A Regnum Marianum Akadémia szervezője és házigazdája, Farkas Zsolt esperesplébános köszöntötte vendégét, a Sine Metu Polgári Társulásban tevékenykedő Orosz Örsöt, a Gombaszögi Nyári Tábort szervező csapat vezetőjét, a Felvidék épített, történelmi és szakrális örökségeinek kutatóját, értékmentőt.
A vetítéssel egybekötött előadás során fény derült a csapat munkájára, a számos értékmentő projekt eredményére, az eddig megtalált és mentett szimbólumok és örökségek feltárására és sorsára. Az általuk megvalósított harminc esetből az előadás keretében hat történetet mutatott be, időrendi sorrendben. A közönség megismerhette az 1813-ban épült szécsénykovácsi malom történetét, az ipari műemlék pusztulását, valamint a megmentett lendkerék Gombaszögön történő elhelyezését.
A Tompa Mihály szepességi szobrának felkutatásáról és mentéséről szóló dokumentum bemutatta a Feketehegy-fürdőn 1860-ban felállított emlékkő, majd Tompa Mihály 1888-ban felállított első köztéri szobrának, Faragó József szobrászművész alkotásának történetét.
A szobornak Trianon után nyoma veszett, csupán korabeli beszámolók, a gránit talapzat és a kovácsoltvas kerítés maradt hátra az utókor számára. A csapat munkájának eredményeként az eredeti gránit talpazatra Éliás Ádám kassai szobrászművész újrafaragta a lelkész költő szobrát, mely a gombaszögi völgyben kapott méltó helyet.
Hallhatott a közönség a Gömörben található szútori református templom sorsáról, a harangmentésről, az utolsó istentiszteletről, az 1820-ban közadományból készült harangok újbóli megszólalásáról és azok végső helyen történő elhelyezéséről.
Újabb történelmi jelentőségű felvidéki szobor sorsát ismertette az előadó, mégpedig az egyedülálló, eredetileg aranyozott lőcsei Honvédemlékmű történetét, melyet a cseh megszállás alatt a város polgárainak erős tiltakozása ellenére több darabra törtek és ismeretlen helyre szállítottak. Száz esztendő múltával Orosz Örs tudományos kutatómunkája során kiderült, hogy a szobor mégsem tűnt el a történelem süllyesztőjében.
A Sine Mitu által létrehozott szoborbizottság mindent megtesz annak érdekében, hogy száz évvel Trianon után, Lőcse városában az eredeti helyére kerüljön az 1875-ben emelt, hét méter magas, Kárpátok alatt egyedülálló „aranyszobor”, emléket állítva az 1848-49-es szabadságharc dicső branyiszkói ütközetének.
A közönség hasonló érzelmekkel és érdeklődéssel ismerte meg a kassai honvédemlékmű sorsáról bemutatott dokumentumot, a kassai polgárok közadakozásából, 1906-ban felállított szoborcsoport sorsát, mely az 1848-49-es szabadságharc hőseinek állított emléket.
Az emlékmű két fiatal szobrászművész, Horvay János és Szamovolszky Ödön alkotása, egy tíztonnás, bronzból öntött szobor két alakját ábrázolta: egy ’48-as honvédet és az őt vigasztaló, bátorító kuruc vitézt. Az emlékművet 1919-ben a cseh megszállók megcsonkítottak (később beolvasztották) és a talpazatot is szétverték. Az emlékezet azonban megőrizte, hová is temették a talpazat darabjait.
A Sine Metu társulás csapata, Halász György kassai helytörténész iránymutatásával sikeresen kiemelte a Hernád folyóból a honvédszobor elásott talpazatának mívesen megmunkált darabját, melyet a kassai Magyar Jelenlét Házának főbejáratában helyeztek el.
Orosz Örs beszámolt az Érsekújvárban történt kutatásról, mellyel Czuczor Gergely szobrának nyomába eredt a csapat, ám minden erőfeszítés ellenére eddig nem jártak sikerrel. Beszélt a magyarsasi, 1868-ban állított emlékmű Gombaszögre szállításáról, majd arról a látogatásról, melyet Zayugrócon, Štúr szülőfalujában tettek, a párkányi Štúr-szobor felállításának napján.
Végezetül szőgyéni szimbólum került terítékre. Egy szőgyéni, összedőlt pincéből kerültek elő azok a kőmaradványok, melyek tardosi vöröskőből készültek és hajdan lépcsőként szolgáltak. Feltételezhető, hogy a 17. századból származnak, az elpusztult Szűz Mária-templom darabjai, az előkerült szenteltvíztartóval együtt.
A megtalált darabokat a Sine Metu csapata megtisztította, és a szenteltvíztartót Szőgyén közösségének ajándékozó szerződéssel visszaszolgáltatta, melyet Orosz Örs és társa, a szőgyéni Bokor Réka mellett Méri Szabolcs polgármester és Farkas Zsolt esperesplébános írt alá. A szenteltvíztartó hosszú évszázadok után újra szakrális térben, a szőgyéni Nagyboldogasszony-templomban kapott helyet.
Orosz Örs, szerzőtársaival közösen, a Jelek a térben sorozat részeként megjelentette A hely nevei, a nyelv helyei című kötetet, mely betekintést nyújt az első világháborút követően Csehszlovákiához került, ma Dél-Szlovákia részét képező magyarlakta területek nyelvhasználatának egy fontos szeletére. A köztéri feliratok, a közéleti és a hivatalos nyelvhasználat dokumentumai beszédesen tükrözik a kisebbségben élő szlovákiai magyarok sorsát is.
A sorozat következő kiadványa is rövidesen napvilágot lát Szoborsorsok címen, mely bemutatja a kulturális és történelmi örökség megmentésének folyamatait, és a Felvidék szimbólumainak megtartó erejét.
Befejezésül Zsolt atya kérte a hallgatóságot, hogy amennyiben még akad a községben régen őrzött ereklye, történelmi emlék, az elődökről ránk maradt hagyaték, jelentsék azt az illetékeseknek, hogy méltó helyre kerülhessen, akár a templomba, a tájházba vagy a helyi múzeumba, így az őrzött hagyatékokat gazdagítva fennmaradhat az utókor számára.
Az előadás alkalmából a Szőgyéni Művészeti Galéria adott otthont a Fórum Kisebbségkutató Intézet által kiadott „Nyelvében él a nemzet” című vándorkiállításnak, mely a vizuális kisebbségi nyelvhasználat történetét mutatja be Dél- Szlovákiában, 1918 és 2011 között. A kiállítás anyagának felkutatásában és gyűjtésében Orosz Örs munkássága is benne van. A dokumentumkiállítás járt már Csehországban, Erdélyben, Kárpátalján, és mivel kétnyelvű, a szlovák régiókban is megfordult.
A Szőgyéni Művészeti Galériában március végéig tekinthető meg a „Nyelvében él a nemzet – Jazyk je srdcom národa” című kiállítás.
