Tudtuk, hogy jó ideje gyengélkedik, ennek ellenére mély fájdalommal vettük tudomásul a hírt: Rigó Pál, a kiváló komáromi hegedűművész-prímás életének 83. évében, szeptember végén elhunyt.
Még csak kisiskolás voltam (a múlt század ötvenes éveiben), így már nem emlékszem pontosan, a városi hangszóróból hallottuk-e, vagy más módon röppent-e fel a bennünket, Kovács utcaiakat lázba hozó hír, miszerint szenzációs műsor lesz a Legényegyletben: Tarics Jancsi gitározni fog meg fütyülni és a Rigó testvérek – az ikrek – Péter meg Pali is fellépnek. Azóta ismertem őt és néztem fel rá, a komáromiak büszkeségére, a nagy tehetséggel megáldott, majd fokozatosan legendás hírűvé váló hegedűművész-prímásra, aki kiváló zenekarával, a Rigó-zenekarral járta az országot, később a világot.
A komáromi ifjak több nemzedéke számára kimondottan ünnep volt, amikor a Rigó-zenekar idehaza muzsikált, s az ő zenéjükre táncolhattunk. Palival személyes ismerősökké csak néhány évvel ezelőtt lettünk. Azóta, mióta a komáromi nyugdíjasok klubjának Klapka György Dalköre – Pali, mint a dalkör hegedűse – vendégszereplője lett a Vox Humana, a komáromi énekkarok fesztiváljának.
A hegedűművész-prímás ifjú korában (Fotó: Stirber Lajos archívuma)
Nagy megtiszteltetés és öröm volt számomra, hogy ez az ízig-vérig lokálpatrióta, ez a köztiszteletnek örvendő nagy művész nem utasította el kérésemet és sokat mesélt életútjáról nekem.
Beszélgetésünk során azt tapasztaltam, hogy Pali szerénységénél csak csodálatos tehetséggel párosuló intelligenciája volt nagyobb. Szeretetteljes tisztelettel emlékezett arra, hogy a hajdani komáromi Pihegő lakótelep mennyi nagyszerű cigányzenészt adott a magyar zene világának. Többek között, hogy a pesti híresség, a virtuóz prímás, Lakatos Sándor édesapja, Lakatos Flóris is a Pihegőben látta meg a napvilágot. A tisztelet és a hála hangján szólt szeretett édesapjáról, Rigó Jánosról, aki maga is prímás volt, s aki megengedte neki, hogy már 10 évesen játsszon a zenekarában, hogy tanulja a prímásmesterséget; és csakúgy Dezső „bácsikájáról” is, aki őt a kottaolvasásra tanította. Mikor aztán 1950-ben újra megnyílt a zeneiskola „… megint nagyon jó kezekbe kerültem, a drága Krizsán tanár úr növendéke lettem. Nagyon szerettem őt, és ő is szeretett engem. A tanár úr testvéremmel, Péterrel együtt bevett bennünket az akkor általa alapított Csemadok-zenekarba.”
Zenekarával (Fotó: Stirber Lajos archívuma)
Pali tehetségére hamarosan felfigyelt a szakma, felvételt nyert a Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes – a NÉPES zenekarába, mi több, annak ellenére, hogy ő volt a zenekar legifjabb tagja, koncertmester helyettesnek választották. „Egy év alatt elkészült az együttes bemutató műsora – 60 tagú énekkar énekelt, 16 pár táncolt, mi meg 32-en, egytől-egyig kottaismerő cigányzenészek mindent eljátszottunk, amit csak kellett. A bemutatóra a Szlovák Nemzeti Színházban került sor, felejthetetlen nagy siker volt. „«Jóakaróink» ezt nem tudták elviselni, a NÉPES-t hamarosan beszüntették. Mikor ez tudomásunkra jutott, úgy sírtunk, mint a kisgyerekek.”
Az együttesben szerettek egymásba Apollóniával (ő kórustag volt), majd akivel több, mint ötven éven át éltek boldog házasságban. Elérzékenyülve mondta „nagyon jó és szép asszony volt”.
A NÉPES megszűnését követően Palink hazajött Komáromba, zenekart alapított. A Centrál kávéházban muzsikáltak. 1955-ben Pozsonyban vizsgát tett, hivatásos zenésszé lett. Zenekarával járta az országot-világot – Ótátrafüreden még Gagarinnak is muzsikált.
„A legtöbbet Bécsben, a Hilton szállóban szerepeltünk, ahol olyan világhírességek tapsoltak nekünk, mint Placido Domingo vagy Luciano Pavarotti. Egy alkalommal a szálloda igazgatója lehozta a borozóba az akkor Bécsben koncertező világhírű olasz hegedűművészt, Ruggeiro Riccit. Amikor eljátszottam neki Hubay Hullámzó Balaton című szerzeményét, odajött hozzám és megölelt.”
Világhírességek is tapsoltak neki (Fotó: Stirber Lajos archívuma)
Arra a kérdésemre: Életed során mi volt számodra a legnagyobb boldogság? – így válaszolt: „azok a percek, amikor egy-egy külföldi útról hazajöttem, meg a családdal együtt töltött napok”; majd hozzáfűzte: „nagyon büszke vagyok a fiaimra, mindháromból rendes ember lett.”
Amíg egészsége engedte, rendszeresen bejárt a Klapka György Dalkörbe, mert mint mondta: „Nagyon jó ott a közösségben együtt lenni.” Szép tónusú hegedűjátékával a dalkör fellépéseit gazdagította. Azok közül való volt, aki nem kapni, hanem adni szeretett: szépet, örömöt, szeretetet.
Szeretett Prímásunk! Sokunk nevében köszönök mindent, amit tőled kaptunk. Drága Palikánk, Isten veled, nyugodj békében.
