Nemcsak a Kárpát-medencében, de szerte a világon, ahol magyarok élnek, kedvező, egyetértő visszhangra talált az Országgyűlés 2018 novemberében hozott határozata, amely az idei esztendőt II. Rákóczi Ferenc-emlékévvé nyilvánította. Amint arról a Felvidék.ma hírportál oldalain megjelent beszámolók is tanúskodnak, a magyarság szabadságvágyát kifejező kitartó küzdelemnek, s a nemzet, a közös haza népeit egyesíteni képes vezéralakjának, II. Rákóczi Ferencnek az emlékezete magyar önazonosságunk egyik kiapadhatatlan forrása mindmáig.
Hely- és családtörténeti munkákban jutnak felszínre újabb ismeretek a Rákóczi-szabadságharc regionális, vagy családi vonatkozásairól, a kuruc kor történéseinek egy-egy kevésbé ismert mozaikkockájáról. Az alábbiakban a családunkban immár harmadik évszázada őrzött és tudatosan ápolt kuruc kori hagyomány főszereplőjét, a csallóközi kuruc mezei lovasezred kapitányát, Somogyi Ferencet mutatjuk be olvasóinknak.
Hűség a fejedelemhez és a hazához
Rákóczinak tudomása van Somogyi Ferenc példamutató áldozatkészségéről. Egyik, Bottyán János fővezér főtisztjeihez intézett levelében a fejedelem példaként méltatja több brigadéros, illetve Balogh István és Somogyi Ferenc ezredesek hűségét hozzá és a hazához.
A haza sorsa iránti áldozatkészségnek manapság szinte elképzelhetetlen megnyilvánulása, hogy Somogyi Ferenc fiaival együtt harcol Rákóczi zászlaja alatt! Közülük négy veszíti életét a csatatereken.
A családi hagyomány szerint az ezredes alig tizenöt éves fia, mivel őt szülei nem engedték csatlakozni a harcolókhoz, a hadműveleti területre szökött, s könyörgött apjának, maradhasson ő is a seregben. De az apa végül egy időre visszaparancsolta fiát Sípos-, illetve akkori nevén Kastélykarcsára, az anyjához.
Bercsényi Miklós, a fejedelem főtábornoka, 1704 júniusában Rákóczinak írt levelében így jellemzi Somogyi Ferencet:
Igaz, tapintatos, jólelkű és jó elhatározású ember. Mindenét elhagyva most is velünk jött, négy ifjú legény, jó katona fiaival. Beszédéből is kiveheti Nagyságod, hogy nem utolsó ember… Csendességében nem látszik bátorsága, amire azonban minden órában kész…
Somogyi Ferenc 1709. július 30-án keltezett levelében arról tájékoztatja Bottyán János fővezért, hogy csapatai portyázás közben a Dunán, Izsa irányában, feltartóztattak egy Bécsbe tartó hajót, s értékes hadizsákmányra tettek szert. Beszámolt továbbá a kuruc hadak dunántúli sikereiről, a rácok és a németek emberveszteségeiről, Sárvár és Szentgotthárd bevételéről. Úgy látja, a kialakult helyzet jó alkalmat szolgáltat arra, hogy csapataik újabb támadásokat intézzenek az ellenség ellen. De, amint írja, Zselízről is ki lehetne szorítani a németet, mert „akkor juthatnánk a bányavárosokhoz is… nem kellene sokat ceremóniáskodnunk.” Azt is megírta Bottyánnak, hogy egyik hadnagya, Csiba János megsebesült, lábán érte a lövés és a lovát is találat érte…
Amikor a kurucok a Csallóközben hadakoztak a császáriak ellen, rövid időre a Karcsaszél falvai is a labancok kezére kerültek. Bercsényi 1705 februárjában arról értesíti Rákóczi Ferencet, hogy Siegbert Heister, a hírhedt császári generális megszállta Somogyi Ferenc kastélyát és ott rendezte be szállását.
