Április közepén Garamkövesden méltó módon emlékeztek meg a község két jeles szülöttéről, Gyurcsó István költőről és dr. Hubik István műfordítóról. Az ünnepi esemény szónoka a dunaszerdahelyi születésű, jelenleg Kemencén élő fiatal prózaíró és publicista, Morva Mátyás volt, aki a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának választmányi tagjaként vett részt a rendezvényen.
Az alábbi interjúban többek között arról kérdeztük, hogy fiatal szerzőként miként tekint Gyurcsó István és dr. Hubik István életművére, milyen üzenetet hordozhatnak a „XX. századi sorsok” a mai olvasó számára, valamint mások mellett arról is, miért tartja fontosnak az irodalmi örökség továbbvitelét a fiatalabb nemzedékek körében.
Gyurcsó István és Hubik István egy olyan történelmi korszak szülöttei, amely drámai fordulatokat, valamint sorsfordító eseményeket hozott. Fiatal prózaíróként hogyan tekint az ő életútjukra, illetve alkotásaikra?
Természetesen nagy megbecsüléssel tekintek az említettekre, ezért is volt nagy megtiszteltetés, hogy idén szerves részese lehettem a tiszteletükre rendezett megemlékezésnek Garamkövesden. Ipolyságon jártam gimnáziumba, azután a Pázmány Péter Katolikus Egyetem végeztem magyar és angol szakon.
Be kell vallanom, hogy viszonylag ritkán találkoztam azokban az években a szlovákiai magyar irodalom képviselőivel, Grendel Lajossal vagy Fábry Zoltánnal persze igen, másokkal esetleg említés szintjén, de a legtöbben kimaradtak.
Később, miután tagja, majd választmányi tagja lettem a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának, fokozatosan közelebb kerültem azokhoz, akik a világnak ezen a tájékán írtak és írnak, közelebbről megismerkedtem a kortársak jelentős részével, és olyanokkal, akik sajnos már nincsenek köztünk, például: Gál Sándor, Dobos László, Koncsol László, illetve Gyurcsó István és Hubik István.
Ez természetesen egy folyamat, minden év újabb lehetőségeket rejt, hogy felfedezzek vagy jobban megismerjek valakit ebből a közegből és általában örömmel élek velük. Az előttem járók életútjai és életművei elsősorban a hagyomány és identitás megtartásának és tiszteletének fontosságára intenek. Sokan közülük írói szempontból is inspirálnak.
Morva Mátyás (Fotó: Morva Mátyás archívuma)
Mit gondol, mit üzenhet a mai olvasók számára a két jeles garamkövesdi születésű egyéniség munkássága, akiknek életműve a XX. század történelmi viharai között formálódott?
Gyurcsó István költő üzenete közvetlenül elérhető a mai olvasók számára, például a Nem voltunk rosszak c. válogatott verseskötete, amely digitális formában az interneten is könnyedén fellelhető. Művészetében központi helyet foglal el a tényvers: a saját élményeken, személyes és közösségi tapasztalatokon alapuló költői megszólalás. Nem idealizál, nem díszít fölöslegesen – hanem az élet nehézségeit, az identitásért, az anyanyelvért, a megmaradásért folytatott küzdelmet tárja elénk a maga nyers valójában.
És ez az, ami számomra különösen értékessé teszi őt: közérthető marad, mégis mélységesen emberi. Olvasva a verseit, nemcsak a saját életét ismerjük meg, hanem a mi közös múltunkat, kollektív sorsunk egy-egy darabkáját is. Élete és munkássága arra tanít, hogy az emberi tartás, az anyanyelv szeretete, a közösség iránti felelősség nem elvont fogalmak – hanem mindennapi döntések és küzdelmek eredményei. Nemcsak verseket hagyott hátra, hanem olyan szellemi örökséget, amely segíthet megtartani nemzeti közösségünket.
Dr. Hubik Istvánra műfordítói és könyvszerkesztői kimagasló teljesítménye miatt emlékezünk: 1916. november 9-én született, 1954 és 1991 között összesen 64 szlovák és cseh könyvet fordított magyarra, évről évre hozzájárulva a két, illetve három nyelv közötti kulturális híd építéséhez. Amit még kiemelnék, az talán az olvasóknak is feltűnhetett az évszámok kapcsán. Élete második felében váltott pályát és mégis maradandót alkotott. Nem kétség, jelenünk egyik legtöbbet hangoztatott közhelyével, miszerint soha nem késő újrakezdeni, nem igazságtartalma miatt van tele a hócipőnk, hanem azért, mert könnyebb mondani, mint csinálni. Dr. Hubik Istvánnak az utóbbi sikerült.
Az irodalmi emlékezet nem csupán a múltidézésről szól, hanem arról is, miképp értelmezzük újra az örökséget. Miért tartja fontosnak, hogy a fiatalabb nemzedék is őrizze ezeknek az alkotóknak az emlékét?
