Puskás Ferenc, Kocsis Sándor, Czibor Zoltán. E három név hallatán nem csupán Magyarországon, illetve a határon túli magyarság körében kapják fel fejüket még ma is a futballdrukkerek, hanem a világ számos területén, legfőképpen Spanyolországban, hiszen az Aranycsapat felsorolt három labdarúgója az anyaország mellett az Ibériai-félszigeten is komoly karriert futott be.
Az Aranycsapaton belül voltak azonban olyan labdarúgók is, akik teljes játékos-pályafutásukat Magyarországon töltötték, és mindvégig kizárólag egy klubban futballoztak. Ilyen volt a napra pontosan száz esztendeje született Bozsik József is, akit kora egyik legjobb jobbfedezetének tartottak világszerte.
A „Cucunak” becézett labdarúgó egy szegény család gyermekeként, 1925. november 28-án látta meg a napvilágot Budapesten. Tehetsége már hamar megmutatkozott, mivel a Kispesti AC (ma Budapest Honvéd) már tizenegy éves korában „lecsapott” rá, és 1936-ban leigazolta. Bozsik egész pályafutását Kispesten töltötte, csak a klub neve változott többször.
A felnőtt csapat tagjaként a legfelsőbb osztályban a II. világháború közepén, 1943-ban mutatkozott be.
Gyermekkori barátjával, Puskás Ferenccel együtt hamar a „piros-feketék” kihagyhatatlan és meghatározó tagjaivá váltak.
Ez időben a sportújságírók Bozsik II-ként hivatkoztak rá, mivel a labdarúgó bátyja, Bozsik István szintén futballozott, hálóőr volt, aki pályafutása elején a Kispest kapuját is védte (sajnos, nagyon fiatalon, mindössze huszonkilenc évesen, tuberkulózis következtében hunyt el).
A magyar középpályás egészen 1962-ig, harminchét éves koráig futballozott a fővárosi csapatban, mely egyesület igazán az 1940-es évek végén, illetve az 1950-es évek elején (ekkor már Budapest Honvéd) „bontakozott ki”, s ekkor a világ egyik legjobb – ha nem a legjobb – klubcsapatának számított.
Bozsik, Puskás és Babolcsay mellé az említett évtized elején olyan későbbi világklasszis labdarúgók érkeztek a csapathoz, mint a már fentebb említett Kocsis Sándor és Czibor Zoltán, de a „Fekete párducként” emlegetett kapus, Grosics Gyula, és az akkor már országszerte ismert Lóránt Gyula is a kispesti egyesületet erősítette.
A magyar sztárokkal „feltankolt” együttes 1952-ben veretlenül nyerte meg a hazai bajnokságot, így az akkori világverő magyar válogatott, az Aranycsapat nagy részét főként a kispesti játékosok alkották.

A Bozsik (balról az első) vezette magyar csapat a Puskás nélküli világbajnoki elődöntőn (Fotó: Wikipédia)
„Cucu” oszlopos tagja volt a – négy évig veretlen – legendás csapatnak. A magyar válogatottban 1947-ben, Gallowich Tibor szövetségi kapitány irányítása alatt mutatkozott be Bulgária ellen, mely mérkőzésen a magyar csapat kilenc gólt vágott a bolgárok kapujába.
E mérkőzést még további száz válogatott találkozó követte, mellyel Bozsik hosszú évtizedekig rekorder volt, hiszen nála csak Király Gábor és Dzsudzsák Balázs szerepelt többször a magyar válogatottban.
Bozsik József oroszlánrészt vállalt abban, hogy az Aranycsapat az 1952-ben, a helsinki olimpián aranyérmet, egy évvel később Európa-kupát, majd a Svájcban megrendezett 1954-es világbajnokságon ezüstérmet szerzett.
Ha ez még nem lenne elég, 1953. november 25-ig egyetlen – szigetországon kívüli – válogatott sem tudta megverni az angolokat hazai pályán.
A Wembley-ben lejátszott találkozón – melyet az akkori sajtó az évszázad mérkőzésének kiáltott ki – a magyar csapat megsemmisítő 6:3-as vereséget mért az akkor rettegett angol válogatottra, melyben olyan világsztárok futballoztak, mint a későbbi szövetségi kapitány Alf Ramsey, Stanley Mortensen, Billy Wright, vagy a futballvilág első aranylabdása, Stanley Matthews.
Bozsik a találkozón gólt is szerzett, majd a következő évben megrendezett magyarországi visszavágón is pályára lépett, melyen a magyar csapat 7:1-es vereséggel „küldte haza” Angliát.
Az 1956-os forradalom leverése után, 1957-ben a főként Budapest Honvéd játékosokból álló „Budapest-vegyesnek” nevezett csapat egy nem engedélyezett, illegális dél-amerikai túrán vett részt, melyről nem minden jelenlévő labdarúgó tért vissza Magyarországra.
Bozsik József azonban hazajött, és továbbra is a Honvéd, valamint a magyar válogatott „szolgálatában állt”.
A korabeli pletykák szerint pedig neki is több európai sztárcsapattól volt megkeresése, egyes források szerint az Atlético Madrid is szívesen leigazolta volna a magyar fedezetet, ám ő mégis hazatért, s folytatta a megkezdett munkát.
Bozsik az 1958-as svédországi világbajnokságra készülő magyar keret tagja is volt, ám annak a csapatnak már nem sikerült akkora bravúrt elérnie, mint a négy évvel korábbinak. Magyarország a csoportkör rájátszásában Wales válogatottja ellen kapott ki a 2:1 arányban, így a Baróti Lajos által irányított magyar csapat nem tudta kiharcolni a negyeddöntőbe jutást, s „hamar” búcsúzott a tornától.
Bozsik utolsó válogatott mérkőzésére a Népstadionban került sor, 1962. április 18-án. Az ellenfél a kétszeres világbajnok Uruguay válogatottja volt. A barátságos találkozó 1:1-es döntetlennel zárult.
A magyar labdarúgó-válogatott találatát Bozsik József szerezte. Ez volt a tizenegyedik válogatott gólja magyar címeres mezben.
Visszavonulása után sem tudott elszakadni a futballtól, s a Honvédtól. Az általa imádott fővárosi csapatot edzőként is irányította 1966-1967-ben, majd ezt követően a klub elnökségében is tevékenykedett.
Bozsik 1974-ben, egy mérkőzés erejéig a pályafutása másik imádott csapatát, a magyar labdarúgó-válogatottat is irányította.
Fiatalon, ötvenkét éves korában hunyt el 1978. május 31-én. Váratlan halálát szívelégtelenség okozta. Tizennyolc évvel később, 1996-ban posztumusz honvédezredessé léptették elő. Csapata, a Budapest Honvéd 1986-ban a stadionját róla nevezte el.
Bozsik József fia, Bozsik Péter szintén a labdarúgás területén tevékenykedik. 2006-ban a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya is volt, így a világon ők voltak az első olyan labdarúgó apa és fia páros, akik mindketten betöltötték ezt a posztot.
Bartalos Nikolas/Felvidék.ma






