Rudolf Chmel (Most-Híd) kormányalelnök előterjesztésével kezdetét vette a törvényhozásban egy újabb „magyar” téma, a nemzeti kisebbségek nyelvének hivatali használatáról szóló törvény vitája. Chmel elmondta: a módosításra azért van szükség, mert a jogszabályt összhangba kell hozni az államnyelvtörvénnyel, de az ország nemzetközi kötelezettségeivel is.
A kormányalelnök kifejtette: kétszáz éve elsődleges kérdés térségünkben a nyelvhasználat. Szlovákia Közép-Európa legheterogénabb országa, lakóinak több mint a 15 százaléka etnikailag nem szlovák. Nekik is megvannak a jogaik, melyeket az alkotmány 34. cikkelye garantál. Rajtunk múlik, hogy ketrecbe zárjuk-e őket, vagy hagyjuk, hogy kiteljesedjenek, itthon érezzék magukat, mondta. A nemzeti kisebbségeket a sérülékeny csoportok közé sorolta, az egészségkárosultakhoz hasonlította, akik jogaikkal nem élhetnek, ha a többség ilyen jogokat nem akar megadni nekik. Chmel emlékeztetett rá, 12 éve sürgősséggel fogadta el a parlament ezt a törvényt, mert szüksége volt rá az ország euro-atlanti csatlakozása szempontjából. Az idő azonban haladt azóta is, tehát a jogszabályt módosítani kell. Ilyen értelemben született a kormány javaslata, hogy a nyelvhasználati küszöb a 20 helyett 15 százalék legyen, s ne csupán a helyi önkormányzatokra nézve legyen kötelező a kisebbségi nyelven történő ügyintézés, hanem a helyi államigazgatási szervekre is. Beleértve például a családi és keresztnév anyanyelvű használatát, az anyakönyvi kivonatok e nyelven történő kiállítását, a földrajzi nevek szabad használatát, a kisebbségi rádió- és tévéműsorok kötelező államnyelvű feliratozásának vagy bemutatásának eltörlését.
Rudolf Chmel történelmi kitérőt is tett: az első Csehszlovákia többnyelvűségét idézte fel, mely a kisebbségek nyelvén feliratozta a bankjegyeket, a települések pecsétjeit, a hivatalos okiratokat és okmányokat, sőt: az elnöki döntéseket is több nyelven adták ki. Chmel szerint tévedés azt hirdetni, hogy a szlovákiai kisebbségeknek átlagon felüli jogaik vannak. Minden országban más a gyakorlat, mondta, az átlagonfelüliség tehát erős túlzás. Elég a magyarországi, a lengyelországi, a csehországi vagy ausztriai példákat venni. Ezekben az országokban létezik komplex, a kisebbségek jogait védő törvény, ami sokkal több jogot garantál a kisebbségeknek, mint a szlovák nyelvhasználati törvény. Van, ahol 10 százalékos a nyelvhasználati küszöb, de Magyarországon, Lengyelországban vagy Ausztriában ilyen küszöb nincs, mondta. Magyarországon minden településen, ahol működik kisebbségi önkormányzat, szabadon használható a kisebbség nyelve, törvény írja elő, hogy a hivatalokban kell olyan alkalmazottnak lenni, aki bírja ezt a nyelvet. Romániában, Szerbiában – a Vajdaságban – vagy Észtországban kulturális autonómiájuk van az autochtón-őshonos kisebbségeknek, mondta. Aki tehát arról beszél, hogy Szlovákiában „standardon felüliek” a kisebbségek jogai, nem ismeri igazán a helyzetet más országokban.
Chmel kifejtette: a 20 százalékos nyelvhasználati küszöb megtagadja a kisebbságektől, hogy alkotmányos jogaikat gyakorolják. Rámutatott: a Velencei Bizottság is nyomatékosan figyelmeztetett az államnyelvtörvénnyel kapcsolatos állásfoglalásában arra, hogy a 20 százalékos küszöb sérti Szlovákia nemzetközi kötelezettségeit, ezért azt el kell törölni vagy csökkenteni kell. A 15 százalék egy lépés ezen az úton. Az effektív kisebbségi jogérvényesítés azonban nem valósítható meg az állam kötelezettségvállalása nélkül sem. Ez azt jelenti, hogy a kisebbségi jogok érvényesítését kikényszeríthetővé kell tenni. Csehországban a kisebbségi jogok megsértése szabálysértés. Magyarországon előírás, hogy legalább egy hivatali alkalmazottnak beszélni kell a kisebbség nyelvét, Lengyelországban az ilyen alkalmazott nyelvpótlékot is kap, s ugyanitt a kisebbségi kétnyelvű okiratot – pl. anyakönyvi kivonatot – kaphat.
Rudolf Chmel több jeles személyiséget idézett, régi példákat sorolt, s Churchillt idézve mondta: a kisebbségi jogok érvényesítése a demokrácia fokmérője.
