Az Európai Unió Bíróságának legutóbbi döntése, amely szerint a magyar gyermekvédelmi törvény sérti az uniós jogot, tökéletesen leleplezi Brüsszel kettős mércéjét. Miközben a woke elit a szivárványos zászlók alatt vonaglók jogaiért könnyezik, az őshonos európai kisebbségek ügyét egy laza mozdulattal söprik le az asztalról. De valójában nemcsak az őshonos kisebbségekét…
Június 5-én az Európai Bíróság agyhalott főtanácsnoka kimondta, hogy a magyar gyermekvédelmi törvény, amely korlátozza az LMBTQ-tartalmak kiskorúakhoz való eljutását, „összeegyeztethetetlen az uniós joggal”. Cseh Katalin, a Momentum üdvöskéje azonnal ujjongva posztolta, hogy ez a döntés az „EU alapértékeit” védi. Miféle alapértékeit, ha már az EU alapokmányából is kihagyták azt, amire az egész nyomorult kontinens épült – amikor még épült és nem leépült…
Milyen kár, hogy a magyar törvény még véletlenül sem üldöz senkit és nem az egyre bővülő karakterszámű közösséget támadja, hanem a gyermekeink lelki épségét védi.
Nem tiltja a magánéletet, nem foszt meg senkit az emberi méltóságától. Egyszerűen arról van szó, hogy a budapesti belváros nem mocskos cirkuszi porond, ahol bárki szabadon közszemlére teheti a „bájait”. A Kincsem Park vagy más kijelölt helyszín tökéletesen alkalmas erre – ha már mindenáron muszáj… Anélkül, hogy bárkit megbotránkoztatna. De nem, a woke apostolai szerint ez „hátrányos megkülönböztetés”. Közben az igazi diszkrimináció máshol zajlik, csak azt Brüsszel nem látja. Mert nem akarja látni.
Ugyanis ugyanezen a napon, június 5-én, az Európai Unió Bírósága elutasította a Minority SafePack kezdeményezést, amely Európa őshonos nemzeti kisebbségeinek védelmét célozta.
Több mint egymillió aláírás, az Európai Parlament, a Bundestag, az Országgyűlés és számos régió támogatása sem volt elég. Az EU, amely az „egyenlőség” és „sokszínűség” zászlóvivőjeként tetszeleg, kerek perec kijelentette: a kisebbségek ügye nem érdemel uniós szintű jogalkotást.
Az 50 millió európai, akik évszázadok óta őrzik kultúrájukat, nyelvüket, identitásukat, nem érnek annyit, mint egy szivárványos zászló a a budapesti Városháza falán. Ez az EU igazi arca.
A magyar törvény, amely miatt Cseh Katalin és brüsszeli szurkolótábora a kardjába dől, valójában a szülők jogait védi. A gyermekek nevelése nem a woke NGO-k, nem a szivárványos aktivisták, és pláne nem az EU Bíróságának feladata. A szülők döntik el, hogy gyermekeik mikor és milyen tartalommal találkozzanak. A törvény nem tiltja, hogy a fiatalok később, felnőttként szabadon döntsenek a saját életükről, de a kiskorúak szexualizációját nem erőltetheti senki. Ez nem gyűlölet, ez józan ész. Az, hogy Brüsszel és a balliberálisok ezt „homofóbiának” bélyegzik, csak azt mutatja, mennyire elrugaszkodtak a valóságtól.
De vegyék tudomásul, hogy nem kérünk abból, hogy gyermekeinket perverz ideológiákhoz kísérleti nyulakként használják!
És ha mindez nem lenne elég, az EU nemcsak az őshonos kisebbségeket hagyja cserben, hanem az európai többséget is halálra ítéli. Miközben a muszlim népvándorlás következményei letarolják a kontinenst, a legnagyobb fejfájást Brüsszelnek a magyar gyermekvédelmi törvény okozza.
Az EU Bíróságának döntése és Cseh Katalin lelkes tapsikolása tökéletesen megmutatja, mi a baj ezzel a rendszerrel. Az LMBTQ-ügyekért könnyes szemmel harcolnak, miközben az őshonos kisebbségek jogos követeléseit egy vállrándítással elintézik. Ez nem egyenlőség, ez nem sokszínűség, ez színtiszta képmutatás. A budapesti Pride nem a szabadságról szól, hanem arról, hogy egy hangos kisebbség a többségre akarja erőltetni az akaratát. Eközben azok, akik évszázadok óta őrzik Európa valódi sokszínűségét, láthatatlanok maradnak.
Ha ezek volnának az EU „alapértékei”, akkor nagyon ideje azokat átfogalmazni.
Nem újak kellenek, hanem a régiek, a valódi alapértékek – melyeknek a mai Unióban nyoma sincs…
Szűcs Dániel/Felvidék.ma
