Hogy jó-e a szlovák sajtónak meg a közélet tisztaságán ügyködő – nemzetközi – civil szervezetek itteni fiókhivatalainak, ha egy zsákba varrva nekimennek minden politikusnak, aki az elmúlt húsz évben a fővárosban, Pozsonyban lakáshoz jutott, nem tudom. Mindenesetre: pótcselekvésnek tartom, amit csinálnak. Sőt: a közvélemény manipulálásának is. De hogy legyen min rágódniuk: íme, feljelentem náluk magamat és sok százezer honfitársamat is, aki hasonló módon szerzett meg magántulajdonba lakást, mint a most kibeszélt politikusok, hisz velem együtt – törvénnyel adott módon – sokan szereztek olcsó pénzen ingatlant, amit aztán kevésbé olcsó pénzen felújítottak, lakhatóvá tettek, korszerűsítettek. Igaz, mára a lakásszerzésnek ez a módja elmúlt, az ifjabb nemzedéknek – mély sajnálatomra – akár egy életre el kell adósodnia, ha lakni akar, ez azonban nem ok arra, hogy a sajtó 10-15-20 éves mondva csinált ügyeket rángasson elő, tegyen közszemlére: ’ah, minő korrupt mindenki” felkiáltással. Mert épp az a gond ezekben az ügyekben, hogy csőlátásról tanúskodnak.
A legfelháborítóbb sajtó (Sme!!!) kreálta ügyet veszem: Ján Fígeľ pozsonyi belvárosi lakását. A kereszténydemokrata párt elnökét, a kormány egyik miniszterét most éppen megkövezi az ország. A még mindig fiatal embernek számító politikus a rendszerváltást követően került a politikába, annak a csúcsai közelébe pedig még később. Kelet-Szlovákiában élt családjával, ahol családi háza volt. Minden keleti tudja: aki a nyugati régióba költözne munka után, hiába adja el házát keleten, azon egy kutyaólat talán ha meg tudna venni… Ezért is nevetséges évtizedek óta az úgynevezett lakhatási-költözési támogatás (10-12 000 korona volt, most 2000 euró), amely akkor segítene, ha állami-üzemi-önkormányzati bérlakások épülnének a nagy beruházások közelében a leendő mobilis munkaerőnek… De vissza Fígeľhez: tehetséges politikusnak bizonyult, akire az ország rábízta európai uniós csatlakozási tárgyalásainak levezénylését, azaz a folytonos ingajáratot Brüsszel – meg más tagállamok fővárosai – és Pozsony között, s nem kis felelősséget rakott a vállára. Ha ennek fejében Fígeľ nem érdemelt meg annyit, hogy valamilyen – nem törvénysértő, ám igenis: kivételes módon – lakáshoz jusson Pozsonyban, ahol időnként feleségét és négy gyermekét is maga körül tudhatja, akkor szégyellje magát az ország, a nemzet! Meg a magukat a „nemzet megmondóembereinek tartó” újságírói és tisztasági felelősei, hiszen amit napjainkban művelnek, csupán lelki törpeségük bizonyítéka. Szlovákia sokkal tartozik diplomatáinak. Akkor is, ha a közvélemény formálói az ide beáramló jelzésekből épp az ellenkezőjét olvassák ki annak, amit az üzenetekbe belekódoltak. A politikus tisztasága ugyanis azon múlik, teremtenek-e neki olyan feltételeket – anyagiakat is! -, hogy az ország ügyeinek intézése közben ne egzisztenciális kérdésekkel legyen elfoglalva, s ne azzal kelljen törődnie, meg tud-e élni, mi lesz vele holnap és holnapután.
Ján Fígeľ és családja egy hajléktalanszállón vagy valamelyik pozsonyi híd alatt…? A maffiózók meg az egykori kommunista pártnómenklatúra pedig az előkelő villanegyedekben, a szigorúan őrzött lakóparkokban (lásd pl. Záhorská Bystrica)! Szép kis szólás- és sajtószabadság! Úgy tűnik, már a magára kényes „véleményformáló” szabad sajtó is elfogadta: a zsírosra gazdagodott emberek lobbipártjainak és lobbipoltikusainak van csak helyük az ország politikai csúcsain, ahol az eszmék és ideológiák a pénztárcákig, bankszámlákig és a szigorúan őrzött magántulajdon kerítéség terjednek. Úgy tűnik: a véleményformáló sajtó is beállt a sorba, és segíteni akar kipurgálni a politikából az utolsó megmaradt idealistákat is…
Persze a kép világos: pénzből él a sajtó, a média és a tisztaságőr civil szervezetek is. A pénz pedig a vagyonos emberektől jön. A vagyonosoktól, akár a politika csúcsain ülnek, akár a háttérből mozgatják a bábukat. Komoly oknyomozó munka lenne annak utána nézni, két ütős kormánypárt hogyan volt képes választási kampányát 540 ezer vagy 640 ezer euróból megfinanszírozni, amikor a hasonló kaliberű másik pártkampány 1,3 millió eurót kóstált, a 640 ezerrel szemben pedig az azonos méretű másik 2,7 millióba került! Ez nem kérdés a véleményformálóknak. Talán majd tíz év múlva az lesz, amikor már elévül, mint az egykor induló SDKÚ vagy Smer-SD első igazi választási kampányából fél évvel ezelőtt kitálalt pártfinanszírozási ügy. (Igaz, ezekben annak idején, királycsinálóként maga a véleményformáló sajtó is nyakig úszott, ahogy a mostani két koalíciós újonc futtatásában is.) Meg egyszerűbb egynémely önkormányzat mostani pitiáner lakáskiutalási ügyletét (pl. hogy a lakásosztály vezetője a saját fiának utal ki lakást) 10-15 évvel ezelőttiekkel egy kalap alá venni, s botrányba keverni olyan politikusokat is, akikre legfeljebb csak felnézhet a nemzet.
És ezt az egyszerűbb csinálni, mint a közvéleményt olyan kérdésekkel bombázni, hogy vajon mit keres évtizedek óta az állam klientúrájában az a Hayek Alapítvány, amely a neoliberalizmus megátalkodott hirdetőjeként a legnagyobb ellensége az államnak és kizárólag annak minimálisra zsugorításán munkálkodik, ha már teljesen megszüntetni nem tudja?! Hogy mennyit keresett, az már napvilágot látott. Ez a politika jelenlegi csúcsait érintő botrány is lecsengőben van. Borítékolható, hogy az államtitkári poszton épp ügyeletes két Hayek-üzlettárs bicskája nem fog beletörni, mert az állami számvevőszék is olyan következtetésre fog jutni, hogy törvénysértés nem történt, csak a kiskapukon mentek át ügyesen, azt pedig semmi nem tiltja. A jó erkölcsöt leszámítva.
A jó erkölcs azonban egyre ismeretlenebb fogalom – nemcsak a politikában, a közvéleményben is. Így azután a teljesen normális, kézenfekvő és emberi dolgok botránykővé változtathatók, a nagy disznóságok pedig a feledés homályába merülnek. Győzelmi táncot lejt a véleményformáló sajtó jó erkölcsű, idealista politikusa megleckéztetése felett, és parolázik azokkal, akik nem értik, mi a baj Hayek eszmevilágával és az ő magatartásukkal, elvégre ők is csak élni akartak…
Gyurkovits Róza, Felvidék Ma
