A méhészet azon emberi tevékenységek közé tartozik, amely évezredeken át mutatja az ember és a természet szoros és nélkülözhetetlen kapcsolatát. Benne olyan értékekkel, rendszerekkel és kapcsolatokkal, melyek pótolhatatlanok az emberiség számára. A méhek egyfajta „minőségjelzői” életkörnyezetünknek.
És mutatói a természet, benne a mezőgazdasági termelés emberbarát fenntarthatóságának és az egészséges életkörnyezetünknek… Jókai Tibor mérnök élethivatásának tartja a méhészetet, már több mint három évtizede „szorgos méhcsapatával” végzi Ipoly-Garam-Duna táján pótolhatatlan munkáját. Nélküle és nélkülük más lenne a természet, és a termés is silányabb, kevesebb.
Mikor meglátogattuk a szőgyéni Csemadok mellett működő méhész szakkör tagjaival méhészeti birodalmában Zselízen, egy precízen összeállított, rendszerben működő feldolgozó kisüzem szemlélői lehettünk.
Házigazdánk méhészet iránti szeretete megmutatkozik sokéves kitartó, szorgalmas munkájában. Jókai Tibor családja, – felesége, lánya – de a család valamennyi tagja segítője munkájának. Szinte minden hasznosat felhasználnak a méhek adta adományokból, amelyet begyűjtenek. A méz, a propolisz, a virágpor, a „méhkenyér” mind ott ékeskednek forgalmazott termékeik között.
A méhészet múltjáról és jelenéről, valamint jövőjéről érdeklődve elmondta: sok vonatkozásban már más a mai méhészet, mint valamikor volt, akár 10-20 évvel ezelőtt. Sajnos sok a negatív behatás, ezért napjainkban igen nagy elszántságnak kell lenni ahhoz, hogy a méhészek folytassák tevékenységüket. És szeretetnek, hitnek, kitartásnak szakmájuk iránt.
Szomorú tényezőként említette a mezőgazdasági termelésben-növényvédelemben használt vegyszerek hatását az életkörnyezetünkre, benne a méhekre is. Oly nagymértékű károkat okoznak a méhcsaládokban, hogy sokszor ellehetetlenítik a méhészek munkáját. Bizony ez is kihatással van a fiatal méhészgeneráció munkakedvére. Megemlítette továbbá a méhekre leselkedő betegségeket (atka,vírus), melyek megfelelő odafigyelést, gondoskodást kívánnak.
Sok, a méhészeti szakmát érintő kérdést szerettünk volna még feltenni, de a késő őszi látogatásunk idején a szép vénasszonyok nyara adott elég munkát a méhészeknek. Így házigazdánk, Jókai úr „méhmunkásai” tevékenységének ellenőrzésére hivatkozva elköszönt tőlünk. Ám megbeszéltük és ígéretet kaptunk tőle, hogy besegít méhész szakkörünk tagjainak szakmai, gyakorlati továbbképzésébe.
