Minden gyermek művész. A gond csak az, hogyan maradjon művész felnőtt korában is? (P. Picasso) A zene, ének hatása következtében a gyerekek érzelmi intelligenciája magasabb lesz, empatikusabbakká válnak, fejlődik a kreativitásuk, együttműködőbbek lesznek közösségben.
Azt mondják zenésznek, sztárnak születni kell. Lehet, van benne igazság, sőt biztos, mert zenész dinasztiák leszármazottai kerülnek az ismert – bármely zenei műfaj – sztárok, neves zenészek közé.
Viszont kevés szülő, kevés ember tudja mit jelent a kisgyereknek, sőt a csecsemőnek a (nem tomboló, zakatoló vad-,) zene.
Pedig már Kodály Zoltán is megmondta: a gyermek zenei nevelése kilenc hónappal születése előtt kezdődik.
Ezt sajnos a szülő már csak későn, sőt nagyszülőként tapasztalja, pl. ha egy zeneoviba kíséri el unokáját. Nekem is volt szerencsém egy órát tölteni a zeneoviban, ami sajnos nem nálunk van. (nem tudok róla, hogy itt van-e ilyen). Persze tudom itt is van zenei oktatás, éneklés, játék, dalolás, de amit a zeneoviban tapasztaltam, számomra könnyfakasztó volt. S hogy áll össze egy ilyen „szabálytalan óra”- művészeti nevelés? A gyereknek örömteli, a szülőnek vagy kísérőnek meg csodálatos élmény.
A magyar zenei oktatás mint tudjuk világhírű. Oviban pedig a korosztályhoz szabják a gyermek érzéki, értelmi, lelki életének fejlesztését, s abszolút játékosan.
Mindehhez kell egy végtelen kedves, türelmes, gyermeket szerető néni (ők a nevén szólítják), aki az izgága, lehet túlpergő kisgyereket is beleviszi egy nyugalmi, alkotó, képzeleten alapuló világba. A gyerek alkotó képességét, egy komoly nyugtató hangnemű halk zene (ma úgy mondják relaxációs zene) alatt a gyerek fantáziájára bízva vagy 15 percig hagyja alkotni az oktató. Senkinek nem szabad megszólalni, a szülők sem zavarhatják ezeket a perceket egymás közti beszélgetéssel. A ceruzák színkavalkádja, a figura, a képességek kihozzák a gyermekből,- a zene hatása alatt- amit éppen lát, képzel, ábrándozik, érez, észlel.
Ezen az órán a rajzolás után a különböző zenei hatásokra mozdul a gyerek, önfeledten felszabadultan táncol, egyénenként táncfigurákkal mutatja be a zene kiváltotta érzéseit. Valamennyi egyedi mozdulat, amelyben sok minden benne van. Mert „a tánc a lélek érzéseit a test mozdulataival fejezi ki, és méltó arra, hogy zenéhez és a költészethez hasonló szerepet töltsön be”.( Cesare Negri)
Na és a mesehallgatás. Nincs is olyan kicsi gyerek, aki nem szeretné a mesét élőben hallgatni. Minden gyermeknek elindul a fantáziája a mese témájával kapcsolatban. Itt e kis közösségben megbeszélték, véleményt mondtak a mese jó és esetleg rossz oldaláról – értve alatta a mesében lévő gonoszról.
Végighallgatva e délutáni egy órát a zeneoviban, kissé elérzékenyültem. Mennyivel nagyobb értéket tartalmaz ez a foglalkozás kicsinek és nagynak.
Persze mindezt lehetne otthon is gyakorolni, ha nem lennének rohanó szülők, játéközönben élő apróságok, s netán TV elé ültetett, elcsendesedésre ítélt apróságok.
Mindehhez szeretet, türelem, odafigyelés, beszélgető szülő kell. Ez az idő megtérül, ahogy nő, kamaszodik, majd felnő és szülő lesz gyermekünk.
Hisz valamikor így nőttek fel a gyerekek, mi is, a nagymamik és a mai dédi korosztály. Nagymamáink ölében, imát és éneket hallottunk napi szinten, vagy munkaidőben porban, sárban, réten, földeken élveztük a természet minden gyönyörét. Nem voltak játékaink, vagyis csak amit természetes termékekből, hulladékból készítettünk, és az alapiskolában nemcsak gyermekjátékokat, de népdalokat is tanultunk.
A legszebb és legértékesebb értéke e kis közösségnek, hogy egymásra figyelnek, nincs versenyzés, de kölcsönös elismerés, simogatással, szép szóval kifejezve. Erre az ovis néni kedvesen felhívja a figyelmet! S önbecsülést kapnak a gyerekek, versenyszellem nélkül. Nem legyőzik a másikat, de figyelik és értékelik egymást.
Rajtunk múlik, milyen lesz gyermekünk, milyen nemzedék nő fel, s majd hogy bánik akár velünk is, és hogy illeszkedik egy közösségbe.
Dániel Erzsébet/Felvidék.ma
