Somorján emlékülést tartottak az Együttélés politikai mozgalom megalakulása 20. évfordulója alkalmából. Többen levélben köszöntötték a mozgalom alapítót, közülük most komlóssy József (Európai Népcsoportok Föderalisztikus Uniójában képviseli a kárpát-medencei magyar közösséget), Pásztor Csaba ( a Mátyusföldi Nagycsaládosok Egyesülete elnöke) levelét közöljük.
Pásztor Csaba a Mátyusföldi Nagycsaládosok Egyesülete elnökének üzenete a 20 éve alakult Együttélés Politikai Mozgalom alakuló kongresszusa alkalmából tartott ünnepi ülésre
Tisztelt Ünneplő Közösség!
A Kárpát-medencei magyar szórványközösségek és tömbök létét fenyegeti az asszimiláció, az anyanyelv visszaszorítása. S e kettő együtt végképp pusztító hatású. Ezért is különösen szükséges a szlovákiai magyarság érdekérvényesítésében az egységes fellépés, a közös politizálás, a kompromisszumkészség. Egy közös szebb jövő megépítésén fáradozva-a civil társadalom megerősítésének szándékával ma is aktuálisak a 20 évvel ezelőtt kitűzött célok.
Isten éltesse mindazokat, akik az elmúlt 20 esztendőben ennek a szellemében, nemzeti elkötelezettséggel tevékenykedtek.
Pásztor Csaba
Pered, 2010. április 8.
—
Komlóssy József levele:
Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Jelen lévő kedves barátaim!
Amint e sorokat írom, egy nevemre szóló kitűzőn pihen meg a tekintetem. A kitűzőn ez áll: Magyar Koalíció Pártja, III. KONGRESSZUS, Dunaszerdahely, 2001. február 3. Arcokat, jeleneteket igyekszem felidézni.
Jóllehet sok mindent elmosott az idő, de Csáky Pál elnök úrnak a szavai, amiket akkor mondott, amikor mikrofonhoz léptem, most is a fülembe csengenek: Isten hozott Jóska! Nálunk te itthon vagy. Ez a kijelentés kimondhatatlanul jólesett. Kiváltképp azért, mert a történelem vihara elsodort onnan, ahová a gyökereim kötnek. Azóta több helyen is igyekeztem otthont teremteni, mert Tamási Áronnal vallom, hogy „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. Minden embernek, aki vándorbotot vesz a kezébe, nehéz otthont teremteni. De a legnehezebb azoknak, akiknek ezt azon a földön kell nap-nap után megtenniük, ahol atyáik születtek, amiért hosszú évszázadokon keresztül dolgoztak, küzdöttek és ahol azok meghaltak.
Azt vallom, ha már elsodort is a föld zivatara a szülőföldről, oda szellemi zsákmánnyal kell megtérnünk. Megtérnünk oda, ahová gyökereink kötnek. A gyökerek diktálta kötelezettség és a szellemi zsákmány hasznosítása volt az, ami Önökkel, Veletek, kedves barátaim, az elmúlt 20 esztendő során, mint legerősebb kapocs, összekötött. Most szeretnék köszönetet mondani nektek külön-külön és mindnyájatoknak is, azért az erőért, amit éveken át tőletek is kaptam: gondolatokat beszédeimhez, amelyeket nemzetközi fórumokon mondtam el, erőt a beadványaim megírásához, és sok esetben nem kevés elszántságot „kilincseléseim” eredményes folytatásához.
Még 2002-ben történt, hogy az ENSZ 37. Emberjogi Plenáris ülésén, alig egy hét leforgása alatt, két alkalommal is szót kaptam. Ez nagy lehetőség, nagy kihívás volt számomra. Mindkét alkalommal a csángó magyarok jogfosztottságáról beszéltem. Az egyik felszólalásom az oktatással, a másik a vallásgyakorlással foglalkozott. Hivatkozási alapul szolgáltak számomra azok a nemzetközi egyezmények, amelyek Románia számára is kötelező érvényűek voltak. Beszédeimet mindig ugyanazzal a mottóval kezdtem: „nem valakik ellen szólok, hanem egy népközösség érdekében”. Most is ez a szándék vezérel, amikor Dél-Tirolra hivatkozom.
