Hiszen az egész nyelvtörvény önmagában egy politikai dokumentum, mind eredetét, mind célját illetően. A szlovák kormányt alkotó pártok, valamint a törvényt megszavazók hitvallása ölt benne testet. Talán a hosszú ideje tartó kisebbrendűségi érzés és/vagy a történelmi múlt hiánya és/vagy az ebül szerzett jószág okozta lelkiismereti problémák által motivált „hitvallás” ez: a felvidéki magyar őslakos közösség iránt érzett gyűlölet. Ahogy a tolvaj is gyűlöli a meglopottat.
A nyelvtörvény ennek a politikának a terméke, képtelenség tehát a politikamentessé tételéről beszélni.
A végrehajtási rendeletekről pedig voltaképpen teljesen felesleges tárgyalni, legalábbis a magyar félnek ilyesmibe aligha kéne belemennie. Egy gyalázatos törvénynek a végrehajtása se lehet különb – a rendeletek ugyanis nem írhatják felül a jogszabályi hierarchiában magasabb szinten elhelyezkedő törvényeket. Téves tehát az a felfogás, hogy majd a végrehajtó rendelkezések tompítják a törvény élét. Miért is tenne ilyet a szlovák kormány, hiszen voltaképpen bármit megtehetnek, senki sem fog kezet emelni rájuk, legkevésbé az EU – amivel annyit áltattuk magunkat, áltattak bennünket.
Vannak dolgok, amikről egyszerűen nincs mit beszélni, tárgyalni. A nyelvtörvény ilyen. Egy nyelvhasználatot (alapjogot) bármilyen formában korlátozó törvény ugyanis egy demokratikus jogállamban nem képezheti vita tárgyát: ilyet meg sem szabadna alkotni, s ha elborult elmék mégis megteszik, akkor meg kell semmisíteni. A cél csakis ez lehet.
Szűcs Dániel, Felvidék Ma