Kiss Gy. Csaba Széchenyi-díjas irodalom- és művelődéstörténész, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) egyik alapítója, szóvivője, majd elnökségi tagja, a varsói, zágrábi és prágai egyetem vendégoktatója, az MTA doktora július 23-án elhunyt. Olvasom, hogy „címzetes egyetemi tanárként a közép-európai, főleg a lengyel és a szlovák irodalommal, társadalommal, kultúrával foglalkozott“.
Most barátaid, harcostársaid és tanítványaid búcsúznak Tőled. Olvasom méltató szavaikat.
Kedves Csaba, hát Te is itthagytál bennünket! Április elején még ünnepeltük nyolcvanadik születésnapodat. Legalább gondolatban.
Nem is oly régen emlegettelek egyik írásomban, amikor a rendszerváltás utáni hetekben Budapesten egy ellenzéki kerekasztal alkalmával találkoztunk.
Te is az MDF-ben vállaltál szerepet, majd mindkettőnknek szomorúan tudomásul kellett vennünk az MDF szükségszerű bukását. 1993-ban ebből a pártból kiléptél.
A Somodi Művelődési Táborban találkoztunk először valamikor a 80-as évek elején. Beszélgettünk, s egyből világos volt számomra, jól ismered a helyzetünket és hasonlóképpen értékelünk. Olvastam írásaidat, könyveidet és néha vitába szálltam. De ezek baráti eszmecserék voltak. Inkább csöndes együttgondolkodások.
Azután egyik tanítványodat, Gayer Veronikát küldted hozzám, amikor Kassára jött, hogy ha szükséges, legyek segítségére. Nem volt rá szüksége, de persze nem árt, ha tudni lehet, van, kihez lehet fordulni szükség esetén. Ez némi biztonságérzetet ad ismeretlen környezetben.
A miskolci Felsőmagyarország Kiadó rendezvényein is összefutottunk. A szerkesztőbizottság elnöke voltál.
Fontos, a Felvidéket érintő kiadványok kerülhettek az olvasók kezébe.
Említsem csak meg Dessewffy József: Bártfai levelek (2004), a Sárosi magyar tükör (2004) Daniel Speer: Magyar simplicissimus (1998) c. munkákat.
Ez utóbbiban írtad: „A magyar művelődésnek páratlanul gazdag öröksége kapcsolódik a Felföldhöz. A XVI. században itt találjuk az anyanyelvi kultúra fontos műhelyeit, itt készült el a Biblia első teljes magyar fordítása, e tájakon bontakozott ki Balassi Bálint költészete. De sorolhatnánk történelmünk és irodalmunk nagyságainak neveit tovább is, Thököly Imrétől Kossuth Lajosig és Kazinczy Ferenctől Mikszáth Kálmánig, jelezvén a nemzeti múlt felföldi hagyományvonulatának a csúcsait. Arról sem lehet természetesen megfeledkezni, hogy ez a történelmi táj nemcsak magyaroknak volt hazája és szülőföldje, hanem másoknak is. Elsősorban a szlovákoknak, de éltek a vidékeken ruszinok és kisebb számban németek meg lengyelek is. A XX. század végén úgy tetszik, minden nép elsősorban a saját hagyományára kíváncsi, így megfakult a történelmi emlékezetben a művelődési kapcsolatok, kölcsönhatások, az egész közös múlt gazdag szövete.”
Ez továbbra is komoly feladat.
Kiss Gy. Csaba (Fotó forrása: retorki.hu)
Ezek a kötetek a Felsőmagyarországi Minerva c. sorozatban jelentek meg. Ez egy reformkori kassai lapnak volt a neve.
Az egyik szerkesztőségi ülésen, melyet egy budapesti könyvesboltban tartottatok a Margit körúton, javasoltam, ebből a lapból is jelenjen meg egy válogatás. Ezt elfogadtad, ám ez is még a jövő feladata.
Személyesen azt hiszem Krakkóban találkoztunk utoljára hosszú évekkel ezelőtt. Én egy diákcsoportot vezettem kedvenc városomban, amikor gondolataidba merülve közeledtél felém a belváros egyik utcáján. Amikor megszólítottalak, másodpercekig tartott, míg visszatértél a realitásba és rövid ideig elbeszélgettünk. Beszéltél akkori munkádról. Én bemutattalak a társaságnak, majd folytattuk utunkat.
Néha eszmét cseréltünk villámpostalevélben, például arról számoltam be Neked, hogy Nagysáros Rákóczi utcát kapott, mert egyesek rendes szlováknak tartják a fejedelmet. Erre csak annyit jegyeztél meg, a nemzeti öntudatnak göröngyös útja van tájainkon. Egyik leveledben azt írtad: „nagy egyetértéssel olvastam Czáboczky Szabolcs doktoranduszunk cikkét a Kassai Figyelőben a szlov. magyar politikáról.” (2023. XI. 6.)
Belenéztem a levelezésünkbe. Sok mindenről értekeztünk, amiről időközben meg is feledkeztem.
De rá kellett döbbennem, ezekben a levelekben feladatok is sorjáznak. Lesz-e lehetőségem ezeket megvalósítani, nem tudhatom.
Te az egyik fő gondot és egyben kihívást abban láttad,
„hogy nem ismerjük egymást. Pedig hosszú évszázadok együtt- és egymás mellett élése összecsiszolta a térségben élő népeket. Gondolkodásmódunk, mentalitásunk megannyi hasonlóságát nemzeti jelképeink… is bizonyítják.”
Párbeszédet kezdeményeztél. „A kölcsönös megismerés szükségességének a jegyében. Abban a meggyőződésben, hogy az igazi európaiság egyik fontos ismérve a szűkebben és tágabban vett jó szomszédság.”
Kedves Csaba, eszmecseréinket már nem tudjuk folytatni. Köszönöm barátságodat, Isten Veled!
Balassa Zoltán/Felvidék.ma
