A Krisztus-hívők egységéért végzett imahéten, Szepsiben január 22-én, a református, január 23-án pedig a római katolikus templomban volt közös istentisztelet. A beharangozás után M. Molnár László főkurátor üdvözölte az egybegyűlteket.
A református templomban az igehirdetés szolgálatát főtisztelendő Takács Dénes somodi plébános végezte, aki másnap a római katolikus templomban az igeliturgiát vezette. Igét hirdetett nagytiszteletű Molnár Árpád református lelkipásztor. Igehirdetése után az elmélkedő éneket szlovákul énekelték, a hívek közös könyörgését és a Miatyánkot mindkét nyelven. A görögkatolikus egyházközséget Gocsík József parókus, a római katolikus egyházközséget Gábor Bertalan esperes-plébános és Karch Krisztián káplán képviselte.
A Krisztus-hívők egységéért folytatott idei liturgia anyagát a máltai és a gozói keresztény egyházak készítették.
A máltai keresztények február 10-én, nemzeti ünnepük keretében ünneplik Szent Pál apostol hajótörését. Ezzel az ünneppel és ünnepléssel jelzik és köszönik meg Istennek a keresztény hitnek Málta szigetén való megjelenését.
Az imahétre választott igeszakaszt: „… nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk…”, az Apostolok cselekedeteiből vették, amelyet nemzeti ünnepükön szoktak felolvasni.
A történet azzal kezdődik, hogy Pál apostolt bilincsbe verik, és fogolyként Rómába viszik. Különös küldetése a veszélyes hajóút ellenére is beteljesült. Pál apostol története voltaképp az egész emberiség klasszikus drámája, amelyet a természet rettenetes erőivel és a sötétség hatalmai ellen kell megvívnia. A hajó utasai kiszolgáltatottak voltak a tenger erejének és a rájuk zúduló hatalmas viharnak, amely ismeretlen területre sodorta őket, ahol reménytelenség, az elveszettség érzése szakadt rájuk.
(Fotó: szepsi katolikus plébánia)
A hajón tartózkodó kétszázhetvenhat ember külön csoportokra oszlott. A százados és a katonák ugyan hatalommal és előjogokkal rendelkeztek, de a tengerészek szakértelmétől és tapasztalatától függtek. A legvédtelenebbek a leláncolt foglyok voltak. Életük feláldozható volt, a kivégzés veszélye is fenyegette őket. A hajó utasaiban az életük elvesztésétől való félelmük miatt növekedett a megosztottság, erősödött a bizalmatlanság és a gyanakvás.
Mindemellett azonban figyelemreméltó, ahogyan Pál apostol magatartásával a nagy felfordulásban miként sugallja környezetének a békét. Tudja és vallja, hogy életét nem a természet erői irányítják, hogy Isten kezében van, annak a kezében, akihez tartozik, akit szolgál. A személyének szóló kinyilatkoztatás alapján biztos abban, hogy Rómában a császár elé fog állni. Ennek a hitnek az erejével állt oda útitársai elé, és hálát adva Istennek, mindenkit reménységre bátorított. Ennek hallatán a hajó utasai Pál apostol példáját követve osztoznak a kenyéren, s az új reménységben egyesülve bíznak szavaiban.
A szentírási történet kapcsán tehát elmondható: a százados döntése volt az, hogy a hajó a rossz időjárás ellenére is útnak indult. A vihar alatt a tengerészek döntöttek arról, hogyan irányítsák a hajót. Ám ezek az emberi tervek mind-mind meghiúsultak.
A hajó utasai csak úgy maradhattak életben, hogy együtt maradtak. Hagyták, hogy a hajó összetörjön és az egész rakomány a tengerbe vesszen. Megmenekültek, de nem saját erejük és bölcsességük, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit révén. Beteljesült Jézusi ígérete: „Nevemért mindenki gyűlölni fog benneteket. De nem vész el egy hajszál sem a fejetekről” (Lk 21,17-18).
Életünk értelmének és benne a Krisztus-hívők egységének keresése során nekünk is számos olyan dologról kell lemondanunk, amihez szorosan kötődünk. A Krisztus-hívők egységének imahetében jó, ha eszünkbe jut: Isten minden embert üdvözíteni akar, mert minden embert üdvösségre teremtett. Ám jó, ha eszünkbe idézzük Szent Ágoston szavait is: „Aki megteremtett nélküled, nem vált meg nélküled; megalkotott tudtod nélkül, üdvözít, ha akarod.”