A háborúskodás vége felé, 1710-ben, az érsekújvári erődítmény teljhatalmú parancsnokává gróf Károlyi Sándort nevezték ki. Ekkor írta Bercsényi a fejedelemnek: Károlyi az idősödő Somogyi Ferenctől elvette regimentjét, amit Somogyi nagy gyalázatnak tartott, s bujdosásra adta magát… (Itt említjük meg, hogy a szatmári békekötés körüli időkben Somogyi Ferenc azon ezereskapitányok közé tartozott, akik lovasezredükkel Rákóczit követve lengyel földre távoztak.) …Fiai vérüket ontották a hazánkért, most hat fiával szolgál, akik közül öt fegyverviselő, és tiszt is van köztük. Felesége, Pyber Anna mellett még négy hajadon lánya is van… ne hagyjuk éhhalálra jutni sorsukat – olvassuk Bercsényi emberséges hangvételű levelében.
Rendszeresen megemlékeztek a dicső elődökről
Az 1711 áprilisában megkötött szatmári béke értelmében a felkelők közkegyelemben részesültek, s amennyiben nemesek voltak, korábbi birtokukat is megtarthatták.
Így Somogyi Ferenc is visszatért a kastélykarcsai ősi fészekbe. A család a 18. század derekán felújíttatta az egyházkarcsai templomot. 1740-ben hozták létre a família misealapítványát.
A családi iratokból kitűnik, hogy László nevű fia 1728-tól 1744-ig Esztergom vármegye alispánja volt. Leszármazottai közé tartozik Kossuth rendíthetetlen híve, Somogyi Antal, akit a világosi fegyverletétel után távollétében felségárulás vádjával halálra ítéltek, s ha nem emigrál, sorsa megpecsételődött volna.
A síposkarcsai kastélyban még évtizedekig Somogyi Ferenc utódjai laktak, ám az egykori hatalmas birtok – örökösödési osztódások, adásvételek és az utódok elszegényedése következtében – egyre jobban összezsugorodott. A már lakhatatlan kastélyt végül 1854-ben lebontották. Az egykori végvári támaszpontból fennmaradt a családalapító Somogyi Györgyöt ábrázoló dombormű. Megmenekült az enyészettől négy festmény a család egykori kiemelkedő személyiségeiről: a családalapító Somogyi Györgyről, Somogyi Mátyásról, Bocskai egyik alvezéréről, továbbá Rákóczi csallóközi ezereskapitányáról, Somogyi Ferencről és feleségéről, Pyber Annáról.
Az elszegényedett utódok az egykori hatalmas vagyonnak utolsó, a tagosításkor nem telekkönyvezett öt és fél hektárnyi ingatlanját családi közbirtokosságra íratták, s a befolyt jövedelmeket a rászoruló családtagok, illetve a helyi népiskola támogatására fordították.
1915-ben a családi alapítványt ösztöndíj-alapítványra változtatták. Félévszázados fennállása során az alapítvány bevételeiből mintegy negyven közép- és főiskolás családtag részesült ösztöndíjban. Az alapítólevél rendelkezik a fennmaradt festmények és a dombormű családi ereklyeként történő megóvásáról. Arról is döntés született, hogy ha a képek biztonságos elhelyezéséről a család nem tudna gondoskodni, akkor a műalkotások a nemzeti régiségtárba helyezendők.
A családi tanács ülésein rendszeresen megemlékeztek a dicső elődökről. Ezeken a gyűléseken például külön napirendi pontban méltatták a második világháborúban hősi halált halt öt családtag hősiességét. A fennmaradt jegyzőkönyv szövegezői párhuzamot vontak az elődök és a frontokon elesettek sorsa közt.
… Velük is szaporodott azoknak a Somogyiaknak a száma, akik egykor a hazáért mindenüket feláldozták…méltó utódjai azoknak a hős elődöknek, akik előttük nyerték el a magyar nemzeti vértanúk pálmáját…
áll a jegyzőkönyvben.
A Derghi Somogyi György nevét viselő ösztöndíj-alapítvány 1950-ig működött, amikor is ingatlanjait a Beneš-dekrétumok alapján elkobozták, s az egységes földműves-szövetkezet tulajdonába helyezték. A négy portré jelenlegi őrzője Somogyi Gábor Mosonmagyaróváron élő családtag, a családalapítót ábrázoló dombormű eredetije pedig a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumban látható. A felújított dombormű gipszmásolata az Egyházkarcsai Községi Hivatal előcsarnokát díszíti.