Tudjuk, hogy Trianon után nem voltak könnyű helyzetben a Felvidék pénzintézetei sem. A magyar nyelvterületeken működő ilyen intézményeknek harcolniuk kellett a megmaradásért, speciális jellegük megőrzéséért. Úgy látszik azonban mindezzel sikerült megküzdeniük, s legtöbb helyen a kétnyelvűséget is betartották.
Gyűjteményemben megvan például a Hontmegyei Népbank Részvénytársaság ipolysági és párkányi fiókjának jelentése az 1930. üzleti évről. A pénzintézet a jelentéseket külön kiadvány formájában magyarul és szlovákul is megjelentette, akárcsak az évi rendes közgyűlésekre szóló meghívóit, közzétéve természetesen az elöljáróság tagjainak névsorát is.
Miért volt jó ez a forma valamikor? Mert az érintettek számára világos és érthető volt a gazdálkodás, az ügyvitel; élt a szakterminológia anyanyelvi változata is. A kiadványban többek közt olyan kifejezések szerepelnek, mint az aktívák, passzívák, pénzkészlet, váltók, értékpapírok, részesedések, folyószámla hitelek, ingatlanok, leltár, számlák átmeneti kamatkövetelései, szavatossági hitelek, nyereségek, veszteségek és egyebek.
Ipolyság régi pénzintézete volt egyébként az 1868-ban alakult Ipolysági Takarékpénztár is, amely fennállásának 75. évfordulója alkalmából a történetét összefoglaló külön kiadványt is megjelentetett. Ebben olvashatunk egyebek közt ama nehéz harcról, melyet a pénzintézetnek meg kellett vívnia a Magyarországtól való elcsatolás után.
Azonban megmaradt a bank két nyelven tevékenykedő, a magyarság kulturális és szociális ügyeit is támogató intézménynek. Ahogy írták: „Igen, meg tudtunk állni még a 20 éves idegen uralom alatt is (…) a magyarság pénzügyi végvárának.” S mint a továbbiakban olvassuk: a bank „Nem maradt egyszerű hitelnyújtó szerv, mely önös gazdasági kiépülésben keresi léte értelmét, hanem belefolyt a kulturális mozgalmakba. A Széchenyi István által hirdetett nemzetgyarapító eszmék útján haladt: az anyagi és erkölcsi kölcsönhatások újtán. (…) A 20 éves cseh megszállás alatt is megmaradt magyarnak és fokozott mértékben teljesítette a kisemberek érdekében folytatott hivatását. Számtalan magyar kisexistenciának, akiket a csehszlovák hatóságok magyarságuk miatt a tönkremenésre ítéltek, nyúlt a hóna alá és mentette meg őket a végpusztulástól.”
Emléktábla a pénzintézet megalakulásának 140. évfordulója alkalmából
Azt hiszem, a fenti kis idézet is ékesen bizonyítja, hogy az egykori intézet munkatársaitól a mai magyar pénzügyesek, politikusok is sokat tanulhatnának: emberség, magyarság, becsületesség, helytállás tekintetében egyaránt.
S akkor még nem szóltunk arról, hogy eme intézetben is kiemelten ügyeltek természetesen a kétnyelvűség betartására. Arra is többek közt, hogy az épületen belüli eligazító-útbaigazító táblák, feliratozások is megjelenjenek az ott élő magyarság nyelvén. Erre sajnos manapság egyre kevesebb példát látunk. Még Ipolyságon is! Nagyon sokszor még az OTP felvidéki kirendeltségeiben is hiányoznak az ilyen jellegű feliratok.
Kutatásaim során Nagycsalomján került kezembe az Ipolysági Takarékpénztár egyik, magyar ügyfeléhez írt levele. Láss csodát, a pénzintézet fejléce három nyelvű (magyar, szlovák és német), a magyar ügyfélnek küldött levelet pedig csak magyarul fogalmazták.
Íme: a hivatalos irat: Ipolysági Takarékpénztár R.T. /Šahská sporivá banka Ú.Č.SP./ Ipolyságer Sparbank A.G. / Šahy-Ipolyság, 1929. április 14. / T. Pölhös Lajos Úrnak Nagycsalomia/ Ezennel igazoljuk, hogy a mai napon lefizetett dr. Ladányi-Schwarz Mór örökösei számla javára Kčs 50, 000. – azaz: ötvenezer csehszlovák koronát./ Tisztelettel: /pecsét/
Ipolysági Takarékpénztár R.T. (csak így magyarul!)+ aláírás.”
Vajon továbbgondolkodásra készteti-e ez a mai illetékeseket?
Kép: Csáky Károly