Dél-Tirol egy fogalom. Vágyálmot testesít meg minden magyar ember számára. Abba viszont kevesen szeretnek belegondolni, mi minden kellett ahhoz, hogy Dél-Tirol azzá lehessen, amivé lett: a nemzetiségek közötti harmónia jelképe és Olaszország leggazdagabb térsége. A tiroliak számára, az első és legfontosabb feladat az volt, hogy a két világégés, valamint a Hitler és Mussolini kitelepítési törekvései ellenére is bizonyítsa a német és ladin népcsoport élni akarását. Jóllehet, voltak különböző politikai szemlélethez tartozó csoportok, de politikai, kulturális és gazdasági céljaikat közösségként akarták elérni. Így csak egy lehetőségük maradt „Getrent marschieren aber gemeinsam schlagen“. Azaz „lehetnek külön útjaink, de fellépni csak együtt lehet”. Ezt az együttest takaró „politikai ernyőt” képezi ma is a Néppárt.
Nem lennék hű önmagamhoz, ha nem hangsúlyoznék még ki két fontos tényt. Az első a szorosan vett élni akarás. A német és latin anyanyelvű népközösség – legalább is a kisvárosokban és vidéken – sokkal jobban szaporodott, mint a közéjük betelepített olaszok. A másik egy politikai tényező: ugyanis függetlenül attól, milyen színezetű kormány volt Bécsben, az mindig és minden esetben a tiroli népközösség mögött állt.
Semmiből nem lesz semmi – tartják a svájciak. Ha már itt tartok, hadd folytassam Svájccal. A minap annak a városkának, ahol lakom, a régiség kereskedésében bóklásztam azért, hogy a szigligeti pincém fogyó eszközeit, borospoharaimat pótoljam. Váratlanul egy magas rangú katonatiszt arcképén akadt meg a tekintetem. Fiatal éveimben a kép hasonmása még gyakran díszítette a vidéki vendéglők falát. A hozzám lépő kiszolgáló fiatalembernek feltettem a kérdést, tudja–e, hogy kit ábrázol a kép.
„Sajnálom, Uram, az aláírást nem tudom kiolvasni, nem tudom, kit ábrázolhat.”
„A képen Henri Guisan látható. Ő volt a II. világháború idején a svájci hadsereg főparancsnoka” – mondtam. „Többek között az ő erélyes fellépésének köszönhető, hogy kereken 70 esztendővel ezelőtt, a világrengető német katonai győzelmek idején, itt nem tudott lábra kapni a náci őrület.” Majd így folytattam: „Arra kérem Önt, jegyezze meg Henri Guisason tábornok jelmondatát: Az a nép, amelyik nem hajlandó áldozatot hozni a szabadságáért, nem érdemli meg azt, hogy szabadságban éljen.”
Kedves Barátaim! Engedjék meg nekem, hogy Guisan tábornok örök érvényű jelmondatát így tegyem időszerűvé: „Egy népcsoport, amelynek fiai és lányai nem képesek arra, hogy nap-nap után, önzetlen munkájukkal közösségük javára dolgozzanak, az a népcsoport nem érdemli meg, hogy éljen”.
Most szememet lehunyva szeretném magam elé idézni a hallgatóságot, a szemekben annak a bíztatásnak a ragyogását látni, ami azt sugározza felém, igen mi hajlandók vagyunk összefogva, váll-vállvetve, ha kell, önös érdekeinkről is lemondva a közösségért dolgozni, mert mi itt apáink földjén akarunk magyarként nem csupán élni, de boldogulni is.
Az Úr Isten segítse mindnyájukat. Köszönöm, hogy meghallgattak.
Baráti öleléssel Jóska, a Székely-Magyar