A vitában elsőként Bugár Béla (Most-Híd) kapott szót. Élete fontos napjának nevezte a mai napot, tudatosítva, hogy sokak szemében vörös posztó a téma. Kijelentette: a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos törvények esetében a politikusoknak túl kell lépniük a bizalmatlanságon, s nem csupán a magyarok, hanem más nemzetiségek esetében is, és jogi egyensúlyt kell biztosítani nekik anyanyelvük használata ügyében. Bugár hangsúlyozta: a törvény nem ad többet a jelenlegi gyakorlatnál, csupán pontosítja, hol és milyen körülmények között használható. Kilenc paragrafusban 23 helyen pontosít, mondta, s mindenütt úgy, hogy „az államnyelven kívül használható a kisebbség nyelve is”, tehát nem igaz az sem, hogy a déli járásokban a szlovákok hátrányt szenvednének. Figyelmeztetett: a kisebbség a többség kezében van. S kifejtette: szeretné, ha őt látva nem az jutna eszébe sokaknak, hogy ő magyar, hanem az, hogy ugyanolyan demokrata, mint ők, itt dolgozik, itt fizet adót, ugyanolyan polgára az országnak, mint én, s a kultúrája gazdagítja az országot.
Tárgyi megjegyzésben a nemzeti párti Rafael Rafaj és Štefan Zelník a jól ismert szlogent ismételte meg: nem a ruszinoknak, romáknak segít a 15 százalék, hanem a magyarokat teszi még „járatlanabbá” az államnyelvben.
A parlament ezt követően 20 percre megszakította ülését, mivel a házelnök, Richard Sulík házbizottsági ülést hívott össze.
A szünetet követően Marek Maďarič (Smer-SD) emelkedett szólásra. Szemére vetette Chmelnek, hogy mítoszokat terjeszt, mert szerinte nem igaz, hogy Szlovákiában húsz éve bizonytalanságban élnek a kisebbségek. Gettóba sincsenek zárva, mondta, mindenki elégedett, csak a magyar kisebbség politikai vezetői nem azok. Maďarič szerint az sem igaz, amit a Velencei Bizottság írt, mert a jelentés készítői nem vizsgálták a kisebbségi nyelvhasználatot. Maďarič szerint Chmel szavai krónikus vádak a szlovák politikával szemben, Budapesttel összefogásban, holott a magyar kisebbségnek mindene megvan. Iskolái, középiskolái, egyeteme is van Komáromban, könyvkiadói és kulturális intézményei vannak, két nyelven jelölheti meg a településeket, ahol él, anyanyelvén használhatja a nevét, létezik kisebbségvédelmi megállapodás Magyarországgal, a magyar kisebbség mégis notóriusan panaszkodik. A regionális és kisebbségi nyelvek kartájában is jóval többet vállalt Magyarországnál Szlovákia, mégis példának állította a kormányalelnök Magyarországot. Maďarič szerint a kisebbségek iránti engedmények következtében a helyzet odáig fajult, hogy a dél-szlovákiai szlovákok érdekében szigorítani kellett a szlovák államnyelvtörvényt, mert azokat a szlovákokat, akik nem tudnak magyarul, el akarták onnan üldözni. Maďarič arra figyelmeztetett: egy olyan politikai törekvés tanúja most az ország, amely a kisebbségi jogok terjeszkedéséhez vezet. Kifogásolta, hogy a népszámlálás előtt akarják módosítani a törvényt, pedig logikus az lenne, ha utána kerülne rá sort. Ráadásul szerinte a szlovák nyelv kiszorítása is folyik, mert sok esetben nem írja elő a kisebbségi nyelvhasználati törvényjavaslat, hogy szlovákul kötelező kommunikálni… Gróf Apponyi sem csinálhatná jobban, mondta. Ugyanígy kikelt a kisebbségi nyelvű tájékoztatási kötelezettség ellen, gyúnyolódva megjegyezte: hogy fog kinézni az az önkormányzati ülés, ahol szlovákul, magyarul és romául fognak beszélni… Vagy azokat a hivatalnokokat, akik csak szlovákul tudnak, kiközösítik? – tette fel a költői kérdést. Nem hagyják ezt, mondta képviselőtársainak, külön is megszólítva a kereszténydemokratákat, ne hagyják szétverni az országot, majd a törvényjavaslat elvetését javasolta.
Pfundtner Edit (Most-Híd) arra figyelmeztette – tárgyi megjegyzésben – Maďaričot, hogy saját nyelvtörvény-módosító javaslatával megszüntette a lex specialis – a kisebbségi nyelvhasználati törvény – előnyét a joggyakorlatban, ezért kell az államnyelvtörvényhez igazítani a kisebbségi nyelvhasználati törvényt. Ondrej Dostál (OKS) pedig azt jegyezte meg, hogy a kisebbségi nyelvhasználati törvény csak lehetőséget ad a nemzeti kisebbség anyanyelvének használatára, de nem kötelez rá senkit. Az ellenzéki padsorokból többen helyeselték Maďarič véleményét, Dušan Jarjabek (Smer-SD) pedig azt a kérdést tette fel: mi a valódi oka, hogy beterjesztésre került a törvénymódosítás, amikor az ő nem szlovák nemzetiségű ismerősei közül senki nem tart rá igényt.
(Folytatjuk)
