…A londoni olimpia nyolc magyar diadala az erősödő magyar lélek nyolc aranya…
Éppen negyven éve, hogy a második világháború után, valószínüleg első /cseh/szlovákiai magyar újságíróként nyári olimpián vehettem részt, – Münchenben. Láthattam, amint Balczó András már olimpiai győztesként célba érkezik, mert az ötödik tusa, a futás utolsó párszáz méterét százezren követhettük figyelemmel a stadionban. A cseh és szlovák kollégák eleinte persze nem értették, miért gördülnek szememből könnyek a magyar himnusz hallatán.
Minden idők lekiválóbb öttusázójához azóta hűséges barátság fűz. Tőle tudom, hogy „ha az ember lelkiismeretesen felkészül, a többi az Istenen múlik.” Ez a mondat gyakran eszembe villant a londoni olimpia közvetítései során, a magyar sportolók küzdelmeit látva. És eszembe jutott Szabados György két éve elhunyt, kiváló zeneszerzőnk és zongoraművészünk jellemzése a magyarokról: „A magyarság jelenség, nem anyagi, hanem szellemi kategória. Minden, ami a világban van, szellemi meghatározottságok szerint működik. Fel kell hát ismernünk a szellem elsődlegességét, elsősorban a teremtés szellemét. Be kell látnunk a szakralitást, amely voltaképpen mindennek megadja a tiszteletet, ami a teremtett világnak, mint szent alkotásnak a tisztelete. Ha mi elhagyjuk szellemünket, ha nem ápoljuk a világot egészben látó sajátos ízlésünket, amelybe beleszülettünk – akkor fog ez a jelenség, a magyarság örökre szétporladni.”
A londoni nyolc arany, négy ezüst és öt bronz, a pontszerző helyezések, s az elért kilencedik hely a nemzetek versenyében számomra azt jelenti, hogy a magyar nemzet felemelkedőben van, gyökerei erőre kapnak, mert a magyarság legjobbjai megtalálták a Szent Korona megtestesítette egyetlen jó utat. Aki elgondolkodott Gyurta Dániel világcsúcsot hozó úszásán, azon a már emberfeletti teljesítményen, amely a győzelmet hozta, s aki az olimpiai bajnokkal készített interjúkat hallgatta, az valószínüleg, felismerhette, hogy ez a 23 éves legény máris példakép. És példakép Szilágyi Áron, Berki Krisztián és Pars Krisztián, követésre méltók a kajakos lányok és fiúk, a kézilabdázók, vízilabdázók és mindegyik versenyzőnk.
A gyökerekhez való visszatalálás szakmai értelemben is meghozta gyümölcsét – a magyar kard, az újkori olimpiák történetének egyik jelképe, hosszú évek múltán lám, ismét fénylik, mert egy 22 esztendős ifjú úgy forgatja, mint jeles elődei a páston vagy ősei a harcmezőkön. A világraszóló szereplést még az sem tudta beárnyékolni, hogy a riportereknek legalább a fele szinte semmit sem tanult Szepesi György és Vitray Tamás sportolók iránti alázatából, a sportágak alapos megismerésének fontosságából, s a nézők-hallgatók tiszteletéből. Szerencsére akadtak kivételek is – például a vívást közvetítő Horváth Katalin vagy a sokoldalú Novotny Zoltán.
A londoni olimpia nyolc magyar diadala az erősödő magyar lélek nyolc aranya. A vezetők és edzők, a remek háttérbeli szakemberek munkájának, a versenyzők kifogástalan családi hátterének, az állam tisztességes hozzáállásának, az összefogásnak, a helyszíneken szurkolók bátorításának közös műve. És az Istené – idézhetnénk Balczó Andrást. London után megerősödik majd a magyartudat. Hajrá, magyarok! Batta György, Felvidék.ma