a szigorú szexuális normák mellett, produktív energiák birtokába jut, tudományos módszerek kidolgozásába kezd, találékonnyá és innovatívvá válik.
A hanyatlás
Az etnológus szerint a szigorú szexuális szabályokat, az abszolút monogámiát nehéz hosszan fenntartani, mert az emberek ezeket mindig mint elnyomást, korlátozást és szenvedést élték meg, ezért az eltörlésükért küzdöttek.
A szexuális normák fellazulása kivétel nélkül minden esetben a „társadalmi energia” csökkenéséhez, a fejlett civilizációk hanyatlásához vezetett.
Unwin azt is megállapította, hogy a szexuális szokásokban beállt változás kulturális következményei nagyjából 2-3 generáció után váltak mindig nyilvánvalóvá. Ezért előfordulhat, hogy egy társadalom egy adott történelmi pillanatban egyszerre biztosít nagy szexuális szabadságot, és mutat fel jelentős kulturális teljesítményt, de ez múló jelenség.
„Ezek a nagy társadalmak különböző földrajzi viszonyok között éltek, más rasszhoz tartoztak, de a házassági szokásaiknak a története ugyanaz – állapította meg Unwin. – Kezdetben minden egyes nagy társadalom ugyanúgy vélekedett a szexualitás szabályozása felől. Aztán ugyanazok a harcok kezdődtek, ugyanazok az érzelmek kerültek kifejezésre, ugyanazok a változtatások jelentkeztek, amelyek ugyanazt az eredményt hozták. Mindegyik társadalom a minimumra redukálta a szexuális lehetőségeket, és a felszabaduló nagy »társadalmi energia« birtokában virágzásnak indult. Aztán kitágította a szexuális lehetőségek körét, a »társadalmi energiája« elfogyott, és lehanyatlott. Az egyetlen igazán figyelemre méltó jellemzője ennek az egész történetnek a kérlelhetetlen monotónia.”
Aktuális párhuzamok
„A szexualitással kapcsolatos általános vélemény manapság az, hogy a két [vagy több] fél beleegyezése esetén senkinek nincs joga beleszólni abba, mi történik a hálószobában, mondván: ez magánügy, nem pedig közügy. Nehezen hisszük el, hogy összefüggés van az egyének szexuális viselkedése és a közjó, a társadalom érdeke között” – jegyezte meg Krúdy Tamás már említett előadásában. „Az elmúlt évtizedekben azt tapasztalhattuk, hogy a nyugati kultúra rendkívül átszexualizálódott” – hangsúlyozta Krúdy, utalva a ’60-as évek óta tartó szexuális forradalom hatására.
„Egy ideje már nem társadalmi elvárás a házasság előtti önmegtartóztatás, és az abszolút monogámia is visszaszorulóban van: a fiatalok egyre korábban kezdik el a nemi életet, és egyre később és ritkábban házasodnak. A házasságok fele felbomlik, egyre kevesebb gyerek születik, a terjedőben lévő élettársi kapcsolatok pedig még bomlékonyabbak. Óriási szexuális szabadságot élvezünk, és egyben nagyon magas a kulturális teljesítményünk. Ez figyelmeztető jel, mert ez sokáig nem tartható fenn”
– tette hozzá az előadó.
Unwin a maga korában szintén figyelmeztetett erre: „Olyan vágyakról lehet hallani, hogy valaki egyszerre szeretné élvezni a magas kultúra gyümölcseit és eltörölni a kötelező szexuális önmegtartóztatást. Az emberi organizmus eredendő természetét tekintve azonban úgy tűnik, hogy ezek a vágyak összeegyeztethetetlenek, sőt egymásnak ellentmondanak. (…) Minden emberi közösségnek szabadságában áll választani, hogy vagy nagy »társadalmi energiákat« produkál, vagy élvezi a szexuális szabadságot, a tények azt mutatják, hogy a kettőt egyszerre nem teheti meg egy generációnál tovább.”
Ennek alapján kimondhatjuk, hogy aki vét a hetedik parancsolat ellen, vagyis nemi szabadosságban él, az akaratlanul csökkenti saját társadalmának energiáját és annak bukását segíti elő.
A Tízparancsolat így még nyomatékosabb hangsúlyt kap! J. D. Unwin születése századik évfordulójának évében nem árt ezt az intelmet komolyan vennünk.
Balassa Zoltán/Felvidék.ma
