Bodollón, a Szűz Mária Erzsébetnél tett látogatása emlékére újraépült templomot 1996. június 16-án szentelte fel Mons. Alojz Tkáč, az akkori kassai érsekfőpásztor. Az előző templom a II. világháború alatt annyira megsérült, hogy le kellett bontani. Újraépítésére politikai okok miatt évekig kellett várni. A köztes időben magánházaknál, majd a rendszerváltás után a kultúrházban tartották a szentmiséket.
Július 5-én ismét búcsúi szentmisére jöttek össze a hívek, hogy közösen adjanak hálát a szépért és engeszteljenek a kevésbé szépért. A templomban 2002. október 13-óta minden hónap 13. napján Fatimai engesztelő imatalálkozó van nagyszámú hívő részvételével, az utóbbi időben a határ mindkét oldaláról.
A templom hittitka titulusának szemlélésekor Szűz Mária és Erzsébet találkozásában a látogatás a korabeli zsidó rituálé szerinti megnyilatkozások teológiai valósága, az emberi találkozások isteni mélysége tárul elénk (Lk 1,39-56).
A találkozás Mária szemlélődésével indul. Az angyali jelenés során Mária anyává lesz. Másként, mint Erzsébet, de anya. Amikor találkoznak, feltűnnek egymás előtt a szerető tekintetek és egy pillanat alatt átlátják egymás egész valóját. Az arcot keresve és az arcon is a szemeket, felismerik, elismerik a lényegest. A tekintetek ugyanis nem csupán találkoznak, de Mária és Erzsébet szinte megmerítkeznek egymásban. A szem valóban a lélek tükre: a két tekintet egybekapcsolódása mögött a szeretet hatalmas eseménye játszódik le, a kölcsönös befogadás, mert az ember a szívével lát jól…
(Fotó: Kuzma Norbert)
Itt dől el minden. A szeretetkapcsolat mélységének, nagyságának arányában engedhetjük szemünkön keresztül bensőnkbe hatolni a másik tekintetét. Aki továbblép, határt sért, amelyre elutasítás a felelet. Mária és Erzsébet azonban szabadon, kölcsönösen, minden fenntartás nélkül beléphettek egymás benső világába, mert mindketten tisztán szerettek (Barsi Balázs).
És mivel itt két Istenbe merült ember találkozott, ezért igen nagy mélységet járt be a tekintetük. Odáig hatolhattak, hogy felismerhették: a másikban az Isten lakozik, Máriában a megtestesült Ige, Erzsébetben a hitet támasztó Szentlélek.
Csak ezután szólaltak meg. Erzsébet szava méltatlansága tudatáról árulkodik: „De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám?” (Lk 1,43). Mária viszont továbblép. Elhagyva a találkozás rituáléjának azt a soron következő mozzanatát, hogy most ő mond valamit, amivel kifejezi méltatlanságát Erzsébet köszöntésére – például azért, mert ő a fiatalabb – Mária lelkéből azonnal égre csap Isten dicséretének és imádásának éneke.
(Fotó: Kuzma Norbert)
Ez nyitja meg az eget két egymást szerető ember találkozásának eseményében. Mária énekel, de vele, benne Erzsébet is. Ketten éneklik egyes szám első személyben az Úr dicséretét, de ez már a szentek közösségének megvalósulása. Sőt, ha közösségeinkben, vagy csak egyedül is, de valahányszor felcsendül ajkunkon a „Magnificat anima mea Dominum – Magasztalja lelkem az Urat (Lk 1,47-55), tudjuk, hogy nem egyedül éneklünk. Énekünk nemcsak a miénk. Közös, Máriával és Erzsébettel, a mindenkori Máriákkal és Erzsébetekkel, azokkal, akik a kegyelem hatására elindulnak egymás felé, egymással, egymásért…
A búcsúi szentmisén jelen volt a falu szülötte, az egykori hűséges ministráns, Király Tamás is, a szárnyas oltárkép egyik alkotója. Míves alkotását 2016. május 13-án áldotta meg Erdő Péter bíboros, Magyarország prímása, esztergom-budapesti érsek, aki 2019. január 13-án Szerencsés Zsolt, az Esztergomi Főszékesegyházi Főkáptalan tiszteletbeli kanonoka által elküldte ajándékát, a három szent kassai vértanú ereklyéjét, amelyet Mons. Bernard Bober kassai érsek-metropolita 2019. május 13-án a bodollói találkozások 200. alkalmából helyezett el a fokozatosan szépülő szárnyas oltárképbe.
Adja Isten, hogy bár tudatában vagyunk méltatlanságunknak arra, hogy tiszta szeretettel szeressenek bennünket, és mi magunk is nemegyszer gyarlón, önző módon szeretünk, mégis, sőt éppen ezért, ne engedjen megállnunk méltatlanságunk tudatosításánál, hanem a Boldogságos Szent Szűz példájára és közbenjárására legyen segítségünkre, hogy előbb tekintetünk, majd szívünk-lelkünk is felemelkedjen Hozzá, aki minden szeretetteljes találkozás forrása. S így legyünk napjaink áldott vándorai, hírvivői és megszentelői…
A szerző Szepsi esperesplébánosa.
