A Remény című katolikus hetilap február 28-ai száma közölte a szlovák püspöki kar levelét, mely a templomokban a vasárnapi szentmisén papjaink által történő felolvasás céljából született. Mivel még misezárlat van templomainkban, így az éteren, katolikus sajtón, vagy esetleg online misén keresztül jutott el a hívőkhöz a körlevél tartalma.
Igaz, hogy a körleveleket mindig lefordítják a magyar hívők részére is, de ez esetben az egyáltalán nem szólt a száz éve erőszakkal elszakított, egykor teljesen magyarlakta vidék ma is itt élő hívőihez. Vagyis a magyar hívőkhöz (akik 2001-ben közel 400 ezren vallották magukat a katolikus egyházhoz tartozónak), egyáltalán nincs üzenete a levélnek. Ezért is váltott ki nagy visszhangot azok között, akikhez eljutott.
A pásztorlevél három szlovák püspök száz évvel ezelőtti felszentelésének eseményeihez kapcsolódik, megemlítve a nagy nemzetébresztő Štúr dicső példáját, munkásságát.
A Remény újságban a pásztorlevél közlése után sorra szólalnak meg egyházi és civil személyek annak tartalmát elemezve, s mintegy tolmácsolva a magyar hívek gondolatait is.
Az alábbiakban ezekből idézünk.
Bábel Balázs kalocsai-kecskeméti érsek annak apropóján is szólalt meg, hogy „a népszámlálás küszöbén tanúságot kell tenni arról, hogy a katolikus egyházhoz tartozunk és Jézus Krisztus a mi Megváltónk.” Majd így folytatja: „felemás érzéssel olvastam a jubiláns gondolatokat, hiszen egyrészt jogos az, hogy százéves évforduló alkalmából kiváló püspökökre visszaemlékeznek, mert az elődök tiszteletben tartása mindig erősíti a jelent és a jövőt. Azért használtam a felemás szót, mert hiányérzetem támadt. Szent Cirill és Metód kora – akiknek ünnepét mi Magyarországon is mindig megüljük, hiszen Európa védőszentjei – és a XX. század között eltelt azóta ezer esztendő, amelyben ott volt Szent István király, Szent Adalbert, az esztergomi érsekek hosszú sora,illetve azok a papok, akik Magyarországon, a nagy történelmi Magyarországon tevékenykedtek… A felvidéki magyarság lelki megerősítésére szolgálna, hogyha ez a megemlékezés azokat a papokat, hitvalló embereket is megemlítené, akik egykoron azon a tájon erősítették a katolikus egyházat, illetve hitvalló keresztények voltak.
A történelem teljes igazságában való szemlélése, leírása minden bizonnyal szabaddá tesz bennünket, és megerősíti a két nép barátságát.”
Bertha Éva, a Remény felelős szerkesztője: „A pásztorlevél három szlovák püspök 1921 februárjában – tehát Trianon után – történt felszentelésének 100. évfordulója alkalmából (is) íródott. Természetes, hogy a szlovák egyház megemlékezik erről az eseményről, mint mérföldkőről Szlovákia vallási életének rendezésében. Magyarként mégis keserű érzés tölti el a gondolkodó hívőt, mert úgy érezheti, ezek a sorok mégsem igazán neki szólnak. Mert ami valakik számára a kezdetet jelenti, az másoknak, ebben az esetben nekünk, valaminek a végét… Úgy érzem azonban, elvárható, hogy az egyház képviselői kellő bölcsességgel, tapintattal járjanak el ebben a mindenki számára érzékeny témában. Mert ahogy a szláv népeknek – így a szlovákoknak is – a Szent Cirill és Szent Metód-i örökség fontos, úgy számunkra Szent István király öröksége a meghatározó. Szeretnénk ha a pásztorlevelekben minket is megszólítanának.
Szeretnénk tudni és érezni, hogy mi, itt élő magyar katolikus hívők ugyanolyan fontosak vagyunk az egyháznak, mint a többségi nemzethez tartozók”.
Karaffa János plébános, egyetemi lelkész: „Gyakran esik szó Szlovákiában a bizánci hittérítők, Szent Cirill és Metód örökségéről, amelyet más nemzetek közt a szlovák nép is magáénak vall. Mi, magyarok is méltán tiszteljük a bizánci testvéreket, hiszen a krónikák feljegyzései szerint őseink körében is kifejtették apostoli tevékenységüket. Cirill és Metód nem várták el, hogy a nép tanulja meg az ő nyelvüket, hanem ők tanulták meg a nép nyelvét. Ellenfeleik, az ún. „pilátuskövetők” csak a latint, a görögöt és a hébert, vagyis a kereszt feliratának nyelveit akarták engedélyezni az istentiszteleteken. Velük szemben a két hittérítő pártját fogta VIII. János pápa, aki 880-ban jóváhagyta a szláv liturgiát, kijelentve: Aki a főnyelveket, tudniillik a hébert, a görögöt és a latint teremtette, ugyanaz teremtette a többi nyelvet is saját dicséretére és dicsőségére. Cirill és Metód, a két szent életű hithirdető ma is példát mutat toleranciából és keresztény nagylelkűségből mindannyiunk számára. Legutóbbi körlevelükben a szlovák püspökök is újra példaként állították őket a hívek elé.
Ugyanakkor hálaadásra is buzdítottak egy másik évforduló kapcsán: arra emlékeztettek, hogy 100 évvel ezelőtt történt meg három szlovák püspök kinevezése. Ennek előzménye viszont magyar püspökök és papok elűzése volt a csehszlovákok által akkor bekebelezett területekről.
Ebben az összefüggésben a hálaadás – legalábbis a magyarok számára – nem helyénvaló kifejezés, hiszen bennünket sérelem ért, püspököket és papokat utasítottak ki az országból, sok helyen akadályozták az istentiszteleteken a magyar nyelv használatát, megfélemlítették, üldözték a kisebbséghez tartozókat. Aztán a II. világháború után mindez megismétlődött fokozott formában, s nem kért érte bocsánatot máig senki sem.
Az Egyháznak feladata a kiengesztelődés, a megbocsátás hirdetése is. Ehhez azonban legalább két félre van szükség. Az egyik megbocsát, a másik pedig elfogadja vagy elutasítja azt, attól függően, hogy a vétkes beismerte és megbánta-e az elkövetett bűnt. A megsértett igazságosság helyreállítása a kiengesztelődés elengedhetetlen követelménye, amely nélkül csak látszat-megbékélés jöhet létre, s ez tovább mélyíti a sérelmeket és a sebeket. Csak bízhatunk abban, hogy egyszer majd itt, Szlovákiában is megértik Cirill és Metód valódi üzenetét, s tettekben is követik példájukat. Akkor majd lesz okunk a hálaadásra, nekünk, felvidéki magyar katolikusoknak is”…
(Remény katolikus hetilap 2021.február 28.)
Köszönjük a Remény katolikus újságnak hogy e bennünket, magyar hívőket sértő és megalázó pásztorlevél nem maradt visszhang nélkül. Köszönet a nyilatkozó egyházi és civil személyeknek, s mindazoknak akik nem hagyják szó nélkül a katolikus egyház magyar híveinek hátrányos elmarasztalását. Valahol ez is azt a hiányt is bizonyítja, hogy a felvidéki magyarságnak sem politikai szinten, sem hazai magyar egyháztörténész személyében nincs képviselete, szószólója.
(Dániel Erzsébet/Felvidék.ma/Remény)
