A goriziai Verdi Színház kétszázötven éves múltra tekint vissza. Az észak-olaszországi határváros központjában álló épületet a történelem nem igazán kímélte, 1779-ben leégett, a Nagy Háború alatt is súlyos károkat szenvedett. 1938-ban teljesen átépítették, s nyerte el mai, kívül patinás, belül pedig modern formáját. Az idő haladtával szerepe is megváltozott, már nemcsak klasszikus színházi feladatokat lát el, például mozielőadásoknak is helyet ad.
Ottlétünk alatt egy különleges zenei előadásra invitálták a plakátok a közönséget, a Salut Salon zenekar Álmok című összeállításával lépett fel. A formáció 2002-ben, Hamburgban alakult, a klasszikus zenét és népzenét adaptálta korunk ízlésének megfelelően. Az eredeti kvartett később többször módosult, de az alapítók szándéka megmaradt.
A bemutatóra egy ünnepségsorozat keretében került sor, mivel ebben az évben az olaszországi Gorizia, valamint a határ másik oldalán fekvő szlovéniai Nova Gorica közösen nyerte el az Európa Kulturális Fővárosa megtisztelő címet.
Az est méltó volt a „Főváros” szelleméhez, a nézők egy fergeteges előadásnak lehettek tanúi. A két hegedűssel, gordonkással és zongoristával felálló csapat a „boszorkány” mentalitás jegyében állította össze az est programját. Az alaphangulatot a bevezető szám Astor Piazzolla Tango del Diablo-ja (Ördögi tangója) adta meg, majd újabb és újabb zenei tréfák szereztek örömet a közönségnek. Dukas Bűvészinasának feldolgozása igazi bravúr volt, Mendelsohn Walpurgis-éj kantátájának parafrázisa bármelyik zenekar dicsőségére válna.
(Fotó: Csermák Zoltán)
Ezután Csajkovszkij-keringő, Prokofjev-zenemű vidította a jelenlévőket, s Vivaldi A négy évszakja is terítékre került. A hölgyek az egyik zenéből a másikra váltottak, Mozart Varázsfuvolájából az Éj királynője áriája egyszerre csak orosz Kalinkává változott, majd klezmerre módosult. A külcsín is része volt a shownak, a zenészek tűzlabdákat dobáltak egymásnak, a vonó lángot szórt, konfettizápor terítette a színpadot, a kereplő is előkerült. A négy „boszi” a zongora tetején vokális tehetségéről is számot adott.
Az előadás a szereplők magas szintű hangszeres tudásának és a színpadon állók vérbeli humorának köszönhette sikerét.
Nem kívánok párhuzamot vonni, de gyermekkoromban minden cirkuszi előadás szerves része volt a zenebohóc fellépése. A szereplő kiváló zenei tehetségét váltotta tréfára kedvesen, s a közönség általában gurult a nevetéstől. Máskor egy budapesti előadáson három zongorista mókázott a rivaldafényben, előadásuk emlékezetesebb volt, mint más szabványos koncert.
Közhelynek számít, hogy a klasszikus zene megszerettetése a fiatalabb nemzedékkel megoldandó feladatot jelent mind a koncertszervezőknek, mind pedig a művészeknek. A siker érdekében az eszközök tárházát kell bevetniük. Ennek lehetett volna például része e játékos szórakoztatás is. A nézőtéren ülőket figyelve a rendezők e nyitás lehetőségét elszalasztották: csupán egy-két fiatal lézengett a megállapodott, de lelkesen tapsoló polgárok között.
Csermák Zoltán/Felvidék.ma