Minden generáció a maga szemszögéből értelmezi az irodalmi műveket – már, ha értelmezi, természetesen egyre kevésbé tűnik ez alapvetésnek. Arról a világról viszont, amit Gyurcsó István tényverseiben megörökít, tudnak még mesélni a nagyszülők és a dédszülők.
Így látszólag nem is annyira távoli a kapocs, persze jelen állás szerint az esetek többségében aztán mégis. Gyurcsó egyik kiemelkedő alkotásában, az Unokák megszületnek… c. versben – amely valószínűleg a leginkább ismert a sok közül – az elszakított magyar nemzeti közösségek egyik alapélményét ragadja meg, amely mind a mai napig eleven seb: a nyelvvesztés, az öntudat megfogyatkozása, a kulturális elszakadás tragédiája, amit generációk közti elidegenedés csak tetéz.
A vers megírása óta ezek javarészt már országokat és nemzeteket érintő jelenségekké váltak. Ezen folyamatokkal szemben lehet ellenszérum, ha a szűkebb és tágabb közösségeink fiataljaikat bevonva tisztelik és aktívan őrzik nagyjaink emlékét. Ilyen szempontból a garamkövesdieket is elismerés illeti.
A 95. Ünnepi Könyvhéten a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának tagjai körében (Fotó: Morva Mátyás archívuma)
Az Ön saját írói útjára milyen hatással vannak ezek a nagy felvidéki elődök – akár tematikusan, akár az irodalomhoz való hozzáállás szintjén?
Érdekes kérdés egy fiatal szlovákiai magyar író számára az, hogy mely olvasmányélmények okán kezdett el az irodalom felé kacsintgatni. Ahogy már fentebb céloztam rá, általában viszonylag kevés lehetőség jut arra, hogy a mieinkkel foglalkozzunk az iskolapadban. Számomra előbb jött a magyar és a világirodalom alapos áttanulmányozása, ezt követően pedig a szlovákiai magyar szerzők.
Arra figyeltem fel, hogy számos alkotás magával tud ragadni, említhetném Grendel Lajos vagy Gál Sándor novelláit, de a kortársak közül is sokakat. Második alkalommal állítom össze az évente megjelenő Szlovákiai Magyar SZÉP Irodalom antológiát, most a 2025-öst és kijelenthetem, elég erős a mezőny mind a líra mind pedig a próza terén. Ezek közül is volt, ami hatni tudott rám, ezért is hálás feladat a kutatás és válogatás.
Kiemelném még, hogy a nagy felvidéki elődök közösségben éltek és gondolkodtak. Fábry Zoltánt ugyan a stószi remetének hívjuk, de levelezéseit olvasva meglátszik, hogy a fizikai elszigeteltség nem azonos a szellemi izolációval. Úgy érzem, rám is pozitív hatást gyakorolt az, hogy egy sikeres irodalmi pályázatot követően elkezdtem a Szlovákiai Magyar Írók Társaságával és tagjaival ismerkedni és együttműködni.
A felvételen balról Csáky Pál, Z. Németh István, Póda Erzsébet, Morva Mátyás, és Nagy Erika (Fotó: Morva Mátyás archívuma)
Végezetül egy személyes kérdés: Fiatal szerzőként milyennek látja a kortárs felvidéki magyar irodalom helyzetét? Milyen kihívásokkal és lehetőségekkel találkozik?
Ha például a már említett 2025-ös antológia anyagát nézem, bizakodó vagyok. Majdnem negyven alkotó szerepel majd benne, több mint harminc Kárpát-medencei irodalmi lap és irodalmi portál hasábjairól összeválogatva. Ha azt nézem, hogy a SzMÍT fiatal íróknak szóló alkotótáboraiba sokan eljönnek, sokan visszatérők, kialakulófélben van egy fiatal, mondhatni tizenévesekből álló írói közösség, ugyancsak bizakodó vagyok.
A nyomtatott és digitális irodalmi lapokat viszont egyre kevesebben olvassák, a szépirodalom sem feltétlenül tart akkora érdeklődésre számot, mint korábban. Lehet abban valami, hogy egyre távolodnak az írók az olvasóktól és fordítva. Azt hiszem, ez sajnos általános jelenség és egyébként is, manapság annyi modernebb és megúszósabb formája lehet a különböző tartalmak fogyasztásának.
Már ez is milyen érdekes, manapság úgy mondjuk, hogy tartalmakat fogyasztunk. Korábban könyveket olvastunk, persze volt, aki falta a könyveket, de az más… Ezen is érdemes elgondolkodni. Viszont kesergés helyett élni kell azokkal a lehetőségekkel, amelyek adottak, aztán meglátjuk, könnyen meglehet, hogy a XXI. században valamikor újra reneszánszát éli majd az olvasás.
Bartalos Nikolas/Felvidék.ma