Szabad akaratunk folytán mindenkinek saját magának kell döntenie Krisztus mellett, vagy ellene. A követés módját is saját magának kell eldöntenie, ami nem kis felelősséggel és következményekkel jár.
Ebben kíván segíteni a Krisztus-hívők egységkeresésének imahete. Tanulni egymástól és tanítani egymást. Örülünk, hogy ismét együtt imádkoztunk, egy olyan világban, amikor látva látjuk, hogy az emberek sokszínű és ellentmondásos csoportja egyszerre fut zátonyra „egy szigeten”. Ugyanabban a hajóban hánykolódunk, egy helyes és értelmes úti célt keresve.
(Fotó: szepsi katolikus plébánia)
Milyen jó lenne, ha a szűkebb pátria szigetlakó Krisztus-hívői olyan lelki közösséget tudnának alkotni a Szentlélek által, ahol az emberek egysége a tőlünk kapott vendégszeretet révén nyilvánvalóvá válna. Amint a hajótöröttek összegyűltek a tűz körül, olyan emberektől körülvéve, akik nem ismerték és nem is értették őket, a hatalmi és a társadalmi különbségek eltűntek. A kétszázhetvenhat ember többé már nem volt kitéve a kiszámíthatatlan természeti erőknek, mert Isten szerető gondviselése átölelte őket, mégpedig olyan emberek által, akik „nem mindennapi emberséget” (Apcsel 28,2) mutattak irántuk. A hajótörést szenvedők fáztak és vizesek voltak, meg szeretettek volna száradni a tűznél, melegedni vágytak, éhesek voltak és szomjasok. A máltai bennszülöttek emberséges vendégszeretete révén emberséget tapasztaltak, s mindaddig védett helyen maradhattak, amíg nem tudták biztonságosan folytatni útjukat.
Keresztény egységünk keresése során nekünk is szükségünk van a vendégszeretet erényére, amelynek gyakorlására egyre őszintébb nagylelkűséget igényelnek részünkről a velünk élő rászorulók.
A máltaiak nem mindennapi emberséget mutattak Pál és társai iránt, holott még nem is ismerték Krisztust. Szokatlan emberségük, kedvességük révén közelebb kerültek egymáshoz a hajótörést és a sok mást elszenvedő, megosztott emberek.
Az élet viharos utazásaiban és véletlennek tűnő találkozásaiban Isten akarata teljesülhet bennünk és általunk is. Ahogyan Pál apostol bilincsbe verve ugyan, de mindenütt – alkalmas és alkalmatlannak tűnő helyzetben – hirdette az evangélium örömhírét, úgy példája nyomán nekünk is ez lehetne egyik missziós feladatunk. Magatartásunkkal lehetőséget teremthetünk arra, hogy napjainkban is valóra váljék az Írás szava: Istennek az üdvössége minden népnek elküldetett (Apcsel 28,28) – bennünk és általunk.
(Fotó: szepsi katolikus plébánia)
Keresztény egységünk egyik legszükségesebb erénye a vendégszeretet. Vendégül látni egymást. Vendég az, aki érkezik, aki jön. Néha korábban, máskor későbben, mint azt várnánk. Néha váratlanul, a számunkra talán nem éppen alkalmas időben. Máskor meg hiába várva… Saját tapasztalatainkból tudjuk, hogy vendégvárásunk sokszor hiányos. Nem egyszer vádol is emiatt a lelkiismeretünk.
Ezért is jó, ha együtt vagyunk és szembesülünk azzal a ténnyel, hogy az Apostolok cselekedeteiben olvasott történet nemcsak nekünk, de többé-kevésbé mindnyájunkról is szól.
Adja Isten, hogy tanuljunk belőle. Pál apostol hittel teli élete szolgáljon példaként az Istenbe vetett bizalomnak és bátorításul tovább járni a kiválasztottság, a meghívás és a missziós küldetés útját. Városunk és a szűkebb pátria Krisztus-követőinek élete legyen jó példa Istent kereső embertársainknak. A Krisztushoz való tartozásunkat ne csak az egymás iránt tanúsított tisztelet és vendégszeretet fejezze ki, noha ez is fontos, hanem a sorsközösség vállalása azokkal is, akik nem részesei nyelvünknek, kultúránknak, hitünknek és anyagi helyzetünknek…
