A fogalom, úgy tartják, a világ jelenségeinek elvont mása az agyunkban. Ilyen értelemben, ha más az agyunk, a fogalom is más lehet – attól függően, milyen agyban tükröződik. Ráadásul, mivel a világ változó tényező, szükségszerűen a fogalmak is változnak. Ha viszont ez tényleg így volna, sosem tudnánk megegyezni, mivel mindnyájan mást értenénk egy-egy fogalom alatt.
Úgy látszik, mégsem így van ez mindig, néha ugyanis mégis sikerül szót érteni. Föltéve, ha akarunk. Ez fontos feltétel. Mert hiszen arra is képes az agyunk, hogy beleélje magát mások elképzeléseibe, valamint arra is, hogy az „idegen” fogalom értelmét a saját fogalma értelmezésére „lefordítsa”. Ez a képesség sajnos nem mindenkinek sajátja – legtöbbször nem is azért, mert nehézfejű, ostoba volna az illető, hanem azért, mert nem akarja megérteni mások gondolatát. Holott még ez sem elég: a békés megértéshez bizonyos fokú toleranciára és azonosulásra is szükség van.
Itt van például ez a gátlástalanul használt fogalom: baloldal. Tudjuk, mit jelent? A Wikipédia elég világosan fogalmaz: a baloldal számára a társadalmi egyenlőség, az általános jogok érvényesülése fontos – ugyanakkor ennek értelmezése koronként változó. Mindez pedig a munkavállalók életkörülményeivel függ össze.
Ez szépen hangzik ugyan – de kissé más, ha közelebbről nézzük meg a dolgokat. Például mi az, hogy társadalmi egyenlőség? Vagy talán kezdjük inkább azzal, hogy mit jelent az egyenlőség. Ugyanis minden ember egy magának való sajátos egyéniség – hogyan lehetünk akkor egyenlőek?
Nos, például az általános választójogban. Ez ugyan életkortól függő, más korlátozás viszont nincs. Vagyis: amint elértük a nagykorúságot, a törvény feltételezi, hogy aznap érett lettél arra, hogy választani tudj, s ezáltal (akár messzemenő) politikai döntéseket hozhass. Nem az érdekes, vajon benőtt-e már a fejed lágya, hanem csak az, elérted-e már a törvény által előírt kort. Mindegy, hogy filozófus vagy, netán írástudatlan, a törvényt ez nem érdekli, egyenlőnek tekint. Az is mindegy, nő vagy-e vagy férfi, netán az LMBTQ valamelyik neméhez tartozol-e. Bár … nem egészen. A követendő kvóta vagy elvárás szerint az, ha nő vagy, már felér egy kvalifikációval, ha pedig valamelyik LMBTQ-s vagy, akkor pláne. Szóval vannak kivételek – de ez mostanában még nem számít rejtett korrupciónak sem, viszont a fogalmakkal való visszaélésnek egyik szinte kötelezően elfogadott, kirívó része.
A politika bőséges példákkal szolgál ehhez. A baloldal (vagyis amit annak mondanak) – ez szabad szemmel is látható – elég ügyesen kihasználja a fogalmak változásának lehetőségeit.
Mi itt, a néhai szovjet gyepűn tudjuk, mit jelentett a baloldal. De mit jelent most, és főleg tőlünk nyugatra? Kissé összekuszálódott a jelentése, amilyen érvényesülési kaméleon lett belőle.
Az általános jólét programja kicsúszott a baloldal kezéből, mivel annak megteremtése baloldali (főleg bolseviki) eszközökkel nem sikerült, s mert ennek megvalósítását a jobboldal vette át: nem mintha az volna az ideális megoldás, de az általános életszínvonal emelése akkor jöhet számításba, ha a tömegek vásárlóereje is növekszik. Az pedig, ha tetszik, ha nem, elsősorban a jobboldal asztala.
Ezt látták harminc évvel ezelőtt is Nyugaton, amikor még klasszikus jobb- és baloldal működött ott ugyan, de köztük lényeges különbséget nem lehetett felfedezni. Mostanra a nyugati baloldalba a néhai szocialista baloldal (illetve az azzá vált kommunisták) integrálódott, az új egyveleg pedig összeházasodott a néhai nyugati lázadókkal, akik most neoliberális mezben tetszelegnek és ideológiailag készek az egész baloldalt bekebelezni különböző, gyakran eszement divathullámok talaján az abszurditásig vitt zöld- és genderpolitikával együtt, miközben megtartották a reális szocializmus alapvető elvét: a proletariátus diktatúráját. Észrevették ugyan, hogy proletár már tulajdonképpen nem létezik, meg egyáltalán, nem túl jól hangzik ez, ezért kis fogalomcserére volt szükség (így lett a szocializmusból neoliberalizmus), a diktatúrát viszont megtartották, de mivel annak is negatív értelme van, úgy álcázzák, hogy a jobboldalra fogják. Ötletes.
Marad viszont a probléma, hogy kiürült a baloldali program. Minden szépet és jót elvitt a jobboldal, azt tehát legfeljebb túlígérni lehet, esetleg fölöslegesnek ítélni. És lehet bármit ígérni, azt szívesen hallgatja mindenki, s nem néz utána, vajon a költségvetésből lesz-e rá fedezet.
Viszont az ígérgetések nem mindig jönnek be, pláne ha zagyva és ellentmondó beszédből erednek. Miként azt a magyarországi választásokon is láthattuk. Ott olyan „ügyesen” taktikázott az úgynevezett baloldal, hogy lesújtó vereséget szenvedett. Ez van, ha nincs (életszerű) program.
Pedig Magyarországnak igazán nem ártana egy normális, konstruktív ellenzék, amely képes és akar is segíteni az országnak. Egyelőre az a helyzet, hogy a súlyos vereségért az időjárástól az anyám tyúkjáig bármit okolnak, minden más okozta, csak a begyepesedett „balos” főnökök és megmondó emberek nem.
Márpedig ha valami pozitívat akarunk elérni, ilyen csúfos vereség után új eszmék és emberek után kéne nézni, akik meggyőző programot képesek prezentálni. Mindez persze nem terem a szilvafán, ezeket az embereket meg kell találni, és teret, időt kell adni nekik, hogy érvényesülhessenek. Csakhogy ilyen nincs a láthatáron, s ez a győztes Fidesznek sem jó. S mivel nincsen friss ellenzéki szél, ezért szinte borítékolni lehet, hogy a következő választáson sem akad az ország ügyeibe konstruktívan beleszólni képes ellenzék: mostani embereivel az, amit baloldalnak neveznek, erre aligha lenne képes.
Mindebből persze nem ártana okulni szerte egész Európában. Akár Szlovákiában is.
Mert mifelénk is zavaros a fogalmak értelmezése, a politikai pártok össze-vissza próbálkoznak, nem túlzott sikerrel, többségi választót pedig még mindig legjobban a magyarkártyával lehet megszólítani.
Ugyanakkor a szlovákiai magyarok is jól tennék, ha utánanéznének a fogalmaknak, például annak, mit jelent az önazonosság, az egység.
(Aich Péter/Felvidék.ma)
