A november 25-én kezdődő rendes parlamenti ülésen kerülnek sorra az egyes miniszterek ellen benyújtott ellenzéki bizalmatlansági indítványok. Rendkívüli ülések emiatt nem lesznek meghirdetve – jelentette ki a TASR hírügynökségnek Richard Raši (Hlas-SD) házelnök.
Az indítványok folyamatos halasztgatása miatti ellenzéki bírálatokat visszautasítja, mondván, a kormánypártoknak jogukban áll a saját prioritásaik szerint meghatározni a parlamenti ülések programját, a nemrég lezárult ülésen pedig a költségvetés elfogadása volt a legfontosabb. „A kedden (október 28.) megszavazott határozat szerint minden napirendi pont, amelyről nem tárgyalt a parlament a 40. ülésszakon, átkerül a következő ülésszak programjába, beleértve a miniszterek elleni bizalmatlansági indítványokat. Ez világos válasz arra a kérdésre, mikor kerülnek sorra ezek a javaslatok, ezt szavazták meg a képviselők” – jegyezte meg Raši.
„Most az állami költségvetés elfogadása élvezett teljes prioritást, hiszen kulcsfontosságú az állam működése szempontjából”
– tette hozzá. Emellett hangsúlyozta, hogy az ellenzéki obstrukciók hátráltatták az ülés menetét.
„A kormánypártok tehát felelős hozzáállást tanúsítottak: az állam számára kulcsfontosságú kérdéseket vitatták meg, a többi napirendi pont pedig novemberben kerül sorra” – zárta a házelnök. Az ülés kedden fejeződött be, a fennmaradó napirendi pontok átkerültek novemberre, a miniszterek elleni bizalmatlansági indítványok szintén. Ezek között van, amelyiket még januárban terjesztett be az ellenzék, és a folyamatos halogatást a kormánypártok arroganciájának tartja.
TASR/Felvidék.ma


